/

Két évtizede a vendégek szolgálatában

11 perc olvasás

Húsz éves a berhidai Nyírő fodrászat

Berhida központjában, a körforgalomnál található a Nyírő fodrászat, kozmetika és szolárium szalon, amely július 1-én a húszesztendős fodrászatát ünnepelte. Bár a bejárati ajtó felett ott lebegett a húsz évet jelképező lufi, és ezúttal finomságokkal, meg pezsgővel is kínálták az érkezőket, a munka szinte egyetlen pillanatra sem áll meg a szalonban. Rita mosolyogva köszönti a vendégeket, de eközben rendületlenül hajat fest, szárít, majd nyírógépet ragad, hogy a sorukat türelmesen kiváró kisfiúk frizuráját divatos, nyári fazonra igazítsa. Mindenkihez van egy-két kedves szava, de szerencsére a beszélgetésre így is van lehetőség, hiszen arra mindig van, mert Ritának csak a keze elfoglalt, és ha nem zúg a hajszárító, a vendég hogylétéről is lehet érdeklődni, megkérdezni, mi történt vele azóta, hogy legutóbb itt járt. Közben érkeznek a vendégek, ki időpontra jön, ki csak gratulálni szeretne, virággal, tortával köszönti az ünnepeltet. S amíg a keze gyakorlottan dolgozik a „fejeken”, Ritát is lehet faggatni.

A húsz év hosszú idő. Nem érezted néha úgy, hogy szívesen váltanál szakmát?

-Soha! Inkább azt mondanám, hogy egyre jobban szeretem a szakmámat. Rendszeresen figyelem az új trendeket, és ha szükségesnek érzem, tanfolyamokra is rendszeresen elmegyek, mert a továbbképzést is nagyon fontosnak tartom. A mi szakmánk is olyan, mint a többi, haladnunk kell a korral, és számomra mindig kihívást jelent egy-egy új eljárás, anyag, vagy módszer, amivel szebb és jobb eredményt lehet elérni. A vendégeim is jó néven veszik, örömmel fogadják, ha újabb anyagokat, például kiváló hajfestéket ajánlok, vagy rövidebb idő alatt sikerül göndör tincseket varázsolni az egyébként egyenes hajkoronában. Akkor vagyok igazán boldog, ha a vendégeim elégedetten távoznak. Nagyon sokan már a kezdetektől ide járnak hozzám, hozzánk, és sokan már a gyermekeiket, a családjukat is magukkal hozzák. Néhányukat még gyermekkoromban, vagy az ő gyermekkorukban ismertem meg, és felnőttként is a vendégeim maradtak.

-Aki ide jön szépítkezni, valójában egy igazi, családiás környezetben találja magát – szólal meg a hölgy, akiről kiderül itt lakik a szomszédban, és mindig szívesen benéz az üzletbe, nem csak akkor, ha épp hajvágásra van szüksége. Most süteményt hozott a húszéves ünneplésre.  – Sok jó embert ismertem meg így Berhidán – teszi hozzá — és manapság már beszélgetni is jólesik, különösen azoknak, akik ritkán járnak el otthonról, és alig találkoznak másokkal. Ritáéknál azonban mindig zajlik az élet, itt sok régi és új arccal lehet találkozni, lehet élvezni a családias hangulatot.

-Vannak, akik azért szeretnek hozzánk jönni, mert többféle szépségápolásban is részük lehet. Amíg a hajfesték szárad, addig akár a kozmetikai, vagy manikűr és a pedikűr szolgáltatást is igénybe veszik. Itt ugyanis családi szépészeti vállalkozás működik már több évtizede – magyarázza Rita – Ha belegondolok, számomra is meglepő, hogy alig negyvenévesen már húsz munkaévem van! Már a szakközépiskola után azonnal dolgozni kezdtem, mint női-, férfi- és gyermekfodrász. Anyukámnak itt volt a kozmetikai szalonja – ami már 18 éve működött –, és számomra is kialakítottuk itt a fodrászüzletet. Azóta kiváló egyetértésben, közös vállalkozásban dolgozunk. A vendégek kényelmét szem előtt tartva, építettünk egy kellemes, kerttel kapcsolatos, szabadtéri kiülőt, ahol nem csak nyáron, de akár még télen is kellemes környezetben, egy kávé vagy üdítő mellett, elüldögélhetnek a jó levegőn, és beszélgethetnek egymással azok, akiknek várni kell, hogy a festék, vagy a dauer kifejtse a hatását, vagy épp a pedikűr okán áztatják a lábukat.

-Két évtized után is bátran állítom, nem cserélnék senkivel – folytatja Rita — Saját elhatározásomból tanultam fodrásznak, hiszen már gyermekkoromban megszoktam, hogy nálunk mindig nyüzsgés van. Most a kislányom élvezi a jó hangulatú légkört! Elégedett vagyok, és ha választanom kellene, ma sem szeretnék mással foglalkozni, sőt úgy érzem, napról napra egyre jobban érzem magam ebben a szakmában, egyre többet tudok, és egyre szívesebben teszem a dolgom. Nálam nincs olyan, hogy délután 4 órakor lejárt a munkaidőm, és bezárom az üzletet! Gyakran addig dolgozom, amig van vendégem. Ez különösen érvényes akkor, ha ballagás, évzáró, esetleg báli időszak van, vagy épp esküvőre készülnek a településen. Nem szoktam visszautasítani azokat sem, akiknek nem sürgős a hajvágás, vagy a frizura, legfeljebb egy másik, közeli időpontot beszélünk meg.

-Vajon a fodrásznak van saját fodrásza?

-Van, bizony! Veszprémbe járok egyik kollégámhoz. Ilyenkor szakmai eszmecserét is folytathatunk, megtárgyaljuk a trendeket, a leghatékonyabb fodrászkellékekről is szót válthatunk. Nincs szakmai féltékenység köztünk, hiszen mindenkinek megvan a maga vendégköre. A nap pedig mindenkinek ugyanannyi órából áll, csak annyit vállalhatok be, ami abba belefér. Arra viszont büszke vagyok, hogy nem csak berhidaiak járnak hozzám. Ma is vannak, voltak Vilonyáról, Ősiből, Pétfürdőről is vendégeim, de sokan olyanok is visszajárnak, akik már elköltöztek ugyan a városból, de még visszajárnak ide látogatóba, és olyankor egyúttal felkeresik az üzletünket is egy új frizuráért, vagy kozmetikai kezelésért.

„A jókedv a munka muzsikája” — írja Fligt József, és igazat kell adnunk neki. A Nyírő fodrászat, kozmetika és szoláriumban ugyan, a vendégek szórakoztatására gyakran kellemes zene is szól, de az igazi muzsikát a családias, kellemes légkör és a jókedvvel végzett munka jelenti. Azt is hallottam valahol, hogy „minden szívvel végzett munkában van bizonyos méltóság”. Úgy vélem, ezzel a gondolattal sem tudunk vitába szállni, példa erre a már 38 éve ismert és jól működő kozmetikai és a hozzá 20 éve csatlakozó fodrász szalon. További jó munkát, és sok elégedett vendéget kívánunk!

Kövess: