Százhat éve írták alá a trianoni békediktátumot
„A magyar történelem legmélyebb sebére, a nemzetünk ellen elkövetett legsúlyosabb igazságtalanságra emlékezünk. 1920 június 4-én déltán 4 óra 32 perckor Versailles-ban aláírták azt a békediktátumot, amely az első világháború lezárásként, egyfajta kíméletlen büntetésként, darabokra szaggatta ezeréves hazánkat” – idézte fel emlékbeszédében Keresztes Márta a berhidai Együvé Tartozás Parkjában megtartott emlékesten, amelyen a fájdalmas, 106. évforduló napján, pontban 20 óra 26 perckor, településünkön is meggyújtották az összetartozás tüzét.
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én fogadta el a Nemzeti Összetartozás tanúságtételéről szóló javaslatot, ami szerint június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás emléknapjává emeli. Ezen a napon a magyarok határon innen és határainkon túl megemlékezéseket tartanak, amelyeken percre pontosan, ugyanazon időpontban lobban fel az összetartozásunkat jelképező őrtűz lángja.
„Meg kell mutatnunk a következő generációknak, hogy magyarnak lenni nemcsak büszkeség, de felelősség is. Trianonra a válaszunk nem a gyűlölet, hanem az életerő. Az az akarat, amellyel építünk, alkotunk, és amellyel megfogjuk egymást kezét a határ túloldalán. Emlékezzünk ma a múlt fájdalmára, de ünnepeljük a jelenünk összetartozását, és építsük a közös jövőt! És ez a láng nem alszik ki.” – mutatott rá az Együvé Tartozás Parkjában megtartott megemlékezésen az egybegyűlteket köszöntve Varga Károlyné, a Kapu a Holnapra Egyesület elnöke, majd Keresztes Márta mondott beszédet, aki kiemelte: Egy tollvonással megcsonkították Magyarország testét, elvették területünk kétharmadát, és idegen uralom alá kényszeritették testvéreink millióit. Akkor a Nagy Trianon palotában a teljes reménytelenség és a fojtogató gyűlölet gyűrűjében, gróf Aponyi Albert így fogalmazott: „Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy beléje ütköznék a kérdésbe: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék?” Ez a drámai kérdés hűen tükrözte a kor valóságát: választhattuk-e az aláírást, ami a lassú elsorvadással, gazdasági és nemzeti halállal fenyeget, vagy utasítsuk vissza, vállalva az azonnali katonai megsemmisítést?
A diktátumot aláírták, de a nemzet nem halt meg! – fogalmazott Keresztes Márta –, mert a magyarság igazi magtartó ereje nem a földrajzi határokban, hanem a megingathatatlan hitében, anyanyelvében és ezeréves hagyományaiban él. Ez az szellemi és lelki bástya, amelyet semmilyen világi hatalom nem tudott, és nem tud lerombolni! Ma, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján országszerte és a határokon túl is fellobbannak az őrtüzek. Ez a hagyomány nem pusztán a gyász jele, hanem a hitünk, a megmaradásunk és az összetartozásunk lángoló szimbóluma. Az őrtűz a sötétségben utat mutat, meleget ad és összeköti a fénylő pontokat a Kárpát-medencében. Ha mindenki meggyújtja a maga kis tüzét, és ezek a tüzek egymásba érnek, akkor nincs az a diktátum, nincs az a történelmi csapás, ami el tudna törölni minket a föld színéről! – mondta beszéde zárásaként.
Az őrtűz fellobbanása előtt Moharos Cintia mondott verset, majd Németh Hunor, tehetséges ifjú énekes a Magyar vagyok és az Erdő, erdő dalokkal folytatta az emlékműsort.
A nemzeti összetartozás tüzét Varga Károlyné és Dancsó Valéria 20 óra 26 perckor lobbantotta lángra, a megemlékezők pedig az összetartozás szimbólumaként, egymás kezét fogva álláták körbe, hiszen mint a beszédben is elhangzott: az összefogás ereje ma is képes arra, hogy a sötétséget fénnyé, a szétszakítottságot pedig, örök összetartozássá változtassa.