Beszámoló és közmeghallgatás az önkormányzat gazdálkodásáról
A polgármester a számadatok tükrében, a bevételek és az elmaradhatatlan kiadások pontos adatait szemléltetve igyekezett megértetni a lakosokkal, hogy a régóta húzódó, ám jogosan elvárt fejlesztések miért váratnak még mindig magukra, ám úgy tűnik, hogy a két helyszínen megjelent érdeklődőket a valós tényekkel sem igazán sikerült meggyőzni. Október 5-én a Kossuth utcai, 6-án a Petőfi művelődési házban tartott közmeghallgatást Berhida városvezetése.
Pergő Margit polgármester röviden felvázolta a tavalyi esztendő költségvetési teljesítését, majd rátért az idei évi büdzsé eddigi teljesítésének ismertetésére. A mintegy négymilliárdos éves költségvetés bevételi és kiadási számait figyelembe véve, valóban felmerülhet a kérdés: miért nincs a városnak forrása az alapvető és sürgős felújításokra, beruházásokra. Ám a számadatokban elmélyedve kiderül, hogy a település költségvetésének mintegy 94 százalékát a működési költségek teszik ki! A városnak elsőként a törvényi kötelezettségeinek kell megfelelnie, azaz mindenképpen el kell látnia az állam által ráruházott, kötelező feladatait: működtetnie kell a polgármesteri hivatalt, az oktatási, kulturális és szolgáltató, illetve szociális intézményeit, amelyekhez a fenntartási költségek mellett, a bérek kifizetéséről is gondoskodni köteles. Az összes többi feladatra, beleértve a fejlesztést és az önként vállalt feladatokat (többek között a helyben elérhető laborminta-vételt, a kulturális és sport szervezetek támogatását, vagy a lakosság tájékoztatását szolgáló újság kiadását), csak abból tudja finanszírozni, ami a kötelezően ellátott működés után még rendelkezésére áll a költségvetésben.
Berhida mondhatni, azon szerencsés települések közé sorolható, amelyek rendelkeznek saját bevételekkel: az ipari park működésének és a kis vállalkozásoknak köszönhetően 375 millió forint iparűzési adóbevétele, valamint 120 millió forint építményadó bevétele származik. Mégis, hová tűnik el a többszáz millió forint? – kérdezhetik joggal a lakosok. Pergő Margit rámutatott: az intézmények működtetési költsége elsősorban az energiaárak drasztikus növekedése miatt ugrott meg. A lakossági rezsidíjak ugyan nem emelkedtek, de az intézményeké — beleértve az óvodákat, a kultúrházat, orvosi rendelőket és egyéb önkormányzati fenntartású közintézményt — a többszörös árát fizetik az áram-, a gáz- és vízfogyasztásáért. Bár kötelező működtetni, az állam a többletköltséget nem téríti meg az önkormányzatnak, mindezt saját költségvetéséből kell biztosítania. Berhida az energiára fordítandó tételek csökkentése érdekében, az elmúlt években igyekezett elsősorban olyan beruházásokat, felújításokat előnyben részesíteni, amelyekkel kevesebb energiafogyasztást sikerült elérni, így csökkentve a kiadásokat. Az áramért és a gázért még így is jóval többet kell fizetni, mint a lakossági fogyasztásért, és legutóbb a vízdíj is jelentősen emelkedett: a közintézmények 791 forintot fizetnek az ivóvíz, és 1200 forintot a szennyvíz köbméteréért. Mindezek fényében, az önkormányzat saját forrásaiból 600 millió forinttal kénytelen kiegészíteni az egyébként, a lakosság számára nélkülözhetetlen és kötelezően működtetett intézmények költségvetését. A város éves szinten 3,4 milliárd állami támogatást kap a működésre, a hiányzó összeget pedig saját bevételeiből pótolja.

Ugyanakkor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az iparűzési adóból a korábbi kormányzat döntése alapján, szolidaritási hozzájárulást vonnak el azoktól a településektől, amelyek rendelkeznek ilyen adóbevétellel. Amikor ezt pár évvel ezelőtt bevezették, talán még nem is tűnhetett soknak, hiszen az első évi 18 millió forint volt. Majd ez évenként emelkedni kezdett, 31, 37, 94, 80 millióra, s az idei évben 70 millió forintra csökkent, annak tükrében, hogy a műtrágya gyár már két éve nem termel, így iparűzési adót sem fizet. A szolidaritási hozzájárulást a törvényben megállapított képlet alapján kötelező befizetni, bár mindeddig nem derült ki, hány települést és milyen mértékben támogatták ezekből az összegekből.

A Versenyképes Járások program keretében érkező forrásból térfigyelő kamerák telepítésére kerülhet sor, valamint ebből a keretből finanszírozzák a Várpalotán elérhető szakrendelések valamint az óvodák működését is támogathatják a várpalotai járáshoz tartozó települések. Fontos tudni, hogy ezt a forrást csak közös megegyezéssel lehet elkölteni, tehát hiába szeretnék a települések „sürgetőbb problémáik” megoldására fordítani, a törvény szerint nem lehetséges! Idén városunkban csupán apróbb felújításokra, beruházásokra kerülhet sor. Többek között, a temető hátsó kijáratát kellet leaszfaltozni, hogy a megtelt hulladékkonténereket el tudja szállítani a szolgáltató.

A polgármester asszony tájékoztatóját követően a lakosság mindkét helyszínen jogosan kérte számon és sürgette a Bem utca Veszprémi út kereszteződésénél ígért, hármas gyalogátkelő kiépítését. Mindkét roppant forgalmas út állami fenntartású, azaz a Közút a felelőse. Többször megírtuk, hogy még az előző országgyűlési választások előtt ígéretük volt arra, hogy a Pétfürdő és Berhida közötti út felújításával ezt a problémát is meg fogják oldani. 2023-ra tervezték a felújítást, de négy év alatt nem történt meg, majd a 2026. évi választások előtt mégis nekiálltak az útépítésnek. Csakhogy kiderült, már nem állt rendelkezésre a korábban tervezett összeg, amellyel Berhida központjáig jutottak volna, hanem városunkat illetően, megálltak félúton, és csak a Péti úti buszmegállóig épült meg az új aszfalt. Pedig az önkormányzatmindent megtett a megvalósítása érdekében: elkészíttette a központi zebrák terveit, megvásárolta a kialakításhoz szükséges földterületet, elkészült az átkelő megvilágításának terve is, tehát minden rendelkezésre állt, ám a Közút illetékes vezetője széttárta a kezét, közölve: nincs rá pénz!
Hogy miért nem csináltatja meg az önkormányzat? – kérdezik sokan. Egyrészt, mert nem feladata, hiszen nem a településünké az út, ugyanakkor a közlekedésbiztonságról gondoskodni is az állam feladata. Másrészt: a költségvetési beszámoló tükrében egyértelmű, hogy erre a többmilliós beruházásra nincs forrása Berhidának. Az is elhangzott, miért nem „lobbizik” erélyesebben a városvezetés? Megtette. A jelenlegi térségi országgyűlési képviselőnk, Forsthoffer Ágnes ittjártakor megígérte, hogy a legsürgősebb megoldást igénylő közlekedési feladatokra megtalálják a forrást, hiszen a központot körbejárva, ő maga is megtapasztalta, hogy a probléma nem tűr további halasztást.
Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt a pár évvel ezelőtti pályázatot, amit Berhida benyújtott, és azért nem nyerte meg a forrást az átkelők megépítésére, mert nem tudtak mellékelni egy olyan rendőrségi jegyzőkönyvet, amiben egy ott történt, életveszélyes balesetet írtak volna le…

A közmeghallgatás felszólalói a sok ingatlanon beüli, valamint a szőlőhegyen is felhalmozott szeméthalmokról, az illegális beköltözésekről is panaszt tettek. Nehéz elfogadni, és megérteni, de tény: a korábbi kormányzat a helyi önkormányzatoktól elvette a hatósági intézkedések jogát. Ebbe a hulladékgazdálkodás is beletartozik. Berhida – akár a magánszemélyek – csupán egy a sok ügyfél közül, tehát nem szólíthatja fel a szemetelőket, nem járhat el vele szemben, csupán megteheti a feljelentést a kormányhivatal illetékes hatóságánál, és az ottani munkatársak fognak vaéamikor eljárni az ügyben. Ez viszont meglehetősen hosszadalmas folyamat. Ha az önkormányzatok visszakapnák a korábbi hatáskörüket, az ilyen ügyekben sokkal gyorsabban és hatékonyabban működne a szankcionálás és a megoldás.
Az utak és járdák elfogadhatatlan állapotára is elhangzottak panaszok, nyilván ezek javítása, megépítése is forrás, és legkevésbé a városvezetés akaratának kérdése. Abból a költségvetésből, amelyben a város működésének biztosítását követően még marad némi pénzforrás, egyelőre nehéz minden lakossági igényt egyszerre kielégíteni, különösen úgy, hogy évek óta – az egyre szűkülő mozgástér okán — kényszerűségből gyarapodott az elmaradt felújítások és fejlesztések aránya is.
