Megmutatták hol tartanak a munkálatokkal
Arra járva, legfeljebb csak kívülről leshetjük meg, mi zajlik épp a kerítésen túl a Lakath és a Bezerédi téren. A napokban azonban az érdeklődőknek abban a kiváltságban lehetett részük, hogy Pergő Margit polgármester és Rusznák Pál, a kivitelezést végző cég vezetője irányításával beléphettek az építési területekre, és körbejárva azokat, megtekinthették, hol tartanak a munkálatokkal.
Pár önkormányzati képviselő, bizottsági tag és alig néhány lakos tett eleget a meghívásnak, hogy a kivitelező vezetésével megtekinthesse, hol tart most az a régen várt beruházás, amely élhetőbbé és szebbé varázsolja majd városunkat, és végre élettel, tartalommal tölti meg az oly sokáig üresen tátongó, hatalmas területeket a központban.

Rusznák Pál szívesen válaszolt a kérdésekre
Eközben a háttérben szorgosan zajongott a törmelékdaráló, amely roppant hasznos munkát végzett: a Lakath téren kiásott, egykori kő és tégla alapozást, járólapot és egyéb szilárd burkolatokat és betonelemeket apróra darálta, amit így környezetbarát módon újra hasznosítanak a park és piac egyes, szilárd alapot igénylő tereinek kialakításához. A cégvezető elárulta, rengeteg szilárd anyagot ástak ki, voltak olyan részek, ahonnan több rétegből került felszínre a régi építő- és burkolóanyag. A darálással azonban nem keletkezik felesleges hulladék, hasznosul a kiásott anyag is. A bejárás alatt a kivitelezés zavartalanul folyt, jártak a munkagépek, dolgoztak az építőmunkások.

Bár akkor még a járdák szegélyének kialakítása zajlott, de az épülő park és a piac sétányai már szépen körvonalazódtak, és a kiásott törmelékhegyek is egyre inkább csökkenni látszanak, bedolgozzák a járdák és a szilárd felületek alapozásába. Eközben Rusznák Pál, a kivitelező cég vezetője igyekezett részletesen tájékoztatni az érdeklődőket arról, hol tartanak épp a munkálatokkal, valamint elmagyarázta hová, mi kerül majd, ha végleg elkészül a park és a piac. A bejáráskor a kivitelezés 35 százalékán voltak túl, azóta már ezt is meghaladták, hiszen elkezdték a finomtereprendezést és hozzáláttak a humuszolási munkáknak, azaz a talajmegmunkálásának, hogy miután a munkagépek kivonulnak, elkezdődhessen a fák és a növények telepítése. Közben készült a játszóterek szegélyépítése, ami a rendezvénytérnél már befejeződött. Jó ütemben haladt az automata öntözési rendszer fektetése, szerelése is, és folyamatos a parkoló térburkolása, a járdák építése, valamint a berendezési tárgyak alapozása is.

Bár a rövid beszámolónk és a fotók még nem árulnak el túl sokat a végeredményről, de már nem kell sokat várni, hogy a berhidaiak végre birtokba vegyék a műemlékvédelmi templom közelében megépült Lakath közparkot és parkolóval ellátott piacteret.