/

Újabb százmilliós támogatást nyert Berhida

8 perc olvasás

Jó és kevésbé kedvező hírek az idei esztendő végén

Az egekbe szökkenő energiaárak és az infláció mértéke nem csak a lakossági fogyasztókat hozta roppant nehéz anyagi helyzetbe, hanem az önkormányzatok költségvetését is alaposan felborította. Már az idei év második felében plusz forrásokat kellett valahonnan előteremteni, amelyekből biztosítani tudták a drasztikusan megdrágult villany- és gázszámlák kifizetését. A jövő év elejétől pedig, már az állam által garantált, úgynevezett „végső menedékes” árakon sem tervezhetik az intézmények energiafogyasztását, mert mind az áramot, mind pedig a földgázt piaci áron kell beszerezniük a helyi önkormányzatoknak.

Mint azt Pergő Margit polgármester tájékoztatójából megtudtuk, a berhidai önkormányzat az energia piaci vételére közbeszerzési eljárást hirdetett, ami a közelmúltban eredményesen le is zajlott. Ennek megfelelően a villamos energia ára a következőképpen alakul: 2023 január 1-től december 31-ig a város által működtetett intézményekben 179 forintot kell majd fizetni az áramért, kWh-ként, így a korábbi évekhez képest, jövőre jelentősen megugranak az energiaköltségek. 2022-ben január 1-től augusztus 1-ig ugyanis, az önkormányzatnak 31 forintot kellett fizetni az áramért kWh-ként.  Aztán kormányzati döntés alapján, az idei esztendő augusztus 1-től december 31-ig, úgynevezett „végső menedékes” kategóriába sorolták az önkormányzatokat, így 105 forintot kellett fizetniük az áram kWh-ért. Jövőre pedig a tavalyi év első feléhez viszonyítva, csaknem a hatszorosára (5,8-szorosára) nőnek az eddigi elektromos energiára fordított költségek!
Sajnos, a gázszámlákat illetően is hasonló a helyzet, mert ott öt és feles szorzóval kell számolni. 2022. január 1-től augusztus 1-ig az önkormányzatok még 138 forintot fizettek a gáz köbméteréért, majd az úgynevezett végső menedékes kategóriában, ez az összeg augusztus 1-től 582 forintra emelkedett az idei év végéig. A közbeszerzési eljárás eredményeként pedig, jövőre január 1-től október 1-ig 759 forintot kell a földgáz elfogyasztott köbméteréért kifizetni a városnak. Ez 5,5-szöröse az idei januári árnak!

Összefoglalva: a korábbi esztendő energiaköltségének csaknem a hatszorosával kell számolnia a berhidai önkormányzatnak, amit egyelőre a saját költségvetéséből kell valahogyan kigazdálkodnia, mert egyelőre nem érkeztek arról hírek, hogy az állam segíti-e az önkormányzatokat a kötelező feladataik ellátásához szükséges energiaforrások biztosításában.

De vannak jó hírek is!

A beruházásokat, illetve Berhida fejlődését illetően azonban a fentieknél jóval kedvezőbb hírekkel szolgált a polgármester. Akik mostanában a városközpont környékén jártak, tapasztalhatták, hogy elkerítették, és építési területté vált a Lakath tér, mert elkezdődött a park kialakítása. Várhatóan még az idén befejeződik az építési törmeléket kiásása és elszállítása, valamint a talaj előkészítése a további munkálatokhoz. A parképítéssel egyidőben a piac is kialakításra kerül a Bezerédi téren. A 200 milliós projekt kivitelezésének szerződése 2023 június 30-ig szól, addig be kell fejezni a munkálatokat, és a berhidaiak végre birtokba vehetik majd a központ egyik ékességét, a Lakath parkot és a piacot.

Elkezdődött a Lakath tér parkosítása

Ám ez még nem minden, mert az idei esztendőben érkezett még egy örömhír, amely ugyancsak egy több száz milliós beruházást jelent városunknak. Berhida pályázatot nyújtott be az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű, Európai Uniós forrásból nyújtandó támogatásra, amelyben a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár energetikai felújítására kívánt forráshoz jutni. A napokban – mintegy karácsonyi ajándékként — érkezett az értesítés, hogy városunk 378 és fél millió forint Európai Uniós támogatást nyert e cél megvalósítására. Mivel energetikai korszerűsítésről szól a beruházás, elsősorban a külső- és belső szigetelést, a fűtés takarékos és gazdaságos átépítését, valamint a nyílászárók cseréjét tartalmazza. Ha ez jövőre megvalósul, végre bízhatunk abban, hogy a korszerű szigeteléssel ellátott, és energiatakarékos fűtési rendszerrel működő művelődési házat már nem kell a téli hónapokban takarékossági okokból bezárni – fűzte hozzá decemberi tájékoztatójában Pergő Margit polgármester, aki arra is kitért, hogy a városvezetés szeretettel vár mindenkit a Városháza előtti téren december 21-én, 17 órakor kezdődő, közös városi karácsonyi rendezvényre!

 

Kövess: