/

Olykor a rókákkal is barátkozhatnak a csöppségek

7 perc olvasás

Ünnepélyes szalagátvágás a Hétszínvirág új bölcsődéjében

Tavaszi záporeső és madárcsicsergés kíséretében, április 24-én hivatalosan is felavatták Berhidán a Peremarton-gyártelepi városrészen nemrég elkészült új, korszerű bölcsődét. A Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde nagycsoportosai az új épület erdőre néző, fedett teraszán kedves műsorral köszöntötték a vendégeket.

A bölcsődei épületszárnyat már az év elején, a használatbavételi engedély megszerzését követően birtokba vehették az apróságok és nevelőik, és láthatóan sikerült is belakniuk a két tágas és sok természetes fényt beengedő csoportszobát. A 28 férőhelyes bölcsőde több mint 300 millió forint Európai Uniós és kormányzati támogatásból jött létre – közölte az átadó ünnepségen Pergő Margit polgármester. A helyiek részéről már nagy volt rá az igény, hiszen jelenleg 230 két év alatti gyermek él Berhidán és 240 a 3 és 5 év közötti kicsinyek száma. Az elmúlt években 60-70 körüli volt az újszülöttek aránya.

A jövőre 60 éves óvodát az Ipari Robbanóanyaggyár építette, és amíg a fenntartása alá tartozott, rendszeresen karbantartották, de később igencsak megrekedt ez a törődés, mígnem 2015-ben hosszú egyeztetéseket követően, készült egy terv, hogy az épület felújításával egyidőben egy emelettel is kibővítik az épületet. Ez azonban, elsősorban pénzhiány miatt nem valósult meg, de az is gondot jelentett, hogy a hosszabb ideig tartó építkezés idejére nem tudták volna elhelyezni a gyerekeket. Ezért részlegesen kezdődött el a csoportszobák felújítása, miközben megnyílt ez a pályázati lehetőség és az önkormányzat megnyerte a támogatást a 28 férőhelyes, új bölcsőde megépítésére. Ennek köszönhetően nagyobb lett az óvoda területe is, mert az erdőből levettek egy darabot, hogy tágas szabadtéri játszóterük legyen, és az óvodának is megmaradt a kapcsolata az erdővel, így nincs akadálya annak, hogy – persze csak a kerítésen át — a gyerekek az erre járó rókákkal is barátkozzanak, amikor a szabadban tartózkodnak – fogalmazott a polgármester asszony.

Kontrát Károly, térségünk országgyűlési képviselője, akit tavaly a bölcsőde alapkőletétele alkalmából is körünkben üdvözölhettünk, kifejtette: a kormány kiemelten támogatja a családalapítást, a gyermekvállalást és gyermeknevelést, s ennek egyik fontos színtere a bölcsőde meg az óvoda. Hozzátette: örömmel értesült Berhida város gyermeklétszámának gyarapodásáról, ami szükségessé tette ezen intézmények bővítését, mert ezek a beruházások jelentősen megkönnyítik és segítik a településen élők mindennapjait, erősítik a közösséget.

Mozgay Dóra, a Hétszínvirág óvoda vezetője – aki mondhatni, már pici korától jól ismeri az intézményt, hiszen jómaga is idejárt bölcsődébe – rövid köszöntőjében kifejtette: Korábban, a létszámhiány miatt pár évig zárva tartó bölcsőde 2010-ben nyitotta meg újra a kapuit, amikor egyre több fiatal anyuka döntött úgy, hogy visszamenne dolgozni, így ismét szükségessé vált az intézmény. Ekkor új és nagy feladat volt számukra az elindítása, de a helyettesével, Némethné Závori Mártával több bölcsődébe is ellátogattak, hogy ötleteket, szakmai tapasztalatot gyűjtsenek. Majd egyetlen nyár alatt kialakítottak egy bölcsődei csoportot. Azóta eltelt 13 év, és az akkori „bölcsis” apróságok nagylánnyá, nagyfiúvá cseperedtek, de jöttek utánuk újabbak és évről-évre egyre szűkült a kis csoportszoba. Örömteli, de egyben felelősségteljes is számukra az új kihívás, de természetesen igyekeznek megfelelni a feladatnak, és élményekben, tevékenységekben gazdag szakmai munkát biztosítani a legfiatalabb korosztály nevelése és gondozása során – zárta szavait a Hétszínvirág intézményvezetője.

Ezt követően került sor a nemzeti színű szalag átvágásra, amellyel ünnepélyes keretek között is birtokba adták a korszerű, csodaszép bölcsődét.

Az épület környezete most még kopárnak hat, de már füvesítették, így hamarosan zöld gyep övezi majd a bejárat környékét is. A hátsó terasz viszont szép játékokkal, eszközökkel felszerelt, és a kerítésen túl sok fa és növény, no meg olykor rókakomák veszik körbe.  

Kövess: