/

Kalácsot fontak, tojást festettek, nyuszit simogattak

5 perc olvasás

Húsvétváró családi délutánt tartottak a Portán

Szerencsére, nem csak a napsütést, de az esőt is nélkülöztük szombaton, március 23-án délután, így nem volt akadálya a szabadtéri programoknak, nem csoda, hogy sokan ellátogattak a Portára, ahol kalandos húsvéti készülődésbe csöppentek a csemeték és felnőtt kísérőik. Idén is kihagyhatatlan volt a nyuszi- és kecskesimogató. A nyuszkók ugyan nem nyilatkoztak arról, ők mennyire élvezték a népszerűséget, de a csöppségek láthatóan igencsak örültek a nyulak pihe-puha bundájának érintésének. A bátrabbak igyekeztek mindegyik foglalkozást és játékot kipróbálni. A ház felől ínycsiklandó sütemény illat keltette fel az érdeklődést, ott készült ugyanis a frissen dagasztott tésztából sütött, húsvéti fonottkalács. Mint kiderült, a fonás fortélyait nem is volt nehéz elsajátítani, vállalkoztak is rá sokan.  Annál is inkább vonzó colt a kalácsfonás, hogy a készítményt, miután helyben kisült, haza is vihették a gyerekek. Persze, kóstoló is akadt a kalácsból, medvehagymásan, vagy finom gyümölcslekvárral ízesítve.

Népszerű volt arcfestés, így aztán sok „kétlábú nyuszi” szaladgált az udvaron, akik aztán a tojásberzselést is hamar elsajátították, hiszen csak különféle levelekkel kellett a tojást díszíteni, majd kis hálóba bugyolálva a festékes fazékba tenni egy időre, és miután eltávolították róla alkalmi ruháját, szép virágmintás, festett tojás lett az eredmény.

Jó néhány tapsifüles is készült, és a tojásfák is hamar elkészültek. A foglalkozások után pedig számos érdekes és ügyességpróbáló játék is várt a gyerekekre. A kicsiket nehéz volt elcsalni a kosaras forgóhintától, míg a nagyobbak a gólyalábbal nőttek meg egy szempillantás alatt, és a séta is sikerült pár lépés erejéig.   

Volt, aki ötletet merített az otthoni készülődéshez, vagy a finom kalács receptjét kérte el, hiszen a héten már otthon is hozzáláttak az ünnepi előkészületeknek. Lehet tojást festeni, berzselni, tojásfát díszíteni, hiszen ünnepi hétvége vár ránk, immár családi körben.

Mindenkinek kellemes készülődést. és áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

 

             

Kövess: