/

Jól haladnak a tető javítási munkálataival

4 perc olvasás

A restaurálás vége még messze van, de talán elmozdultunk a holtpontról

„A berhidai Szent Kereszt Templom állapota az utóbbi időben rohamos romlásnak indult. 

Mint ismeretes, a Veszprémi Főegyházmegye — 10 millió forint alaptőke egyidejű elkülönítésével — közadakozást indított a munkálatok támogatására. Továbbra is kérjük, hogy közreműködésükkel is támogassák a berhidai Szent Kereszt Templom felújítását és restaurálását!
A közadakozás állapotáról hamarosan tájékoztatást adunk.

Jelenleg folyamatban van a templom tető javítása és a hozzá kapcsolódó tudományos és szakértői anyagok készítése. A beázások egy része a tető héjazat sérüléséből és hiányosságából adódott, ennek pótlása és kiegészítése a Hatósági rendelkezés szerint fog elkészülni.

A korábban készített felújítási terv a jelenlegi törvényi előírásoknak csak részlegesen felel meg, annak felülvizsgálata és kiegészítése szükségessé válik. A kedvezőtlen, fagyos idő miatt szünetet kell tartani a kivitelezésben, evvel együtt a javítás 60%-a elkészült.
A tető állagvédemi javítását követően elhárul a közvetlen veszély, vissza is lehet adni a területet használatra.

Természetesen a teljes külső felújítás valóban jelentős összeg, hiszen különleges szerkezeti megoldású a tető, valamint a talaj irányából érkező nedvesedés összetett műszaki problémát okoz, ez eddig nem volt megoldva.
Köszönjük, hogy támogató segítségükkel hozzájárulnak a felújítás folyamatához!” — írja Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Főegyházmegye Főépítészi Iroda irodavazetője.

Úgy tűnik, a petíció aláírásgyűjtési akcióval sikerült végre ráirányítani a figyelmet az egyedülálló, műemlék értékű egyházi létesítmény megóvására és – bízunk benne – a teljes rekonstrukciója is hamarosan elkezdődhet.
Az aláírásgyűjtés természetesen a hatezres szám eléréséig folytatódik.

Kövess: