/

Lomtalanítás kicsit másképpen, mint eddig

6 perc olvasás

Idén szeptember végén számíthatunk a feleslegessé vált holmik elszállítására

A rendszeres szemétszállítás dacára — a háztartási hulladékot hetente, az elkülönítettet pedig havonta kétszer viszik el a háztartásokoktól — szinte minden otthonban összegyűlnek olyan leharcolt, vagy hasznavehetetlen bútordarabok és tárgyak, amelyek már csak a helyet foglalják, és szívesen megszabadulnánk tőlük, ám méretükből adódóan nem férnek bele a kukába, és nem is oda valók, így ezeket csak lomtalanításkor viszi el a szolgáltató.

Bár a szolgáltató a hulladékszállítás díjába beleszámítja az egyszeri lomtalanítást, vagyis az ingatlanról előre egyeztetett időpontban elszállítandó lomok költségét is, igencsak kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, a berhidai önkormányzat évente több millió forintot fordít a település egységes lomtalanítására, valamint a zöldhulladék begyűjtésére. Ezt a szolgáltatást pedig, adott időpontokban, térítésmentesen vehetik igénybe a lakosok.

A lomok elszállítását eddig a település egészére vonatkozóan ugyanarra napra tűzték ki, és végezték el a Vertikál munkatársai. Idén ez a gyakorlat annyiban változik, hogy a szolgáltató nem egyetlen nap alatt, hanem három, szintén előre meghatározott időpontban végzi majd el a lomtalanítást úgy, hogy három kerületre osztják fel települést, és egy-egy napon csak az így kijelölt utcákból szállítják a kitett holmit.
Idén szeptember végén kezdik a lomtalanítást Berhidán – tájékoztatott Pergő Margit polgármester. Előreláthatólag, a felosztott három területrész egyikében szeptember 23-án pénteken, a következőben szeptember 30-án pénteken, végül a harmadikban október 3-án, hétfőn zajlik majd a szállítás. Az önkormányzat erről külön szórólapon értesíti az érintett ingatlantulajdonosokat0. Fontos viszont, hogy amennyiben élni kívánnak a – lakosság számára ingyenes — lomtalanítás lehetőségével, mindenképpen alkalmazkodjanak a jelzett időpontokhoz! Ahogy korábban is kérték: ne tegyenek ki jóval többet a szolgáltató által elvihető, 2 köbméternyi mennyiségnél, és semmiképpen se legyen a lomok között veszélyes hulladék és kommunális szemét! Lehetőleg ne sokkal előbb, csak a szállítást megelőző napon tegyék ki ingatlanjaik elé azokat a holmikat, amelyektől szabadulni szeretnének.

Augusztus végén ismét volt zöldhulladék gyűjtés a régi hulladékudvarban

Ha már hulladékról van szó: önkormányzatunk a TESZ közreműködésével évente négy-öt alkalommal megszervezi a zöldhulladék begyűjtését is, de ezt nem a ház elől viszik el, hanem a háztulajdonosoknak magunknak kell a régi hulladékudvar gyűjtőhelyére odavinni. Legutóbb augusztus végén volt lehetőség megszabadulni az összegyűlt, száraz növényi hulladéktól, de a tél előtt, lesz még egy alkalom, várhatóan október folyamán. Erről is kapnak majd értesítést a ház- és kerttulajdonosok. (A Vertikál előre meghatározott időpontokban elszállítja ugyan a zöldhulladékot, de csak a saját zsákjaikban, és limitált mennyiségben lehet kitenni. Ha ennél több keletkezik a kertekben, marad a hulladékudvari gyűjtőhely.)

Ezen kívül arról is idejében érkezik majd értesítés, mikor kerül sor az otthonaikban keletkező elektronikai hulladék biztonságos elhelyezésére. Ezek begyűjtése a megszokott helyen, a Bezerédi téren, az óvoda parkolójában történik majd.   Érdemes ezeket az időpontokat figyelni, és élni a lehetőségekkel, hiszen a helyi lakosok térítésmentesen szabadulhatnak meg a felesleges holmiktól, s ezáltal rendezettebbé, élhetőbbé teszik, nem csak a saját kertjüket és udvarukat, de környezetünket is védik, amire – mint tudjuk – óriási szükség van.  

Kövess: