Tapasztalatok és tanulságok az idei Berhidai Napokról
A városvezetés októberi tanácskozásain azzal a céllal tűzte napirendre a Berhidai Napok idei rendezvényeiről készült összefoglalót, hogy jövőre a tapasztalatok és tanulságok tükrében, a nagy többség megelégedésére kerüljön megrendezésre a többnapos, városi kulturális és szórakoztató sorozat. Ráadásul – ahogy idén is történt, jövőre ismét új helyszínre, a sportpályára kerülnek a szabadéri és a nagyszínpadi programok.
A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, Dancsó Valéria összefoglalót készített az idei Berhidai Napok tanulságairól azzal a céllal, hogy a városvezetéssel közösen megvitassák a tapasztalatokat, és a hiányosságokat kiküszöbölve szervezzék meg jövőre a városi rendezvénysorozatot. — Számos bizonytalanság és a menet közben felemerült kisebb-nagyobb technikai akadályok és problémák ellenére is sikerült a tervezett programokat megvalósítani – szögezte le az intézményvezető, majd kiemelte, jövőre több figyelmet kell szentelni a zavartalan parkolás megszervezésére, és a forgalom irányítására. Adódtak gondok az áram vételezésével, amit sikerült megoldani, de hogy jövőre ne legyenek fennakadások, már most tárgyalásba kezdtek a szolgáltatóval, hiszen a Hunyadi tér ideiglenes helyszín volt, jövőre a futballpályára kerülnek, és várhatóan maradnak is a Berhidai Napok szabadtéri rendezvényei. Voltak panaszok a színpad tájolása miatt, mert délután nagyon odatűzött a nap a nézőtérre, de sajnos a helyét elsősorban a technikai feltételek befolyásolták. Csak így sikerólt megoldani az áramvételezést, ha máshová került volna a színpad, jelentősen megnövelte volna a rendezvényre fordítható költségeket.

Dancsó Valéria beszámolójában megemlítette, hogy a Református Közösség Háza jó helyszínnek bizonyult a Kertbarát Kör kiállítására, de mivel vasárnap már nem voltak programok a közelben, a megszokottnál kevesebb látogatója volt a terménykiállításnak, ezért célszerű lenne jövőre egy nappal előbb megnyitni, hogy diákokat, szervezett csoportokat is fogadhassanak. Ugyanakkor jó visszhangja volt a leendő tájház udvarába, a Portára szervezett családi napnak, amelyen több nemzedék együtt szórakozhatott. Hozzátette még, hogy a jövőben nagyobb súlyt kell helyezni a gyermekek futóversenye és az egyéb sportesemény szervezésére, amelyeknek egyik helyszíne lehet a Hunyadi téren hamarosan megépülő pumpapálya is.

Az is elhangzott, hogy a Lakath parkot úgy adták át szeptember elején, hogy még nem volt teljesen kész, ráadásul a leleplezett emléktábla is hibás dátummal készült el. Pergő Margit polgármester elismerte, valóban sajnálatos hiba történt, amit azóta már orvosoltak. A rengeteg érdeklődőt vonzó koncerteket érintve, pedig kiemelte: városunknak nem állt szándékában, és nem is tudta volna felvenni a versenyt a Veszprém 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeivel, amire hatalmas összegeket költhettek idén a székvárosban. Akit érdekelt, ellátogathatott ezekre. Mi itt Berhidán a saját erőből összeállított programokat tudtuk kínálni a helyi lakosságnak. Ha majd a jövő évi költségvetés kerül napirendre, talán lehetőség lesz erre a célra is több anyagi forrást tervezni, amennyiben megengedheti magának a település. A polgármester arról is tájékoztatta a plénumot, hogy már megkezdték a tárgylásokat annak érdekében, hogy a jövő évi Berhidai Napok műszaki feltételei az új helyszínen idejében elkészüljenek. Idén rövid volt a felkészülés ideje, mégis sikerült nagyobb fennakadások nélkül megszervezni a programsorozatot úgy, hogy abban mindenki meglelhette az ízlésének megfelelő szórakozási lehetőséget. Arra kérte a képviselőket, észrevételeiket, javaslataikat terjesszék be minél előbb, hogy a decemberi testületi ülésen érdemben megtárgyalják és dönthessenek azokról, mert a népszerű előadókkal már jövő év elején szerződni kell, ha szeretnék, hogy szeptemberben Berhidán koncertezzenek.