/

„Egy doboz, egy mosoly” – mert adni jó!

5 perc olvasás

Városunkban harmadszor szerveznek karácsonyi ajándékgyűjtést a rászoruló gyerekeknek

Miután hatalmas visszhangra talált, és nagy sikere volt az első berhidai „cipősdobozos akciónak”, a szervezők immár harmadik éve hívják jótékony adakozásra mindazokat, akik szívesen készítenek egy-egy ajándékcsomagot a nehéz anyagi helyzetben élő, helyi gyermekeknek. Idén is az internetes közösségi oldalakon, valamint az Önkormányzati Híradóban tették közzé az adományozásra vonatkozó felhívást.

„Ajándékozzon egy cipősdoboznyi szeretetet!” – hirdeti a plakát, amit Jónásné Babai Angelika saját közösségi profilján a következő sorokkal egészítette ki: „Kedves Berhidaiak, kedves Ismerőseim! Az előző évekhez hasonlóan folytatódik a cipősdoboz akció. Az elmúlt fél év bizonytalan, szorongással teli időszakát tegyük együtt szebbé és meghitté, hiszen több alkalommal bebizonyosodott már, hogy összefogással bármire képesek vagyunk!” Az akció megvalósításban idén részt vállal a Berhida Városi Polgárőr Egyesülete is, amely az adományok elosztását segíti.”

Angelika a továbbiakban hozzátette: idei, immár harmadik akciójukban azonban nem csak ajándékokkal megtöltött cipősdobozokat várnak, hanem lehetőség szerint, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket is szívesen fogadnak, amit a nehéz helyzetbe került családokhoz szeretnének eljuttatni.

“Egy doboz, egy mosoly” – zárta sorait a berhidai mozgalom szervezője.

Képünk illusztráció

Mindenkit megviselt az elmúlt időszak. Két évig a vírusfertőzés miatt, most a magas energiaárak és a vágtató infláció okozta drágulástól szenvedünk. Sok ember megélhetése vált egyre bizonytalanabbá, még azok számára is, akiknek eddig nem igazán voltak anyagi gondjaik. Gondoljunk bele, milyen nehéz helyzetbe kerültek most azon polgártársaink, akik eddig is csak nagy nehézségek árán tudták eltartani a családjukat! Ilyen helyzetben minden apró segítség, szívből érkező kisebb-nagyobb adomány is rengeteget számít a hátrányos helyzetben lévő családoknak. Tegyük hát szebbé, boldogabbá és meghittebbé az ünnepet azok számára is, akiket ugyan nem ismerünk személyesen, de egy-egy, ajándékokkal megtöltött cipősdobozzal, esetleg kisebb-nagyobb élelmiszercsomaggal örömtelivé és talán kissé könnyebbé varázsolhatjuk a karácsonyukat. Lehet, hogy sok gyermeknek ez a gondosan és szeretettel összeállított cipősdoboz jelenti az egyedüli karácsonyi meglepetést!

Hogy mi minden fér bele egy cipősdobozba? Lehet még teljesen jó, de megunt játék, kinőtt, de még nagyon jó állapotú ruhanemű, sál, kesztyű, meleg zokni, gyermekkönyv, társasjáték vagy bögre, és persze, némi szaloncukornak meg egyéb édességnek is marad egy kis hely! Mindegyik doboz igazi meglepetés annak, aki kapja, de nagy öröm annak is, aki összeválogatja és csomagolja, hiszen – lehet közhelyként emlegetjük, de akkor is igaz — ajándékot kapni jó, de adni talán még jobb! Ha elkészült a gondosan megtöltött és becsomagolt ajándékcsomag, adják át a plakáton megjelölt gyűjtőhelyek valamelyikén! Fontos, hogy az ajándék- és adománycsomagok legkésőbb december 10-ig megérkezzenek a gyűjtőpontokba, mert a szétosztásukra is időt kell szánniuk az önkénteseknek. Szerencsére, ebben idén a helyi polgárőrök is örömmel kiveszik a részüket. Ne feledjék: minden ajándékdoboz egy boldog mosoly jelent!

Kövess: