/

Idén vasárnaptól-vasárnapig tartanak a Berhidai Napok

11 perc olvasás
SAMSUNG CAMERA PICTURES

Új helyszíneken számos új rendezvény is várja az érdeklődőket szeptember 3-10. között

Mint már hírül adtuk, a központi ünnepséget és a nagyszínpadi programokat idén már nem a évtizedek óta megszokott, Bezerédi téren tartják meg, hanem a Hunyadi térre költözik, cserében örülhetünk majd a közparknak és a piactérnek. Új helyszínre kerül a Kertbarát Kör kiállítása is, valamint a Petőfi művelődési házban is számos izgalmas esemény várja majd az érdeklődőket, és a programsorozat zárásaként pedig a leendő tájházban is egész napos, többgenerációs rendezvénnyel készülnek a szervezők.

Idén jubilálunk, hiszen immár a harmincadik Berhidai Napokra készül a város, amely ezúttal nemcsak a sok látogatót vonzó, kibővített rendezvényeivel emelkedik ki, hanem a Lakath park ünnepélyes átadásával is emlékezetessé válik a helyiek számára. A közpark hivatalos felavatására hétfőn, szeptember 4-én, délután 5 órakor kerül sor. Pergő Margit polgármester egy közös sétával mutatja meg a Szent Kereszt templom közelében, az egykori csecsemőotthon területén kialakított, Lakath Jánosról elvevezett közparkot. A közös sétát követően, a Carolin Street Akusztik koncertjét élvezve, máris birtokba vehetik a helyiek a közparkot.

 A Berhidai Napok programsorozat egyébként idén a szeptember 3-án, vasárnap délelőtt sorra kerülő Fogathajtó versennyel veszi kezdetét, amit a Maurer Team Berhida Egyesület szervezésében, a helyi futballpályán tartanak délelőtt 10 órától.

Kedden, szeptember 5-én két tárlat is nyílik a Petőfi Művelődési Házban. Délelőtt a retro infokommunikációs eszközökből összeállított kiállítás elsősorban az ifjabb nemzedéket hívatott megszólítani, bemutatva számukra, miként éltünk és hogyan kommunikáltunk az előtt, hogy az internet berobbant volna a mindennapjainkba. Régi ismerősként bukkannak majd fel a hatvanas évektől kezdődően a háztartásokban nélkülözhetetlen eszközök – a tévékészülék, a rádió, a kazettás magnó, lemezjátszó, vezetékes telefonok és egyebek –, no meg a  korabeli nyomtatott újságok. A fiatalokat tehát egy kis időutazásra, a közép- és időskorúakat pedig némi nosztalgiára várják a szervezők. Ugyancsak a Petőfiben, késő délután, 17,30 órai kezdettel képzőművészeti kiállítás megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők. Ezen a tárlaton A nyár színei címmel, Szaffnauerné Horvát Katalin alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók.

Sokunk számára cseng ismerősen Jakupcsek Gabriella neve, hiszen évtizedeken át kiváló műsorvezetőként láthattuk őt, számos információs és szórakoztató televíziós produkcióban. Ezúttal azonban könyvszerzőként lesz városunk vendége. A közelmúltban megjelent, „A napos B oldal” című könyvének bemutatójára szerdán, szeptember 6-án, 17,30 órai kezdettel kerül sor a Petőfi művelődési házban.  

Szeptember 7-én, csütörtökön a Kossuth utcai kultúrházban folytatódik a programsorozat, ahol ismét a képzőművészeké lesz a kiállítótér. Itt a Cseszneki Alkotó Társaság tárlatának megnyitójára kerül sor 17,30-kor.

A Berhidai Kertbarát Kör nagyszabású, hagyományos terménykiállítását ezúttal a Református Közösségi Házban tekinthetik meg. A helyszín igen közel lesz a nagyszínpadhoz, így a szórakoztató rendezvények szünetében is bármikor érdemes lesz meglátogatni, annál is inkább, mert a „remekbeszabott” termények mellett, különleges lekvárok kóstolójával, saját kézműves termékeikkel, valamint kisállat bemutatóval is kedveskednek az érdeklődőknek. Kiállításuk ünnepélyes megnyitóját pénteken délután 15,30-kor tartják.

A népszerű és látványos szabadtéri rendezvényeket és koncerteket, valamint a hajnalig tartó utcabált idén a Hunyadi téren tartják meg. Ott lesz felállítva a nagyszínpad, amelyen pénteken 16,30-kor Pergő Margit polgármester köszönti és nyitja meg a rendezvénysorozatot, és átadja az idei kitüntetéseket. Ezt követően pedig egymást váltják majd a szórakoztató zenés, táncos műsorok. Többek között fellép Szabó P. Szilveszter, Hevesi Tamás, a Kék és Narancssárga Produkció, és végül a legkitartóbbak utcabállal búcsúztatják majd a napot. Eközben a Petőfi művelődési házban este 20,30-tól retro partival várja az érdeklődőket a Koktél Band.

Szombaton, szeptember 9-én is a szabadtéri produkciókon lesz a hangsúly, de napközben főként a gyerekeket és ifjabbakat szólítják majd meg a szórakoztató műsorok, sok-sok játékkal és zenével. Délután a helyi és környékbeli csoportok mutatkoznak be zenéve és tánccal, és számos izgalmas játékban is részt vehetnek a családok. 17 órától az Együtt Berhidáért – Romani for Berhida műsora következik. A programot Varga Helena és zenekara koncertje színesíti. A gyermekek délután sem maradnak interaktív programok nélkül, az Ösküi Íjászok Egyesület tagjaival íjászkodhatnak, és a Bakony Hadtörténeti Alapítvány tagjainak segítségével megismerkedhetnek a katonai ruházattal, eszközökkel, játékosan katonáskodhatnak . Este 20 órától a színpadon a Tunyó Öröksége zenekar mutatkozik be. A rockegyüttes Tunyogi Péter, a P. Mobil zenekar egykori frontembere előtt tisztelegve idézi fel az énekes életútját, az ő általa megismert és megszeretett dalokkal. A nap ismét utcabállal zárul a sörsátorban, Szőke János és Szőke Csaba muzsikája mellett.

A leendő tájházban lesz a Berhidai Napok zárórendezvénye

A Berhidai Napok vasárnap más helyszínen folytatódik: a már korábban birtokba vett, leendő tájház tágas udvarán. Itt a Rákóczi utca 24-ben, a Porta – generációk házában is izgalmas programokkal várják a családokat, és itt rendezik meg a hagyományos, helyi nemzetiségi interaktív főzést is. Berhidai és környékbeli csoportok is bemutatkoznak műsoraikkal, kiállításokkal, de a gyermekeknek is sok érdekességgel kedveskednek majd.

Mint összefoglalónkból kiderül, a vasárnaptól-vasárnapig tartó XXX. Berhidai Napok programsorozatában számos műfaj felsorakozik, így valamennyi korosztály meglelheti a számára legkedvesebb szórakozási lehetőséget. Természetesen a hagyományos futóverseny sem marad el, de ezúttal a Hunyadi térről startolnak majd a versenyzők, és napközben egyéb sportjátékokra is alkalom nyílik a szabadtéri rendezvények helyszínein.

Íme a részletes program:





Kövess: