/

Lesz pénz a bűzhatás megszüntetésére

5 perc olvasás

Hatvan millió forint kormányzati támogatás a három településnek

Régóta gondot okoz Berhida Kiskovácsi településrészén tapasztalható átható, meglehetősen zavaró csatornabűz amely a pár éve épült szennyvízrendszerből árad. De nem csak Berhidán, hanem Csajágon és Küngösön is hasonló kellemetlenséggel kell az érintett lakosságnak együtt élnie.

A települések polgármesterei abban reménykedtek, hogy a szennyvíztisztító bővítése során erre is megoldást találnak a szakemberek, de sajnos nem így történt.
Ezért Pergó Margit, Berhida polgármestere készíttetett egy műszaki összeállítást, majd a küngösi és a csajági polgármesterrel összefogva, és a térség parlamenti képviselőjével, Kontrát Károllyal egyeztetve azon dolgoztak, hogy mielőbbi megoldást találjanak a problémára, és Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fordultak, kérve a segítségüket ez ügyben. Részletesen tájékoztatták az államtitkár urat a problémáról, és bemutatták a megoldására elkészült műszaki terveket, a hozzá rendelt költségvetéssel, kérve a segítségét. Erre a tárgyalásra tavaly áprilisban került sor, és akkor ígéretet kaptak rá, számíthatnak a minisztérium támogatására. Most végre jó hírt osztott meg Pergő Margit polgármester: a múlt héten megérkezett az értesítés arról, hogy a három település Berhida, Küngös és Csajág részére, a település szennyvízhálózatában tapasztalható, zavaró szaghatás megszüntetésére 60 millió forint kormányzati támogatást biztosítanak. A pontos részletek még egyelőre nem ismertek, de a lényeg, hogy ebből az összegből végre elvégezhetők lesznek azok a munkálatok, amelyekkel elhárításra kerül csatornabűz. A munkálatok kezdetéről a későbbiekben fogják majd tájékoztatni az érintett lakosságot. A polgármester úgy számol, ha minden jól alakul – várhatóan a nyáron, legkésőbb kora ősszel elkezdődhet a kivitelezés, amely során egyszerre fogják megoldani mindhárom település zavaró szaghatásának elhárítását, ugyanis a tervek szerint, egy összehangolt informatikai rendszer is kiépítésre kerül, amely speciális vegyszer adagolásával semlegesíti a csatornarendszerből kiáramló, kellemetlen szagokat.

A polgármester rövid tájékoztatójában arra is kitért, hogy a jelenleg tapasztalt, nem tipikusan téli időjárás dacára is érdemes odafigyelni a csapadékvíz elvezető árkok tisztán tartására, mert az utóbbi időben igen sok eső esett, és fontos, hogy az alacsonyabban fekvő részeket is megóvják a beázásoktól, így mindenkinek kötelessége megtisztítani a háza előtti átereszeket. Ugyanakkor, mivel a tél még nem múlt el, és havazásra is bármikor számítani lehet, ezért felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben ez bekövetkezik, az ingatlantulajdonosok felelőssége a házuk előtti járdák síkosságmentesítése és a hótól való megtisztása. Ugyanakkor kérte, ha bárhol komolyabb probléma fordulna elő, haladéktalanul értesítsék az önkormányzatot, vagy a TESZ irodáját, hogy minél előbb intézkedhessenek.  

Kövess: