Hétfőtől már teljes gőzzel folyik az oktatás
„De akárhogy figyeltem az igazgató bácsira, nem láttam, hogy a tanév mikor nyílt meg, pedig előtte még szólt is, hogy most fogja megnyitni. Az ünnepély után kaptunk ajándékba sok ceruzát és színes papírt meg egy tanító nénit, aki azt mondta, hogy ő lesz a mi második anyukánk. Féltem, hogy az én anyukám nem örül neki, hogy ezentúl ketten lesznek, de mégis örült, mert azt mondta, hogy egyedül úgyse bír velem.”
– írja Janikovszky Éva, egy elsős kisdiák bőrébe bújva, a Velem mindig történik valami című könyvében.
Ha nem is így fogalmaznának, de hasonlóképpen érezhették magukat a múlt héten azok az első osztályba induló kisdiákok, akik először vettek részt az iskolai évnyitón. Településünk két iskolájában augusztus 31-én, szerdán tartották meg az idei tanév nyitóünnepségét, az Adyban a délelőtti, a II. Rákócziban délutáni órákban.

„Mostantól nektek is szól az iskolacsengő – szólította meg ünnepi köszöntőjében elsőként az újdonsült kisiskolásokat Deák-Molnár Marianna, az Ady Iskola igazgatója. — Biztos vagyok benne, hogy nagyon vártátok már ezt a napot, készültetek arra, milyen lesz majd, ha először léptek be az iskola kapuján. A tanító nénik elkísérnek majd benneteket az úton, megismertetik majd veletek a számokat és a betűket. Mindig figyeljetek majd a tanító nénire, és szerezzetek sok piros pontot, hogy anyukátok ás apukátok veletek együtt örüljön! A nyolcadikba induló tanulókhoz szólva, pedig kiemelte: kemény hónapok várnak rájuk, hiszen az idei tanulmányi eredményük sokat nyom majd a latban, sikerül-e jövőre az általuk választott középiskolába kerülni – mondta, majd a szülőkhöz intézve a szavait, úgy fogalmazott:: „Köszönjük, hogy ránk bízzák gyermekeiket! Tudom, hogy az iskolakezdés megváltoztatja, átrendezi az családok életét, különösen ott, ahol előszőr indul iskolába a gyermek: a korai kelés, a leckék ellenőrzése, vagy akár a ceruzák kifaragása válik most fontossá. Arra kérem önöket, hogy mindig bíztassák gyermekeiket, és támogassák őket! Higgyenek abban, hogy kollégáim szakmai tudásukban a legjobbat nyújtják diákjaink számára, hogy okos és ügyes fiatalokká váljanak.” – fűzte hozzá az intézmény vezetője, majd az ünnepélyes évnyitót közös szülői értekezlettel zárta, amelyen ismertette az iskola házirendjét és az új tanévvel kapcsolatos tudnivalókat.

Deák-Molnár Mariannát — aki eddig megbízott igazgatóként vezette az Ady Iskolát — a Veszprémi Tankerületi Központ augusztusban öt évre szóló megbízással kinevezte az Ady Iskola vezetőjévé. Az évnyitón kiemelte: jelentős tanévet kezdenek, hiszen az iskola idén fennállásának 60. évfordulóját ünnepli, így a tanulás mellett, a kerek születésnaphoz kapcsolódó programok, rendezvények jegyében telik majd az esztendő. Szülői kérdésre közölte: az energiaválság dacára, az intézmény fűtése is biztosítva lesz, így mindenképpen jelenléti oktatásra készülnek.
Egyébként, az iskola két épületrészén a nyáron kezdődött el a tető felújítása. A tornaterem felett már elkészült az új fedés, ám a tantermek feletti szárnyban még nem sikerült befejezni a munkálatokat, de ennek ellenére biztonságosan elkezdhették a tanévet. Ugyanakkor a melegítő konyha és az ebédlő korszerűsítése is folyamatban van még, így amíg el nem készül, a diákok étkeztetését néhány napig az aulában fogják megoldani – tájékoztatta a évnyitó résztvevőit az igazgatónő, majd jó tanulást, sikeres tanévet kívánt mindenkinek.