/

Az egészségügy most még a megszokottak szerint működik, de nem sokáig

9 perc olvasás

Úgy tűnik, a változások évét éljük

Aki mostanában egészségügyi ellátásra szorul, a saját bőrén tapasztalhatja, hogy súlyos gondokkal küzd az ágazat. A hosszú évek alatti alul finanszírozás, az egészségügyi pályaelhagyás jelentős orvos- és szakápolóhiányt eredményezett, így nem, hogy nem csökkentek, hanem tovább növekedtek a műtéti várólisták, és olykor a legegyszerűbb szakorvosi vizsgálatokra is heteket, esetleg hónapokat kell várni. Egyre gyakrabban hallunk, olvasunk arról, hogy hamarosan jelentős változások várhatók az egészségügyi ellátási rendszerben, ami érinti a háziorvosi, a kórházi ellátást, de a korábban megszokott orvosi ügyeleti rendszert is. A pontos részletek még nem ismertek, de biztosra vehető, hogy a változások az önkormányzatokat is érinteni fogják. Erről Pergő Margit polgármester tájékoztatott.

-Jelenleg a háziorvosi ügyelet biztosítása az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik. A nagyobb települések ezt meg tudják oldani úgy, hogy helyi orvosi ügyeletet működtetnek a városban, a kisebbek pedig összefognak. Berhida a Várpalotai Kistérségi Társulás keretében Jásd, Tés, Öskü Pétfürdő és Várpalota együttműködésével látja el ezt a feladatot, hiszen ehhez nincs biztosítva központi forrás, hanem a háziorvosi rendszeren belül működik, így az önkormányzatoknak kiegészítő hozzájárulást kell biztosítaniuk, amely összeg a lakosság létszámarányában kerül megállapításra, és városunk esetében havi egymillió forintot jelent. Így Berhida a saját költségvetéséből éves szinten 12 millió forintot fizet a várpalotai orvosi ügyelet működtetésére, hogy szükség esetén, településünk lakosai is igénybe vegyék ezt az egészségügyi szolgáltatást.

Értesüléseink szerint, ebben az évben elkezdődött az orvosi ügyeletek átalakítása, ami várhatóan vármegyei szinten történik, de amíg ezzel kapcsolatban nem érkezik hivatalos tájékoztatás, addig a várpalotai központi ügyelet továbbra is a megszokott módon működik. Amennyiben az önkormányzatokat értesítik a konkrét változásokról, a helyi lakosság tájékoztatása is idejében megtörténik. Pergő Margit arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat a helyi labor mintavétel biztosítását is saját forrásból finanszírozza. Ez az egészségügyi szolgáltatás nem kötelező, hanem egyik önként vállalt feladata a városvezetésnek, és azt a célt szolgálja, hogy az itt élő emberek gyorsabban megkapják a laboreredményeket, hiszen nem kell a mintavételért várpalotai időpontra várni. A berhidai háziorvosi rendelőkben havonta 250-300 mintavétel történik, és ezt az önkormányzat éves szinten mintegy 4 millió forinttal támogatja. Egyébként, a nyugdíjba vonult dr. Naranjo háziorvosi körzetében – mivel még mindig nem érkezett a helyére jelentkező –, az önkormányzat feladata a háziorvos helyettesítésének biztosítsa, ami ugyancsak a városi költségvetésből igényel többletforrást. Emellett a helyi egészségügyi szolgálat részét képezi a védőnői hálózat is, amely a helyi önkormányzat részéről többlettámogatással jár – mutatott rá a polgármester.

(A kép illusztráció)

Mindent összevetve, mintegy 20-25 millió forint között mozog az az összeg, amit az önkormányzatnak biztosítania kell, hogy a városon belüli alapvető egészségügyi ellátás megfelelően működjön. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a város idei költségvetésének tervezésekor kevesebb bevétellel, de jelentős többletkiadásokkal kellett számolni. Az előzetes felmérések alapján ugyanis közel 60 millió forinttal kevesebb iparűzési adó érkezik be. Városunknak mégis 38 millió forint szolidaritási adót kell befizetnie a központi költségvetésbe, és január 1-től Berhida is érintett a jelentős mértékű energiaár emelkedésében, így az intézményei elektromos áram és gázfogyasztására mintegy 100 millió forinttal többet kell fordítania, ami azt eredményezi, hogy ebben az esztendőben csaknem 200 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat a település a felújítást és felhalmozást illetően. A közvilágítást azonban a központi költségvetés támogatja, és ha valaki azt tapasztalja, hogy valahol a településen nem működik egy-két utcai lámpa, annak nem az az oka, hogy az önkormányzat takarékosságból lekapcsoltatta a közvilágítást, vagy annak egy részét, hanem a berendezés hibásodott meg, amit be kell jelenteni, vagy a polgármesteri hivatalban, vagy a Település Ellátó Szolgálatnál, hogy a szolgáltató minél előbb intézkedjen a probléma megoldásában.

Épül a Lakath park sétánya

Pergő Margit tájékoztatójából könnyen levonható a következtetés: ebben az évben az önkormányzat pénzügyileg meglehetősen szűk mezsgyén mozog. A nagyobb kiadások, felújítások, beruházások pályázati pénzből valósulnak meg, ezek folyamatban vannak és jól haladnak. Ilyen a Lakath téren épülő park és a Bezerédi téri piac és parkoló. Előkészítés alatt van a Petőfi művelődési ház energetikai korszerűsítése, valamint 60 millió forint áll rendelkezésre a kiskocsii csatornarendszer kellemetlen szaghatásának megszüntetésére. Utóbbinak Berhida ugyan a kedvezményezettje, de nem az önkormányzat, hanem a Nemzeti Fejlesztési Programiroda fogja lebonyolítani a kivitelezését, amelyhez az önkormányzat minden segítséget megad, hogy minél előbb megoldódjon ez a régóta húzódó probléma.   

Kövess: