Programsorozattal emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára
Berhida méltón, többnapos programmal hajtott fejet a forradalom és szabadságharc bátor hősei előtt. Idén, a kerek évforduló alkalmából, az október 23-ai hagyományos kulturális műsor és koszorúzási emlékünnepség mellett, élmény alapú kreatív napot tartottak a legkisebbeknek, ünnepi közösségi találkozót a felnőtteknek. A Petőfi Művelődési Házban Élet, arcok, történetek címmel történelmi kiállítással idézték meg a hét évtizeddel ezelőtti eseményeket, valamint bemutatták Gárdos Péter Szamárköhögés című alkotását. A Bad Boys Sportegyesület pedig „Az aranycsapat emlékezete” címmel tartott előadást az Ady Iskolában, amit ifjúsági futballmérkőzéssel koronáztak meg.
Az NKA Hagyomány- és ismeretátadás kollégiumától nyert pályázatnak köszönhetően, három napos, emlékezetes programsorozattal ünnepelhettük meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját. Az egymást követő rendezvények valamennyi korosztályt megszólítva idézték fel, nemcsak a közvetlenül a forradalomhoz kapcsolódó eseményeket, hanem az adott történelmi korszak társadalmi és kulturális jellegzetességeire is felhívták az érdeklődők – különösen a fiatalabb nemzedék – figyelmét.
A városi ünnepi műsor helyszíne is rendhagyó volt az idén. Ezúttal a Lakath parkban felállított színpadon a Zenével írt történelem Egyesület, a tőlük megszokott színvonalas, az ötvenes-hatvanas éveket idéző zenés-táncos koreográfiával nyűgözték le a közönséget.
Majd a hűvös alkonyatban fáklyás menet indult a Hősök terén megrendezett koszorúzási emlékünnepségre.
„70 évvel ezelőtt ezen a napon vette kezdetét Dávid harca Góliát ellen. 13 nap, amit nem feledhetünk, mert ami megtörtént azon az őszön, olyat nem lát mindig és mindenhol a világ – fogalmazott ünnepi beszéde elején Kálmán-Nagy Zsanett intézményvezető, s folytatta a történelmi körülményekkel: A kommunizmus kegyetlenkedései, a kizsákmányolás mindennapos volt, majd Sztálin meghal és Hruscsov 1956 februárjában a hírhedt XX. pártkongresszuson kimondja a személyi kultuszról, amit eddig senki nem mert. Megkezdődik a desztalinizáció. S ez elég lökést adott ahhoz, hogy akik Magyarországon életben maradtak, egyszerre, egy népként kiáltsák: Elég volt! És a pesti srácok és pesti lányok megrengették ezt az önmagától bűzlő zsarnok rendet. A lengyelek melletti békés tüntetésből megszületett 1956.
Felidézte az események futótűzként terjedő folyamatát: A szobornál Sinkovics szavalt, s a szélben lobogtak a lyukas zászlók, amiknek közepén ez a semmi jelentett mindent, amiért harcoltak: többpártrendszer, ruszkik haza, Kossuth címer, Nagy Imre kormány, Rákosiék számonkérése, gazdasági reformok… Az utcán ezernyi ember a ledőlt óriás fölé hajolt, az emelvényen magányos csizma. Katarzis. Eufória. Valahol lövések dördültek. A félrefutott villamos barikád. Lyukas ballonkabát, halk puffanás. Gyermeki, élettelen test a földön, körülötte növekvő folt. „Piros és fekete”. Gyász és vér. Az egész ország lázban. Egyetemisták programjai, forradalmi tanácsok országszerte, Berhidán is. Egyik tagja azt mondta: Kommunista vagyok, de magyar is és most egy az ellenség. A peremartoni gyárban lévő mintegy 150 tonna lőpor miatt speciális helyzetben volt a település. A forradalom után itt is a megtorlás következett.
A forradalom leverését borzalmas megtorlás követte. 1959-ig országszerte mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 25000 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Az ország több városában sortűzzel tettek rendet: Mosonmagyaróvár, Tata városa. Sopronkőhidán a börtön mögötti rabtemetőben titokban temették el a Győrben kivégzett kilenc forradalmárt. A rendszerváltásig a rokonok semmit nem tudtak szeretteikről. A november 11-én alakult kormány nagyjából ott folytatta, ahol Rákosiék félbehagyták. Megtorlás, kínzások.
Az ’56-os forradalom résztvevőinek nagy része gyerek volt csupán, „csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek, lányok is, akik betelvén az istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, nekimentek fölborítani a hegyet, megfordítani a történelmet.”
Kálmán-Nagy Zsanett 1956 üzenetével folytatta gondolatait:
Akkor képesek voltunk összefogni. Bár abban megoszlik a történészek véleménye, hogy egy győzelem esetén születhetett volna -e nemzeti konszenzus a sokféle társadalmi érdekeltségű, politikai identitású szereplő között. Láttunk már ilyet, hogy a változás oka, hogy közösen valami ellen és nem feltétlenül valamiért.
Majd hagsúlyozta: Hogy méltók legyünk az 56 -os hősökhöz, meg kell tanulnunk újra azt, mit jelent a szolidaritás. Mert ők tudták még. Mára az egységnek nyoma sincs, csak megosztottság van. Színek, oldalak, nemek, bőrszínek, származás, városrészek. Az 56-osok között nem volt megosztottság. Amikor itt Berhidán is elhangzott a mondat: Kommunista vagyok, de magyar is! Ki tudjuk-e vajon ezt mondani? Hogy ilyen vagyok vagy olyan, de magyar is vagyok, ezért egy az érdek, egy a cél! Akkor ki tudtuk mondani! És hősök lettünk. Európa és a világ hősei. És egyben áldozatai is. Az egység ellenére legyőzettünk. Mindenki veszített valakit és valamit.
Mi lenne velünk most, amikor még egység sincs.
Hogy méltók legyünk egyszer hozzájuk! Hogy méltó legyen ez az ország újra ahhoz a szóhoz: Magyar! Hosszú még az út odáig — zárta szavait Kálmán-Nagy Zsanett intézményvezető történelem tanár.