/

Érzelmek átadása szavak nélkül

8 perc olvasás

Generációk tánca a táncművészet ünnepén

Több mint négy évtizeddel ezelőtt, a tánc népszerűsítése céljából született az UNESCO döntése a tánc világnapjáról, amit Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapján, április 29-én ünneplünk. Városunkban a Pere-Rúzs Tánccsoport pár év kihagyás után, fergeteges rendezvénnyel emlékezett meg erről a napról. Május 30-án – a helyi közönség gyönyörűségére — hat település 13 művészeti táncstúdiója és tánccsoportja remekelt a Petőfi művelődési ház színpadán.

A tánc – bár ma rengeteg formában és stílusban találkozhatunk vele – az ősi kultúrából ered. Az ember egyetlen olyan tevékenysége, amelyben a testét használja eszközként gondolatainak, érzelmeinek vagy hangulatának kifejezésére. Az ősi kultúrákból eredő csoportos táncok mai képviselői éppúgy szolgálják a közösségi összetartozás megerősítését, mint évezredekkel ezelőtti változataik. A tánc ünnepét 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Céljai közé tartozik a tánc széleskörű népszerűsítése az általános felfogásban, arra ösztönözve a kormányokat, hogy az oktatási rendszerben is minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.

Berhida Táncegyüttes kicsinyei

Velekey László táncművész úgy véli, azért nehéz a táncról beszélni, mert „szavak nélkül idéz meg hangulatokat, szavak nélkül dobbantja meg a szíveket, szavak nélkül fejez ki és ad át érzelmeket, és szavak nélkül hat művelőjére és nézője egyaránt” – idézte a balettművész gondolatait a berhidai Generációk tánca rendezvény fellépőit és közönségét köszöntve, Dancsó Valéria, a művelődési ház vezetője. A tánc világnapján gyerekek és felnőttek produkciói követték egymást a világot jelentő deszkákon, és bár műfajban és stílusban sokfélék, egyvalamiben mégis egyformák voltak: a tánc közös nyelvét használva, a nézőkkel együtt élték át a táncolás örömét. Ez a nap az együttlétről, az érzelmek átadásáról, az egymáshoz tartozásról szólt.

Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncosai

Városunkban a Pere-Rúzs Tánccsoport vállalta a szervezést, és nem kis örömükre, a helyi tánccsoportokkal együtt összesen tizenhárom csoport, művészeti stúdió vállalta a fellépést, amelyek tagjai Balatonkeneséről, Gyulafirátótról, Hajmáskérről, Nemesvámosról, és Veszprémből érkeztek. Fergeteges tánckavalkádot láthattunk, hiszen nemcsak a változatos műfajok és stílisok váltották egymást a színpadon, hanem nemzedékek is. Mondhatni, a hétévestől a hetvenévesig, szinte valamennyi korosztály képviseltette magát, bizonyítva, hogy a harmonikus mozgás olyan elementáris erővel hat és olyan katartikus élményt képes kiváltani az emberekből, mint olykor a szavak. A mozgásművészeti stúdiók ifjú tehetségei csodálatos modern táncokkal nyűgözték le a közönséget, míg a népi hagyományoknak hódolók jó néhány tájegység népviseletét és táncait vonultatták fel, így szívet gyönyörködtető ízelítőt láthattunk Rábaközi, Sárközi, bukovinai, Válaszúti. moldvai és román táncokból is. Nagy sikert arattak azok a csoportok, amelyek a kizárólag a rendszeres mozgás kedvéért és kezdetben a maguk szórakozására alakultak, aztán egyre színvonalasabb koreográfiákat hoztak létre, és már nemcsak a maguk gyönyörűségére táncolnak, hanem a közönség örömére is. Megnyerő a hajmáskéri csapat neve is, a No Cavington, ami a közös mozgás, a tánc örömének fiatalító hatására utal: táncolj, és jobban érzed magad!

No Cavinton

Tény, hogy Berhidán mind a fellépők, mind a nézőközönség remekül szórakozott a tánc világnapján, amiért köszönet illeti a Pere-Rúzs Tánccsoportot a szervezésért, és persze a fellépőket a magukkal ragadó produkciókért!

A Pere-Rúzs Tánccsoport nemcsak a szervezésben, a színpadon is remekelt

Résztvevők: Euphoria Művészeti Stúdió Balatonkeneséről, Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió Veszprémből, Tikhegyi Gyöngytyúkok Gyulafirátótról, Vadgalamb Néptánccsoport és No Cavinton Hajmáskérről, Lencseszemek Néptáccsoport Nemesvámosról, Magic Dance Sportegyesület, Rokolya Néptánccsoport, Pere-Rúzs Tánccsoport, Berhida Táncegyüttes kicsinyei és felnőtt csoportja Berhidáról és Pearl Dance Egyesület a SoulDance Táncstúdió, valamint Kovács-Tasi Viktória és Takács Donáta Dóra.

Kövess: