/

Pályázatot adtak be a lovaspálya melletti konténeres illemhely létesítésére

7 perc olvasás

A városvezetés októberi döntései

Elsőként dr. Hajba Zsolt r. alezredest köszöntötte a plénum, akit a napokban neveztek ki a Várpalotai Rendőrkapitányság vezetőjévé. (Az erről szóló írást megtalálják híroldalunkon.) Ezt követően a Süni Napközi Otthonos Óvoda vezetője által benyújtott, a 2025/2026. évi beszámolójáról és a 2026/2027. esztendőre vonatkozó terveiről készült átfogó beszámolójáról tárgyaltak. Viszpergel Zsanett intézményvezető ezúttal is egy programokban, a gyermekek számára élményekben gazdag nevelési évről számolt be, amiből egyértelműen kitűnik, hogy az óvoda nevelőtestülete magas szintű szakmai munkát végzett, és ebben a tanévben is ezt szeretnék folytatni. A tárgyi feltételeiket illetően eredményként hozta fel, hogy sikerült 3 klímát beépíteni, valamint árnyékolókat felszerelni az épület kerti homlokzatára, ami a hőségtől és erős napfénytől védi az ovisokat. A jövőben a mosdók felújítását tervezik, amit több lépcsőben, csoportonként szándékoznak megvalósítani. A szakmai beszámolót egyhangúan elfogadta a testület, és támogatta, hogy az intézmény által javasolt nyári zárása június 21-e és július 16-a között legyen. Ebben az időszakban a Hétszínvirág Óvoda fogadja be azokat a gyerekeket, akiknek ez idő alatt nem tudják otthon megoldani a felügyeletét.

A továbbiakban a képviselők támogatták, hogy pályázatot írjanak ki a köztemetés ellátására. Ez a kegyeleti szolgáltatás olyan temetésekre vonatkozik, akiknek elhunyta után nincs hozzátartozójuk, aki vállalná a költségeket, ezért ezt az illetékes önkorményzatnak kell kifizetni. Berhidán az erre vonatkozó jelenlegi szerződés hamarosan lejár, ezért szükséges a pályázat kiírása.
Az aktuális ügyek pontban napirendre tűzték azt a civil kezdeményezést, amit a Berhidai Lovasok Sportegyesület nyújtott be. Levelüken a közelmúltban elhunyt, Németh Zsanett olimpikon, Berhida díszpolgára emlékére állítandó köztéri szobor megvalósításához kérik az önkormányzat elvi hozzájárulását. A plénum azt az álláspontot képviselte, hogy a nemes szándékot elsőként a családdal, a hozzátartozókkal kell egyeztetni, így — egy tartózkodás mellett — azt a határozatot fogadta el a testület, hogy a köztéri szobor megvalósításához kért elvi hozzájárulásról a család véleményének ismeretében, és azt tiszteletben tartva hozza meg a döntését. Ezt követően lehet tovább lépni, és arról gondolkodni, tárgyalni, milyen méltó és maradandó emléket állítsanak városunk birkózó bajnokának.

A hivatalos tárgyalást követően még egy civil javaslatot, valamint egy építési vállalkozás jövőbeni terveit hallgatta meg a képviselő-testület. Elsőként Simon Gyula szóban is tájékoztatta a képviselőket arról az elképzelésről, amit már a népszerű Facebook csoportban közzétett, és a lakosság részéről sok egyetértő, pozitív visszajelzés érkezett rá, nevezetesen egy Berhida felirat felállítását javasolta a Lakath parkban. Számos településen találkozhatunk ehhez hasonló felirattal, ahol sokan megállnak fényképet készíteni, és az ötlet támogatói is úgy vélték, valóban látványos lenne városunk egyik ékessége, a műemléki templommal a hátterében.

A fenti fotót mesterséges intelligencia generálta

Fülöp Attila utánajárt a körülbelül 1-1,5 méter magas betűkből álló felirat felállítása költségeinek, ami a kivitelezéstől függően, mintegy 1,5 -2 millió forintot jelentene. Az ötlet fogadtatása némileg megosztotta a plénumot: volt, aki támogatta, mások úgy vélték, ebben a pillanatban nem ez a legszükségesebb, amire a jelenlegi szűkös költségvetésből költeni kellene. Végül a képviselők egyetértettek abban, hogy első lépésként kikérik a műemlékvédelmi hatóság elvi álláspontját arról, hogy egyáltalán, a műemléki védelem alatt álló Szent Kereszt templomtól mekkora távolságra lehetne a parkban elhelyezni a feliratot. Ugyanakkor, Pergő Margit polgármester úgy vélte, nem csak a városvezetés döntésére, hanem szélesebb társadalmi egyeztetésre is szükség lenne, mert az is nyitott kérdés, honnan lesz rá pénz: kizárólag a költségvetésből, vagy esetleg közadakozásból, vagy mindkettőből, valamint a felirat pontos helyét is érdemes lenne széles körben megvitatni. Nem vetették el, de a nyitott kérdések és forráshiány okán, egyelőre elvi kérdés maradt a hatalmas betűs Berhida felirat.

Az októberi tanácskozás végén egy lehetséges befektetésről értesülhettek a képviselő-testület tagjai. A Domtek Kft. képviselői egy jövőbeni beruházási ajánlattal érkeztek. Szeretnék egyben megvásárolni a Peremarton-gyártelepi, a Veszprémi út oldalához közeli, mintegy 18,5 ezer négyzetméternyi területet lakóházak megépítésére és értékesítésére. Terveik szerint ide, a térbe és környezetbe illő, négy darab családi ikerházat építenének fel, vállalva a szükséges infrastruktúra megvalósítását. A képviselő-testület egyelőre nem döntött arról, miként kívánja ezt a területet hasznosítani, azaz felparcellázva, vagy egyben tervezi-e értékesíteni a telket. Első körben erről kell majd határozatot hozni, ezt követően pedig a pályázati feltételektől és annak kiírásáról kell döntést hozni, csak ezután kerülhet sor érdemi tárgyalásra a nyertes pályázóval. Mindenesetre, a cég ajánlatát érdeklődve hallgatták a képviselők, de a konkrét megvalósítása egyelőre – bár előbbre vinné a város fejlődését — még a jövő zenéje.

Az építési cég vezetői nemcsak szóban adták elő elképzelésüket, hanem több oldalas tervet tettek le a képviselők asztalára.

A városvezetés a tervezett tanácskozás előtt, október végén tartott egy rendkívüli ülést, amelyen a két napirendi pont egyetlen cél megvalósítását érintette: egy 52 négyzetméteres, konténeres illemhely elhelyezését a lovaspályán. Mint arról már korábban írtunk, a sport- és a lovaspályához – bár ott egyre több és sokak által látogatott rendezvény kerül megrendezésre — mindössze egyetlen mosdót használhatnak a résztvevők. Úgy tűnik, ez a probléma hamarosan megoldódik, ugyanis az Összefogással Berhidáért Egyesület – a Berhidai Lovasok Sportegyesület és a Kapu a Holnapra Egyesület csatlakozásával – benyújtotta a pályázatát a Leader Egyesülethez, amellyel egy 52 négyzetméter alapterületű, konténeres női- férfi és akadálymentes WC és kézmosó kialakítására kap lehetőséget. A beruházás teljes költsége közel 10 millió forint és mivel a pályázat utófinanszírozással történik, ezért az önkormányzat arról döntött, hogy 5 millió vissza-, valamint 5 millió vissza nem térítendő támogatást nyújt az ÖBE részére, majd az egyesület az elszámolást követően, a pályázaton nyert ötmilliót a költségvetésnek megtéríti.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy az önkormányzatnak a MOHU-val sikerült közös programban megegyezni. Ennek jegyében elektronikai hulladékgyűjtést, valamint gumiabroncsok, elemek, ólomakkumulátorok és a veszélyes csomagolású hulladékok gyűjtését is megszervezik városunkban. Erre vélhetően november második felében adnak majd konkrét időpontot, amikor egy megadott helyszínre vihetik a lakosok ezeket a hulladékokat. Fontos, hogy ez a gyűjtés kizárólag helyi lakosoknak szól, így a berhidai lakcímkártyát is fel kell majd mutatni a hulladék leadásakor. Pergő Margit kérte a lakosságot, gyűjtsék otthon össze ezeket a hulladékokat, és hamarosan, a pontos időpont tájékoztatójában értesülhetnek arról, hogy ezekből a hulladékokból mekkora mennyiséget adhatnak le fejenként.

És még egy fontos teendőjük van azoknak a lakosoknak, akiknek az ingatlanán nincs látható helyen feltüntetve a házszám. Minél előbb szükséges ezt pótolniuk. ne csak azért, mert birsággal is járhat, ha hiányzik, hanem főként azért, mert a rendőrök, tűzoltók és mentők számára is fontos, hogy vészhelyzet esetén hamar megtalálják a keresett ingatlant.

Kövess: