/

Városunk mindkét óvodájában sikeresen indult a tanév

4 perc olvasás

A Süni Napköziotthonos Óvodában a munkaközösség százszázalékos támogatásával és az önkormányzat képviselő-testületének egyhangú szavazatával újabb öt éves megbízást nyert Viszpergel Zsanett az intézmény vezetésére. A Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde vezetőjét, Mozgay Dórát pedig, Nívódíjjal tüntették ki, aki 26 éve dolgozik az intézményben és 15 éve vezetője is.

Berhidán a közel hatezer lélekszámú településen 70-80 gyermek születik évente, így nagy szükség van mindkét óvoda, valamint legalább egy bülcsőde fenntartására és folyamatos fejlesztésére. A Süni ovi nemrégen önkormányzati forrásból új, korszerűen felszerelt konyhával gazdagodott. A városközpontban elhelyezkedő intézmény egyébként fákkal övezett, gondozott kerttel rendelkezik, így az apróságok jó időben sokat lehetnek a friss levegőn, és a kertben állítottak fel számukra egy remek kis tornacsarnokot is, amelyben akkor is mozoghatnak, ha kinn épp esik az eső.

Az oviban nem csak az óvónők gondoskodnak a kicsinyek széleskörű ismereteinek bővítéséről, foglalkoztatásáról, hanem gyakran meghívnak előadókat is, akik mesélnek, játékkal, dalokkal szereznek nekik vidám perceket. Nemrégen a rendőrség látogatott el hozzájuk, és mondanunk sem kell, a csöppségek igencsak élvezték a társaságukat.

A Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde idén vadonatúj, korszerű, energiatakarékos épületszárnnyal bővült. Áprilisban két, szépen berendezett csoportszobát és vidám játékokkal felszerelt játszóteret vehettek birtokba az apróságok. Igaz, az óvodai rész is alapos átépítésre, szigetelésre szorul, amit az önkormányzat igyekszik is belátható időn belül elvégeztetni, hiszen fontosnak tartja, hogy a gyermekek biztonságos és szép környezetben töltsék a napjaikat. Ezért az intézmény dolgozói is megtesznek minden tőlük telhetőt, legfőbb céljuk, hogy szerető, befogadó, és elfogadó legyen az intézmény.

A bölcsőde átadó ünnepségét az ovisok műsora tette hangulatossá, és fontos megemlíteni, hogy a Hétszínvirág ovi és bölcsőde udvara a Vilma erdőre néz, így igazán közel vannak a természethez is, olykor a vadon állatait is megleshetik, ha résen vannak.

Mindkét intézményre, vezetőire és munkatársaira büszke az önkormányzat, és szívén viseli a az épületek fejlesztését, ezért nem csak a pályázati lehetőségeket keresik, hanem erejükhöz mérten, saját forrásból is igyekeznek támogatni az óvodáikat.

Kövess: