Vasárnapi kertmozi a református közösségi ház kertjében
Különleges élményben lehet részük azoknak, akik a hétvégén ellátogatnak a berhidai Református közösségi ház kertjébe, ahol a nosztalgia az újdonság erejével kel életre. Itt az esti órákban filmvetítésre, azaz a régi időket idéző kertmoziba várják az érdeklődőket. A világszerte népszerű énekes, Michael Jackson életéről készült filmet láthatja a berhidai közönség.
Az újra felélesztett kertmozi élményt a Kertbarát Kör kínálja az érdeklődőknek, amit a művelődési ház és a református egyház közössége segítségével valósít meg. Utóbbival négy évvel ezelőtt kezdődött az együttműködés, amikor a kertbarátok új helyszínt kerestek a hagyományos terménykiállításuknak, és a helyi Református egyház ajánlotta fel a közösségi épületét. A kertészkedők örömmel elfogadták, hiszen kiválóan megfelelt az általuk szervezett közösségi programoknak. Az elmúlt években pedig egyre jobban elmélyült közöttük az együttműködés. A kör tagjai minden tavasszal kitisztítják, rendbe teszik és növényeket ültetnek a ház kertjébe, és egész nyáron gondozzák, hogy a szeptemberi programjaikon méltó helyszínen fogadják a látogatókat.

Torma Miklós, a berhidai református egyház gondnoka kérdésünkre elmondta, hogy a helyi gyülekezet tagjai is örülnek az együttműködésnek, mert ez számukra is lehetőség a közösség építésére. Hozzátette: Ők a helyet adják, a kertbarátok pedig hozzáteszik a szakértésüket, és megtöltik tartalommal. A városi napokon a templomot is díszbe öltöztetik, hogy ott méltó helyen fogadják a fellépőket. Idén is szívesen befogadják a terménykiállítást és a kertbarátok időnkénti kerti rendezvényeiket is, mert fontosnak tartják, hogy nyitottak legyenek a város lakossága felé. Tavasszal ők is közös bográcsozásra várták a kertészkedőket azzal a céllal, hogy jobban megismerjék egymást, de sajnos az az időpont egybeesett a kertbarátok egy másik programjával. Örülnek a kert szépítésének, és bíznak benne, hogy a tartalmas együttműködésük hosszú távra szól, mert az összefogásból mindig jó dolgok származnak, együtt többre vagyunk képesek – tette hozzá Torma Miklós.

Mint azt Kellerné Szász Anikótól, a Kertbarát Kör vezetőjétől megtudtuk, a közösségi ház belső terét meg a kertet is kiváló helyszínnek tartják a saját rendezvényeik megtartására, így nem csak a Berhidai Napokra szervezik ide a rendezvényeiket, hanem úgy vélték, a nyár is jó alkalmat kínál ahhoz, hogy egy jó program keretében találkozzanak egymással a berhidaiak, és együtt szórakozzanak. Minden esztendőben gazdagítják a városi napokra tervezett rendezvényeiket, de év közben is szeretnék kihasználni a helyszín kiváló adottságait, ezért döntöttek a napjainkban újra népszerűvé váló kertmozi szervezése mellett. Környékünkön egyre több településen sikerült feléleszteni a szabadtéri mozi élményét. A régi fimszínházak ugyan már bezártak, de sokan emlékeznek még arra, milyen kellemes volt mások társaságában, a szabad ég alatt megnézni egy-egy izgalmas filmet. Ezt az élményt szerették volna visszahozni azoknak, akik megélték, de megismertetni azokkal is, akiknek még nem volt részük benne. Augusztus 16-án a Michael című film kertmozis vetítésére várjak az érdeklődőket. A mozi este, miután lemegy a nap, azaz fél kilenckor kezdődik, így aki fázós, hozzon magával takarót, a popcornt és az üdítőt pedig a helyszínen is beszerezheti. Jegyet nem kell venni, a belépő ingyenes.

Annak sem kell csüggedni, aki valami okból lemaradna a vasárnapi kertmoziról, mert a Kerbarát Kör a szeptemberi városi napokra is tervez szabadtéri mozit, akkor egy vígjátékot láthatnak majd az érdeklődők. Ugyanakkor a Berhidai Napokon idén sem marad el a hagyományos terménykiállítás, amelynek megnyitóját pénteken tartják a szokásos lekvárkóstolóval, gyógynövény teázóval. A gyermekeket kisállat bemutató és sok meglepetés is várja. Szombaton különleges gyümölcsfa- és növényvásár várja a látogatókat a Farmosi fügés ember boltja jóvoltából. Vasárnap ugyan a Berhidai Napok programjai véget érnek, de kertbarátok maradnak a kertben, és saját terméseikből főzne finomat, és nemcsak kóstolóval, hanem jó ebédhez szóló zenével is várják a látogatókat. Este pedig újra megnyílik a kertmozi. Emellett kézműves foglalkozással, kavicsfestéssel, valamint saját kezűleg készített nyereményekkel készülnek a legkisebbeknek.
Anikó elmondta, hálásak a református egyházzal immár négy éve tartó, gyümölcsöző együttműködésért, mert az egész évi munkájuk és a terményeik bemutatása mellett, a kölcsönvett helyszíneken, a lakosság szélesebb köre számára is vonzó programokat kínálhatnak. Elsődleges céljuk természetesen inspirációt kínálni a zöldségek és gyümölcsök önálló termesztéséhez és feldolgozásához, de emellett szeretnének olyan időtöltést is nyújtani, ami lehetőséget ad sokaknak a barátkozásra, ismerkedésre és élményt jelent fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt.
