/

Zöldborsós ételekkel versenyeztek a kertbarátok

6 perc olvasás

A berhidaiak is megmérettették gasztronómiai rátermettségüket

A főzőversenyen bográcsokban rotyogott a zöldborsó, ami – bármilyen fogást is eszeltek ki – alapanyagul szolgált a versenyeztetett ételekhez. A készítményeket három tagú zsűri — Halmos Monika fitoterapeuta, író, Boda János gasztronómus, Sasvári Csilla, a Vörösmarty Rádió szerkesztő-műsorvezetője — kóstolta és értékelte. Az első három helyezettet egy-egy serleggel jutalmazta, ezen kívül különdíjat kapott a legszebben tálalt, illetve a közönség által legfinomabbnak ítélt étel készítője is. A főzésben több tagú csapatok vettek részt, így szám szerint 14 bográcsban kevergették a versenyzők a borsós ragut, a különféle húsokból készített pörköltet vagy gazdag levest. Ha bárki azt gondolta volna, hogy a zöldborsóból nem készülhet túl sok változatos ízvilágú fogás, őt egyik zsűritag véleménye cáfolja meg, aki elárulta: a kilencből nyolc borsófesztiválon jelen volt, és még egyszer sem kóstolt ugyanolyan ízű borsós ételt, ahogyan ezúttal is tizennégy féle készült belőle.

A Berhidai Kerbarát Kör a saját gyros keverékkel pácolt csirke és sertéshúst csigaalakban tálalta a finom zöldborsó főzelékkel, valamint mindezt különleges brokkolis krumpligombóccal és parenyica sajttal gazdagították. Desszertként zöldborsós macaront kínáltak. Ételükkel nem nyertek serleget, de vezetőjük és a csapat kapitánya, Kellérné Szász Anikó lapunknak nyilatkozva elmondta: nem csalódtak, mert nem a díjért, hanem a jó közösség, a barátkozás kedvéért érkeztek a székesfehérvári borsófesztiválra. A kilenctagú főzőcsapat számára kellemes időtöltés volt a részvétel, jól érezték magukat a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban, annál is inkább, mert nem csak a gasztronómián volt a hangsúly, hanem a jelenlévők szórakoztatásáról is gondoskodtak a szervezők. Már a főzés jó hangulatát élőzene kísérte, amit Unyi József biztosított, és nem csak hallgatták, hanem sokan táncra is perdültek. A délelőtt folyamán tapsolhattak még a MissCsipop Dance tánccsapatának is. A délután pedig a szívesen hallgatott operettslágereké volt, a Fedák Sári Színház két fiatal művészének műsorában, akik nagyszerű hangulatot kölcsönöztek a már jóllakott közönségnek.

A gyermekek sem unatkoztak, számos szabadtéri játék, légvár, céllövölde, repülőgép szimulátor, arcfestés és kézműves foglalkozás várta őket. A rendezvénynek ideális helyszínt kínált a kultúrudvar hatalmas, zöldellő kertje, melyben a játszóteret is elfoglalhatták a legkisebbek. A főzőcsapatok pedig megleshették egymás kulináris ügyességét, és aki kért, kóstolót is szívesen adtak az ételeikből. Mindent összevetve, kellemes kikapcsolódás volt a rendezvény, így szinte biztosra vehető, hogy akik részt vettek az idei borsófesztiválon, jövőre sem fogják kihagyni.  

Kövess: