Pallai Tímea Anna és Mayer Leon kiállításán jártunk
Gyakran mondják, hogy a párkapcsolat két ember szövetsége, de ritkán láthatjuk ennek a szövetségnek ilyen kézzelfogható, színes és formákba öntött eredményét. Mea és Leon nemcsak az életüket, hanem az alkotói terüket, az inspirációikat, és – ahogy a falakon látjuk – a fényeket és a színeket is megosztják egymással – mutatott rá Turcsányi Istvánné a Kavargó álmok című, páros tárlat megnyitóján.
A múlt héten, május 13-án egy különleges kiállításra szólt a meghívó a Petőfi Művelődési Házba. Két ígéretes fiatal képzőművész közös tárlattal mutatkozott be a berhidai közönségnek. Művészetük bizonyíték arra, hogy az alkotás nem magányos műfaj, ha az ember megtalálja hozzá a megfelelő társat. Ahogy a színek keverednek a palettán, úgy fonódik össze az ő életük és alkotói késztetésük a kiállító teremben. Ugyanakkor a téma- és a technika választásban, valamint stílusban egyediek, azaz mégis érzékelhető a különbség. Ám Leon és Mea művészete nem elégedett meg a látvány puszta rögzítésével. Képeik mögött ott van az a bátorság, amivel szembe mertek nézni a csenddel, a színek játékával vagy éppen a lélek rezdüléseivel. Ők azonban, mielőtt sorsuk egybekapcsolódott volna, távol voltak egymástól, máshonnan indultak.

Mayer Leon Peremarton-gyártelepen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanult. Érettségit a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában szerzett. A festést autodidakta módon kezdte el, nagyobb időráfordítással 2020-ban, és azóta is tanulgatja, képezi magát. De nemcsak a képzőművészet vonzza, nagyszerűen zongorázik is, amint azt a kiállításmegnyitó perceiben is megcsodálhattuk.
Turcsányi Istvánné, a Humán Ügyek Bizottsága elnöke ezzel kapcsolatban megnyitó beszédében úgy fogalmazott: A festés egy lassúbb, meditatív folyamat, van idő visszalépni, javítani, rétegezni. Ezzel szemben a zongorajáték a pillanat művészete: a leütött billentyű hangja ott és akkor születik meg, majd el is illan. Aki Leonhoz hasonlóan, mindkettőt műveli, egyszerre élvezheti a maradandó alkotás nyugalmát és az élő előadás izgalmát.

Pallai Tímea Anna — Mea Nagykőrösről származik. Végzettségét tekintve női szabó és divattervező. Szabadidejében varrással, de festéssel is foglalkozik. 2022 tavaszán néhai iskolájában Nagykőrösön önálló kiállítással szerepelt. Ősszel a ceglédi „Kossuth Lajos azt üzente” című képzőművészeti pályázaton felnőtt kategóriában 3. helyezést ért el. 2023-ban – ugyancsak Nagykőrösön – tartották meg az első közös kiállításukat Leonnal. Mea részéről a varrás, a ruhatervezés és a festészet valójában egyetlen közös tőről fakad: az alkotás vágyából, csak más-más textúrákon keresztül. Tervezőként ő az, aki megálmodja a sziluettet, majd nemcsak ruhát készít, hanem karaktert és hangulatot teremt. Figyeli a trendeket, de a saját belső vízióit önti formába. Számára a textil nem csak anyag, hanem önkifejezési eszköz. A festészet pedig ebben a felállásban a „szabadság szigete”, ám képein a ceruza- és ecsetkezelés részletgazdagsága a ruhakészítői precizitását is tükrözi. Mint kiderült, Mea – Leonhoz hasonlóan – egy másik művészeti ágban is próbára teszi képességét, ám ő nem a zenében, hanem a költészetben. Íme egyik versének sorai:
„Már sötétlő fények
borítják az eget,
néma árnyaknak
adják át a helyet,
s bársonnyal teli ragyogását
üdvözlik a fák,
majd elrejtik mélyen
a fagyott sugarak harmatát”

A közös kiállítás megnyitóján Mayer Leon végül pár mondatban megkísérelt rávilágítani arra, hogy vajon napjaink elanyagiasodott, mindennel túltelített és csaknem elembertelenedett világában egyáltalán, miért ragad bárki is ecsetet, miért ragaszkodik az önkifejezéshez, az alkotás adta szabadsághoz, miért akar maga is bármit létrehozni? Szerinte a hagyományokhoz való hűség, az őseinktől örökölt késztetés a hajtóerő, amivel bizonyítani szeretné, hogy van és működik még az emberi képzelőerő, érzéseit, gondolatait, álmait pedig képes műalkotása által is kifejezni, így azokat másokkal is megosztani.

Kár, hogy a Kavargó álmok című kiállítás megnyitójára hét közben került sor, s talán emiatt kevesen fogadhatták el a szíves meghívást. Ám a falakon ott vannak még ezek a nagyszerű képek, ne hagyják ki, tekintsék meg a két fiatal alkotó műveit a Petőfi Művelődési Ház kiállító termében! A tárlat május 27-ig, a ház nyitvatartási ideje alatt még várja a látogatókat.

