/

Tragikus baleset történt Peremarton településrészen

2 perc olvasás

Egy munkás életét vesztette

Szerdán, március 13-án a kora délutáni órákban egymástól kérdezgették a Facebook egyik közösségi csoportjában a berhidaiak, tud-e valaki bármit arról, miért vonult egymás után olyan sok szirénázó mentő és rendőrségi autó Peremarton településrész irányába, majd hamarosan mentőhelikopter is érkezett. A részinformációkat követően a Delta Hírek oldalán megjelent rövid közlemény rávilágított a történtekre. A közlésben ez állt:

„Tragikus baleset történt szerdán délelőtt Peremartonban, értesültünk olvasónktól. Információink szerint két férfi által végzett munka során a földréteg megcsúszott és maga alá temette őket.

A mentők közleményében azt írták, a baleset helyszínéről egy középkorú férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Egy másik, 70 év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre riasztott mentőegység sajnos az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudta már megmenteni az életét. Bartók Judit rendőrségi szóvivő a peremartoni esettel kapcsolatban elmondta, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a Veszprém Vármegyei Rendőr-Főkapitányság.”

Kövess: