/

Adventi gyertyagyújtás, Betlehem csillaga, városi karácsony

6 perc olvasás

Adventi rendezvények decemberben

A Kapu a Holnapra Egyesület tagjai pár éve Betlehemet és az adventi koszorút állítanak a Kistemplom mellett, ahová szeretettel meghívják településünk lakosságát, hogy ott együtt, meghitt kulturális program keretében, közösen elfogyasztott forralt bor, forró tea kíséretében készítsük fel szívüket-lelküket a karácsonyi csodára: a Megváltó megszületésére. Szervezésükben idén december 3-án a Süni ovisok és a Kacabajka Folkműhely ad műsort, majd a következő vasárnap, 10-én a művelődési ház meghívására az Országos Musical & Operett Kurzust hallhatjuk, december 17-én pedig a Karácsonyi álom című produkciónak lehetünk szem- és fültanúi. Utóbbiban Fésüs Éva, Gurcsóné Medve Erika, Piczil György, Plesz Zsolt működik közre. A vasárnapi adventi műsorok 16 órakor kezdődnek.

Városunk apróságaihoz természetesen idén is megérkezik a Mikulás. December 2-án és 5-én is betér majd a Petőfi művelődési házba. Az 5-én, kedden 17 órakor kezdődő műsorban nem csak a Mikulást köszönthetik, hanem a helyi amatőr alkotók kiállításának megnyitóján is részt vehetnek az érdeklődők.  Az Összefogással Berhidáért Egyesület szervezésében létrejött, Betlehem csillaga tárlatot az elnök, Turcsányi Istvánné ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe, ezt követően pedig A didergő király interaktív mesejátékot Dominek Anna színművész előadásában élvezhetik a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

December 11-én, hétfőn 17 órakor a Petőfi műveődési ház színháztermében városunk nyugdíjasait köszöntik meghitt karácsonyi műsorral, majd ugyanitt másnap december 12-én 16 órától a Művészeti Iskola  növendékei adnak adventi hangversenyt. A legkisebbek kézműves foglalkozásokon készíthetnek karácsonyi díszeket és apró ajándéktárgyakat mindkét művelődési házban. December 15-én, 19 órakor a Pannon Várszínház Primadonnák című előadását láthatja a közönség a Petőfiben, majd december 19-én kerül sor a hagyományos, Mindenki karácsonya elnevezésű városi ünnepi műsorra, amit ezúttal nem a Városháza előtti téren, hanem a Rákóczi utca 24. szám alatti tájházban, a Porta-generációk házában tartanak meg 16 órai kezdettel.

Fotók: 2022 adventi gyertyagyújtásán készültek

A decemberi adventi programok egy roppant ígéretes író-olvasó találkozóval zárulnak, pár nappal szenteste előtt. A könyvtár látogatói, az olvasni szeretők, köztük a kortárs irodalom kedvelői biztosan nagy örömmel üdvözölik majd körünkben Fábián Janka írónőt, akinek számos izgalmas regény szerzője. Az este fél hatkor kezdődő író-olvasó találkozóra december 21-én, csütörtökön, a berhidai Kossuth utcai művelődési házban várják az érdeklődőket.

Mint összeállításunkból is kitűnik, sokszínű, változatos programmal készülnek a szervezők, amelyekben mindenki megtalálja a korosztályának és érdeklődésének megfelelőt. De, ha megtehetik, látogassanak el mindegyikre, hiszen az év legszebb ünnepére készülve jó közösségben, egymás társaságában még szebbé tehetjük ezeket a bensőséges, várakozással és izgatott készülődéssel telő, fényes napokat.

      

Kövess: