/

Rangos városi elismeréseket adtak át a Berhidai Napokon

15 perc olvasás

Mozgalmas és igencsak tartalmas hét áll mögöttünk, hiszen a az elmúlt napokban egymást követték a kulturális és szórakoztató rendezvények, amelyek között mindenki meglelhette a számára legrokonszenvesebb programokat. A hagyományokhoz híven, pénteken délután, a Hunyadi téren felállított nagyszínpadon került sor a XXX. Berhidai Napok ünnepélyes megnyitójára, amelynek egyik fénypontja a városi kitüntetések átadása volt. Idén az önkormányzat képviselő-testülete két Berhidáért kitüntető címet, és három Nívódíjat ítélt oda a kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek, valamint öten részesültek Elismerő oklevélben.

A Képviselő-testület a város fejlesztésében, társadalmi, gazdasági életében, tudományos, irodalmi, művészeti, egészségügyi, közoktatási, közművelődési, pedagógiai munka, a helytörténeti kutatások és a sport területén szerzett kimagasló érdemek elismerésére „Berhidáért” kitüntető címet adományozhatja. Idén e rangos elismerést ketten vehették át a város központi ünnepségén.

Berhidáért Kitüntető Cím tulajdonosa lett Némethné Závori Márta a Peremartonért Egyesület vezetője. A most 30 éves Egyesületet napjainkban Márta, és férje György irányítják tartják egyben fáradhatatlan munkájukkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sok gyártelepi társadalmi munka szervezése, melynek aktív résztvevői a mai napig is. Több alkalommal a lakosokkal közösen festették a játszótéri játékokat, virágosították a településrészt. Lelkiismeretesen segítették a május elsejei, gyermeknapi, Peremartoni nap kapcsán és az Adventi időszakban szervezett programsorozatok összeállítását, együttműködve a Peremartongyártelepi Településrészi Tanácsadó Testülettel, a Petőfi Művelődési Házzal, a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsődével és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával.  Aktívan részt vettek az Ipari Robbanóanyaggyár 100 éves évfordulója alkalmából az elmúlt 50 év eseményeinek feltárásában, a település büszkeségeinek felkutatásában.

Berhidáért Kitüntető Címben részesült Kalmár Lajos Gábor, aki születése óta Berhidán él, sokoldalú személyiség, költői, írói és természet fotós munkáival értéket teremtett, Berhida hírnevét gyarapította. „A fenevad” című első regényét 18 évesen írta,  azóta abból már trilógia lett. Egyik versével 2000-ben egy pályázaton megnyerte „a legjobb alkotásnak” járó díjat. A Rose trilógia Magyarország több nagyvárosában is ajánlott olvasmány lett az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. Immár 20 esztendeje foglalkozik a fotózással, különösen nagyvadakat szeret lencsevégre kapni. Képeivel és természetfilmjeivel közel 40 díjat kapott nemzeti és nemzetközi fotópályázatokon.

Berhida város rangos Nívódíja, azoknak a személyeknek, csoportoknak, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek adományozható, akik vagy amelyek Berhida helyi közfeladataiban, kiemelkedően hasznos munkát végeztek és ennek révén a település értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el. Ezt az elismerést idén három személynek ítélte oda a város vezetése:

Nívódíjban részesült Jónásné Kovács Gertrúd, aki 41 évig dolgozott a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsődében óvónőként, később intézményvezető helyettesként. Segítőkészsége, magas szintű szakmai tudása nagy hasznára volt az óvoda minden dolgozójának. Intézményvezető-helyettesi munkájával nagyban segítette és hozzájárult az intézmény fejlődéséhez, előre lépéséhez, melyért együtt küzdöttek az intézményvezetővel. A Peremartonért Egyesület aktív tagja és örömmel vesz részt a társadalmi munkákban, programok szervezésében.

Nívódíjjal tüntették ki Gerőfiné Mászáros Anitát, aki 2007. augusztus 1-től művelődésszervező, majd 2017. november 1-től 2022. október 31-ig közművelődési igazgató volt a településünkön. Közművelődési igazgatóként a Berhidai Kultúrházat és a Petőfi Művelődési Házat együtt irányította. Intézményvezetőként szívén viselte a két intézmény zavartalan működését. Közművelődési szakemberként tartalmas és sokszínű programsorozatot hozott településünkre. Támogatta a tehetségeket, legyen ez tánc, ének, zene vagy képzőművészet, mindenkinek lehetőséget adott a bemutatkozásra. Felejthetetlen élményeket köszönhetünk neki a Berhidai napokon, színházi és egyéb szervezett programokon és kiállításokon is.  A pandémia alatt sem hagyta a települést kultúra nélkül, az interneten köszönt be a családok életébe, hogy egy kicsit könnyebbé tegye az elzárkózott időszakot.

Nívódíjat vehetett át Mozgay Dóra Ő 1997 óta dolgozik a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsődében, magas szakmai tevékenységének köszönhetően 15 éve intézményvezetőként tevékenykedik. Az optimális tárgyi és személyi feltételek biztosítására, a jól összehangolt csapatmunkára folyamatosan odafigyel, aminek az intézmény zavartalan működése is köszönhető. A Vilonyai Tagóvoda intézményvezetőjeként ugyanúgy szívén viseli az odajáró gyermekek sorsát, akár az anyaintézménybe járókét. Fő célja mindig is, hogy szerető, befogadó, és  elfogadó, gyermekközpontú legyen az intézmény. Vezetői munkáját maximális odaadással végzi, munkájával nagyban segíti és hozzájárul az intézmény fejlődéséhez.

A képviselő-testület döntése alapján Elismerő oklevél adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, akik, vagy amelyek kiemelkedően segítették a helyi közfeladatok ellátását, tevékenységükkel hozzájárultak Berhida elismeréséhez és a település értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.

Elismerő oklevélben a következő személyek részesültek:

Beke Árpádné aki 10 éven át vezette az Őszi Napfény Nyugdíjas Klubot. Fáradhatatlanul, körültekintően választotta ki a különböző programokat. Mindig ügyelt arra, hogy tagok korának és érdeklődési körének megfelelő kirándulásokat szervezzen. Felkészült volt az aktuális témában és így nem csak élményt, hanem tudást is jelentettek a buszos kirándulások. Odafigyelt a tagság születésnapjaira és névnapjaira valamint szervezte a nőnapokat, férfinapokat. Az ő ténykedése alatt lett hagyomány a Betlehem megépítése, a tojásfa és a májusfa felállítása is. Lokálpatriótasága példa értékű, minden tekintetben támogatja a kulturális és társadalmi életet településünkön.

Ugyancsak Elismerő oklevelet vehettek át a Csejtei testvérek (a sor jobb oldalán láthatók) akik sport terén értek el kimagasló eredményeket. Ők még csak gyerekek, de megszámlálhatatlan versenyen elért helyezés és érem tulajdonosai a birkózás és sumo sportágakban. Ez a három gyermek, Krisztofer, Zoárd és Kincső már most olyan sikereket ért el, amelyeket felnőtt sportolók is megirigyelnének. Mindehhez ott a család, ahol megkapják a közösségi élethez szükséges képességeket, erényeket, ahol megtanulják egymás megbecsülését, nagylelkű segítését.

Csejtei Krisztofer Ferenc15 éves, az általános iskola első osztályában kezdett birkózni és az általános iskola 8 éve alatt végig folytatta e tevékenységet. Mindig megmutatta, hogy mire is képes valójában, volt, hogy sérülése ellenére is folytatta a küzdelmet. Számos versenyen állhatott dobogóra, kiváló helyezéseket elérve. A legkiemelkedőbb eredménye a Szigetszentmiklóson rendezett Sumo Országos Bajokságon, 2022-ben U14 kategóriában I. helyezést ért el, így sumo magyar bajnok lett.

Csejtei Zoárd Zalán 13 éves, óvodás korában kezdte a birkózást. Első birkózó versenyén, a Balla József Emlékversenyen I. helyezést ért el. Ügyesen vette az akadályokat, így tovább jutott a körzeti döntőbe és a III. helyet szerezte meg. Zoárd a Sumo Európai Bajnokságon, U14 kategóriában szerzett bronzérmére a legbüszkébb. Hazánkat képviselte az Észtországi Rakvere-ben, ezt csakis magának köszönhette, mert minden versenyen bevállalta az idősebb korosztállyal történő versenyzést, így Európa Bajnok III. helyezett lett.

Csejtei Kincső Kira 10 éves, nagycsoportos óvodás korában kezdte el a birkózást, testvéreit követve. Sumó versenyen szép sikereket elérve, dobogóra is többször állhatott. Az első versenye 2021-ben Érden volt, itt tarolt és első helyezést ért el. Egy versenyen figyelmessége miatt szóbeli dicséretet kapott a bírótól, amikor versenytársa megütötte magát és elkezdett sírni, Kincső odament és felsegítette. A 2022-ben Szigetszentmiklóson rendezett Sumo Országos Bajnokságon, gyermek korcsoportban bronzérmes lett.

A kitüntetéseket Pergő Margit polgármester asszony és a rendezvény megnyitóját jelenlétével megtisztelő, országgyűlési képviselő, Kontrát Károly adta át.

Szívből gratulálunk valamennyi berhidai díjazottnak, és további sok sikert, jó egészséget kívánunk!

Kövess: