/

Versek, dalok, mákosguba és forralt bor kíséretében

8 perc olvasás

Városi karácsonyi nyitány új helyszínen, sok fellépővel

Ahogy azt az egybegyűlteket elsőként köszöntő polgármesterünk is megemlítette, a hagyományos Mindenki karácsonya városi rendezvénynek idén először adott otthont a leendő tájház, és sokan fogtak össze annak érdekében, hogy méltóképpen ünnepeljünk, és mindenki jól érezze magát. Az intézményeink mellett, a művészeti csoportok, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek is élvezetes programokkal várták a lakosságot, hiszen a karácsony egyik legkedvesebb ünnepünk. Pergő Margit hozzátette: Reméli, mindenki legalább annyira jól fogja érezni magát, amilyen lelkesedéssel készültek erre a napra a szervezők.

Már jó pár hete tele vagyunk várakozással. A felnőttek azért, mert szeretnének már túl lenni az előkészületek izgalmán és fáradalmain, a gyerekek meg azért, mert nagyon kíváncsiak, vajon milyen ajándékot kapnak, hiszen nekik ez okoz igazán örömet – fogalmazott a polgármester, majd azzal folytatta, hogy csak kevés dolog marad hű az emberhez, talán néhány könyv, egy szerencsepénz, vagy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. Sokunk számára karácsonyfa díszeinek is köztük van a helye, és egyre többen előveszik a régesrégi díszeket, a régi szokásokat leporolják, kicsit igazítanak rajtuk, és visszahelyezik a most feldíszített fenyőfára.

Az ajándék pedig kicsinek, nagynak, gyermeknek és felnőttnek, egyaránt jólesik, legyen az bármi! De mit is szeretnénk ilyenkor kapni? Elsősorban szaloncukrot, hiszen nincs karácsony szaloncukor nélkül! Talán nem is gondolunk rá, de a jó szó, egy-egy kedves emberi gesztus, akár idegenek felé is, bizony igen nagy ajándék, erre tovább fognak emlékezni, mint egy kellemes ízű szaloncukorra. Nem csak az ünnepre várva és az ünnepek alatt, hanem egész évben sokkal nagyobb szüksége van erre az embereknek, mint gondolnánk! Ezért próbáljunk meg egész évben adventi hangulatban lenni, mert ez jót tesz önmagunknak, és jót tesz másoknak is, és ezen gondolatok mentén kívánt jó szórakozást és boldog karácsonyt mindenkinek.

Majd sorakoztak a karácsonyi ajándékműsorok. Moharos Cintia és Sztankovicsné Gál Adrienn verssel köszöntötte a közönséget, majd a csajági Aranyalma Református Általános Iskola tanulóinak karácsonyi dalai csendültek fel Kovács Attila vezetésével.

Őket az Ady Endre Általános Iskola Violin kórusa követte. A nyirkos hideg estében a felnőtteknek jólesett a Romani for Design által kínált finom forralt bor, a gyermekeket pedig az ízletes forró tea melegítette át. Közben a Kapu a Holnapra Egyesület mákos gubájának első adagjai is elkészültek, így abból is bátran kóstolhattak a résztvevők.

A Rokolya Tánccsoport karácsonyi bemutatóját követően a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói álltak a szépen feldíszített karácsonyfa elé lélekemelő ünnepi dalaikkal.

A Romani for Design négytagú kórusának éneke is tisztán csengett, miközben a tájház egyik szobájában régi, egyszerű, mégis csodaszép díszeket készítettek a kézműves foglalkozásba bekapcsolódó gyermekek, majd együtt feldíszítették velük a szoba sarkába helyezett fenyőfát, míg a másik szobában egy hagyományosan terített ünnepi asztalt is megtekinthettek az érdeklődők.

A Kacabajka Folkműhely is karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a közönségét, majd az ideiglenesen „jászollá” alakult istállóba vonult a közönség, nemcsak melegedni, hanem a Berhida Táncegyüttes Betlehemesét élvezni. Az előadás nem véletlenül volt a rendezvény fináléja, hiszen a Megváltó világba jövetelének felidézése a keresztények számára a karácsony lényegét ragadja meg, eredetileg ezt ünnepeljük, és ez Isten szeretetének lényege.

Leszögezhetjük, hogy a példaértékű összefogással létrejött Mindenki karácsonya programjai bensőséges hangulatot varázsoltak, és a hideg, ködös idő dacára is lélekemelő volt a résztvevők számára, és a hétvégi szenteste nyitányaként élhették meg  azok, akik a Portán töltötték a 19-ei estét.  

Kövess: