/

Az idei Berhidai Napok programterve is napirenden volt decemberben

6 perc olvasás

Karácsony előtt tanácskozott a képviselő-testület

Berhida átmeneti gazdálkodásáról azért kellett rendeletet alkotni, mert a 2025. évi költségvetési rendelet a tavalyi év végéig volt érvényes, és a 2026. évi büdzsét legkésóbb idén március 15-ig kell elfogadni, de addig sem állhat meg a település élete, működése, amit ez a decemberi rendelet hívatott biztosítani. A határozati javaslatot egy tartózkodás mellett támogatta a képviselő-testület.

Bár a Berhidai Napok városi rendezvénysorozat szeptemberi időpontja még igencsak messzinek tűnik, mégis már az előző év városi tanácskozásának legutolsó ülésének egyik fontos napirendi pontjaként szerepelt a 2026. évi kulturális és szórakoztató műsorok tervezete. Dancsó Valéria, a művelődési ház vezetője egy programvázlatot terjesztett az önkormányzat képviselői elé. Ez a „sietség” elsősorban a szabadtéri nagykoncertek lekötése érdekében fontos, mert a népszerű és keresett elődókkal már év elején érdemes felvenni a kapcsolatot, és az esetleges szerződés megkötésére is sort keríteni, mert később már keveseknek marad üres a naptára a szeptember eleji hétévégére. Mint megtudtuk, idén is egész héten számíthat majd a közönség a sokoldalú, valamennyi korosztályt és érdeklődést kielégítő rendezvényre.

Idén szeptember 6-án, a Maurer Team által szervezett, foghajtó versennyel indul a városi rendezvénysorozat. Utána egész héten lesznek programok, így többek között számíthatnak helyi jellegű kézműves és művészeti és életmű kiállításokra, érdekes és játékos sport- és gyermekműsorokra is. A műsorok között megtalálható a kisebb réteget megszólító templomi koncert és irodalmi találkozó is. Ugyanakkor azonban a Berhidai Napok sarkalatos kérdése mégis az, hogy kik szerepelnek majd a városi nagykoncerteken. Ez évről évre egyre növekvő dilemma, mert az előadók többsége már milliókat kér az egy-másfél órás élő koncertekért, így egy részük – különösen a népszerű koncertezők esetében — jelentősen meghaladja még a berhidai rendezvénysorozat teljes költségvetését is. Ezért is nehéz a felmerülő igényeknek úgy megfelelni, hogy a nagyközönség is maradéktalanul elégedett legyen, de meg is tudják fizetni a fellépőket. Tavaly a rendezvény értékelésekor a képviselők részéről az volt a kérés, hogy a húsz-harmincas generáció zenei ízlésének megfelelő előadót is hívjanak az idén, mert szerintük ők tavaly kimaradtak a szórakoztatásból. Így a tárgyalt programtervezetben több lehetséges fellépő neve is elhangzott, de legtöbbjükről a szűkös költségvetés okán kell lemondanunk. Végül a plénum azzal a kiegészítéssel fogadta el az előzetes koncepciót, hogy a koncertek tervezésekor vegyék figyelembe a húsz-harmincas nemzedék igényeit is, valamint lépjenek kapcsolatba a lovas színházakkal, egy esetleges berhidai fellépés megszervezése érdekében, mert többen is úgy vélték, biztosan óriási érdeklődés kísérné a produkciójukat a Berhidai Napokon.  

A képviselő-testület februárban folytatja a munkáját. Egyik legfontosabb témája a város idei költségvetési rendeletének megalkotása lesz, amit előbb a bizottságokban, majd a plénumon vitatnak meg, és fogadnak el.  

Kövess: