/

Meddig szagolják még a kiskovácsiak a csatornabűzt?

5 perc olvasás

Mielőtt azonban a helyi önkormányzatot és képviselő-testületet okolnák a halogatásért, le kell szögeznünk, hogy nem erről van szó, hiszen a helyi vezetés minden tőle telhetőt és elvárhatót megtett azért, hogy Kiskovácsi településrészen ez a levegőt és a közérzetet is szennyező körülmény egyszer és mindenkorra megszűnjön. Csakhogy a „papírtmunka” felülírja a tettrekészséget és a jószándékot. Persze, mindezt nehéz elfogadni azoknak, akik már évek óta szenvednek a csatorna bűzétől, viszont Pergő Margit polgármester is csak annyit tehet, hogy a jelenleg illetékes minisztérium munkatársaival kitartóan tárgyal, sürgeti a probléma megoldását.

A csatornahálózat pár évvel ezelőtt, jelentős Európai Uniós támogatással épült meg a három, egymással szomszédos — Berhida, Csajág, Küngös — településeken, és a projekt átvétele, elszámolása is megtörtént. Majd kiderült, hogy a beruházásban résztvevő, mindhárom településen probléma merült fel a szaghatással, amely immár évek óta fennáll. Időközben jogszabályi változások történtek a nagy beruházások engedélyezését, lebonyolítását és elszámolását illetően, és bár a szaghatás kiküszöbölésére a kormányzat már több mint egy éve megítélte a 60 millió forintot, ezt az összeget a mai napig nem sikerült a célnak megfelelően felhasználni. A jelenleg illetékes minisztériumban ugyanis, ahová legutóbb ez az ügy is került, még mindig nem született meg a döntés arról, milyen módon használják fel és számolják el az erre a célra fordítható összeget.  Jelenleg tehát az Építési és Közlekedési Minisztériumban keresik ennek legcélszerűbb megoldását, miközben múlnak a hetek a hónapok, s lassan az évek is, s az orrfacsaró bűz tovább keseríti a kiskovácsi, küngösi és csajági lakosok életét.

Ha Berhida megkapná a már megítélt, erre a célra fordítható 60 millió forintot, rövid időn belül fel tudná azt használni a csatornahálózat rendbetételére, annál is inkább, mert a Kossuth utcában is egyre több a panasz a időnkénti dugulások, és a megengedettnél magasabb szénhidrogén koncentráció okozta probléma miatt, ami a kellemetlen szaghatást is okozza.

Erről a képviselő-testület legutóbbi bizottsági ülésein tájékoztatta a résztvevőket Pergő Margit polgármester, hozzátéve, hogy minden szükséges adatot, megoldási tervet idejében a minisztérium rendelkezésére bocsátott, és észszerű javaslatot is tett a gyorsabb megoldásra. Legutóbb a miniszter úrnak írt levelet, erre várja a választ, illetve a mielőbbi megoldást. A labda tehát nem az önkormányzaton, hanem a kormányzaton múlik. Várjuk, mikor lépnek végre a tettek mezejére és szűnik meg a kellemetlen szaghatás.    

Kövess: