/

Volt langallo, pincepörkölt meg sok színes program

5 perc olvasás

Gyermekjuniális civil összefogással

Városunkban az idén sem maradt el a gyermeknap, csupán kicsit későbbre, a vakáció kezdetére tolódott, amikor a diákok már megszabadultak az iskolai kötelezettségektől, félretették a tankönyveket, és végre önfeledten belemerülhettek a játékba. Remek bevezetője volt ez a nap a berhidai apróságok számára, hiszen számos kreatív tevékenységből kaptak ízelítőt a június 24-ei Gyermekjuniálison. A Kistó Kultúrparkba szervezett, egésznapos családi rendezvényen az interaktív programok mellett, koncert és gasztrobemutató is várta a legkisebbeket.

Ahogy a korábbi években, idén is tartottak gyermeknapot városunkban, melynek szervezésébe a művelődési ház koordinálásával, több helyi civil szervezet és közösség is bekapcsolódott, így a remekszabott családi rendezvénnyel sikerült benépesíteni a berhidai KIstó környékét.

A Kapu a Holnapra Egyesület már kora délelőtt beizzította a szabadtéri kemencét, amelyben jó sok langallo készült. Akik korábban érkeztek, annak is szemtanúi lehettek amint a nagy fateknőben gyúrják, dagasztják a kenyértésztából készülő langallót, azaz az ismertebb nevén, a finom kenyérlángost. Bár önmagában fogyasztva is nagyon finom, de ezúttal remek kísérője volt a gyermekek közreműködésével előkészített és a szabadtéri konyhában főtt pincepörköltnek, amit együtt fogyasztottak el és persze, a később érkezőknek is jutott belőle kóstoló. Az ebéd után felszolgált frissítő limonádét és süteményt a Berhida Nyugdíjas Klub tagjai készítették. A Romani Design kézműves tevékenységbe — textilből, nemezből és bőrből összerakható ékességek, ékszerek készítésébe — vonta be a helyszínre érkező gyerekeket és felnőtteket egyaránt, valamint arc- és körömfestéssel is szolgált, délután pedig az Együtt Berhidáért — Romani for Berhida növendékei a Romani Design ruhakollekcióit mutatták be a látványos, zenével és tánccal fűszerezett divatshowban.

Emellett népszerűek voltak a négylábú állatokkal szervezett programok is. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány kutyás élményprogrammal lepte meg a résztvevőket, amely során roppant szelíd, kedves kutyusokkal kerülhettek kapcsolatba a gyerekek, valamint nagyon sok hasznos információval is gazdagodtak azzal kapcsolatban, hogyan kell a kutyákkal helyesen bánni, és miként vannak segítségünkre a terápiás kutyák. De más négylábúak, a lovak is középpontba kerültek a juniálison. A Maurer Team Berhida Lovasegyesület lovaskocsizásra vitte az érdeklődőket, a Bethidai Lovasok Sport Egyesület pedig lovagoltatásra várta az apróságokat. A Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának köszönhetően pedig még egy igazi tűzoltóautó is a helyszínre érkezett, amit az érdeklődők kívül-belül megtekinthettek, és minden, a tűz oltásával és a lánglovagok munkájával kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak.

Estefelé az izgalmas, sokszínű tevékenységben és szórakozásban gazdag családi napot a Mézengúzok Gyermekzenekar remek koncertje zárta. A Kistóhoz szervezett családi rendezvény sikere a példaértékű civil felajánlásokon is múlott, amelyekkel a helyi egyesületek és közösségek vettek részt a szervezésben. Köszönet illeti mindegyiküket, és bízunk benne, hogy a jövőben is számíthatunk hasonló összefogásra, hiszen egy település értéke az ott élők erős közösségében rejlik.  

Kövess: