/

A bizottságok készen állnak a választások zavartalan lebonyolítására

6 perc olvasás

Néhány gyakorlati tudnivaló voksoláshoz

Június 9-én, többek között a helyi önkormányzat vezetőiről dönthetünk. Támogathatjuk azt a jelöltet, akit szívesen látnánk a polgármesteri székben, és azokat, akik a képviselő-testület tagjaiként a település működése és fejlődése érdekében hoznak meg felelősségteljes döntéseket. Vasárnap tehát, alkalmunk lesz „beleszólni” a helyi politikába, és ez akkor is így van, ha a jelöltek többsége függetlenként szállt a ringbe. Ezzel együtt leadhatjuk voksunkat a vármegyei közgyűlés képviselőire, valamint az Európai Parlamenti képviselőkre, de utóbbiakat nem név szerint, hanem a pártlistákra adott voksuk alapján választjuk meg. Ahol vannak nemzetiségi önkormányzatok, ott a nemzetiséghez tartozó állampolgárok szavazhatnak képviselőikre képviselőjére. Berhidán német és roma önkormányzat működik.

A választókörök bizottságai a hét elején teljes létszámmal megalakultak, és készen állnak arra, hogy június 9-én reggel 6 órától este 7 óráig fogadják a szavazásra jogosult állampolgárokat. A választópolgárok összesen 4 szavazólapot kapnak (a nemzetiségiek ötöt) és nagyon fontos figyelni arra, melyik lapon hány nevet, illetve pártot ikszelhetnek be ahhoz, hogy érvényes legyen a voksuk.

Az európai parlamenti képviselők szavazólapján pártokra szavazhatunk. Ez a leghosszabb lista, amelyen 11 párt neve és logója szerepel. Könnyítésként, ennek a lapnak a széle az uniós zászlóhoz hasonlóan kék színű. Magyarország 21 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, de hogy melyik pártból kerülnek ki, az a pártlistára leadott szavazatokon múlik. Ezen a lapon a tizenegyből, csak egyet kell kiválasztani. A vármegyei listán ugyancsak egy pártot lehet beikszelni a hétből. A nemzetiségi önkormányzatok jelöltjeinek listái zöld szavazólapon szerepeknek. amihez szintén zöld színű boríték is jár. Fontos, hogy miután belehelyezték a szavazólapjukat, ezt a borítékot le kell zárniuk, mert csak így lesz érvényes! Ezt a lezárt borítékot kell az urnába tenni a nemzetiségi szavazóknak. A romák legfeljebb öt jelöltre voksolhatnak, a német nemzetiségűek pedig három képviselőt választhatnak.

A helyi önkormányzati választáson a polgármester jelöltekre a sárga szélű szavazólapon voksolhatnak. Ezen településünkön négy jelölt szerepel, közülük egyre adhatják le a voksukat. Az önkormányzati képviselőjelöltek egy külön listán szerepelnek. Itt is lényeges, hogy a 16 jelölt közül legfeljebb nyolcat lehet bejelölni ahhoz, hogy a szavazatunk érvényes legyen. Nyolcnál kevesebbet is választhatnak, de többet nem, mert érvényét veszti a szavazólap.

A helyi jelöltekről az Önkormányzati Híradó is közölt ismertetőt, és itt a híroldalunkon is https://berhidaihirek.hu/2024/05/16/mondd-te-kit-valasztanal/ megjelentettük. A sorrendet a sorsolás döntötte el, ez nem jelent rangsort.

Fontos még, hogy a szavazóhelyiségben csak addig tartózkodhatnak, amíg leadják a voksukat a szavazófülkében. Lényeges, hogy valamennyi fehér szavazólapot a kapott fehér borítékba kell beletenni, amit lezárhatnak, de nem kötelező.

Az idén először szavazó fiatalok, az esemény emlékére egy jelképes ajándékot kapnak.

Lényeges, hogy ne hagyják ki a lehetőséget, éljenek szavazati jogukkal, menjenek el vasárnap szavazni, megéri rászánni az időt, és döntsenek saját meggyőződésük szerint!



Kövess: