/

„Hála-hála mindig hála, jó tanítónk teneked!”

8 perc olvasás

Városunkban is köszöntötték a „lélek szobrászait” — a pedagógusokat

Berhidán az idei tanévzáró előtt, június 13-án a Városháza dísztermében került sor a pedagógusnap megünneplésére. Halas Adelaida, a Veszprémi Petőfi Színház színművészének magával ragadó, verses-zenés műsora előtt Pergő Margit polgármester köszöntötte óvodáink és iskoláink elhivatott pedagógusait. Ígéretet tett arra, hogy miután Berhida jövőjének egyik záloga a városban folyó oktatás minősége, ezért az ezzel kapcsolatos ügyek kezelése a jövőben is elsőbbséget fog élvezni az önkormányzatnál.

Városunk vezetője azt is hangsúlyozta köszöntőjében, hogy még soha nem volt szükségünk ilyen mértékben a tanárok helytállására, mint épp napjainkban. Óriási ugyanis a veszélye annak, hogy elveszítjük a kapcsolatot az interneten és telefonon fejlődő ifjú generációval. Ugyanakkor a pedagógusoknak is nagy szükségük lenne megkülönböztető figyelemre, megbecsülésre, ami – sajnálatos módon – egyre kevésbé jellemző a társadalmunkra. Ma sem erkölcsileg, sem anyagilag nincs kellően megbecsülve a pedagógus, hiszen még mindig ott tartunk, hogy jogos követeléseik eléréséhez kénytelenek különböző eszközökhöz nyúlni! – emelte ki Pergő Margit, hozzátéve, hogy nehéz időkben, kemény világban élünk, miközben a pedagógusok igyekeznek közvetlen, személyes kontaktuson keresztül olyan légkört teremteni, hogy az oktatási intézmény ne taszítsa az ifjú nemzedéket, hanem a fiatal óhajtsa a tudás elsajátítását. Minden elismerés megilleti tehát a pedagógust, és minden elismerés kevés ennek kifejezésére – mutatott rá a polgármester.

Sokkal több figyelmet és megbecsülést érdemelnek a pedagógusok — hangsúlyozta Pergő Margit polgármester.

Kitért arra is, hogy jövőnk alakításában ma is sokat számít a pedagógusok töretlen hite és optimizmusa. Szüleink, nagyszüleink a tanárok tiszteletére neveltek bennünket. A mindennapok során, vita és hivatkozás nem lehetett a pedagógusok munkájával kapcsolatban, tekintélyük kikezdhetetlen és megfellebezhetetlen volt, és ez így volt jó mindenkinek, mert volt egy igazodási pont a szülők és a gyerekek iskolás éveire, aminek lényege az volt, hogy történjék bármi, a tanároknak mindig igaza van! Ám változott a világ e téren is, és sajnos nem jó irányba! – fűzte hozzá.

Változott a világ, de a pedagősuk személyisége továbbra is fontos tényező maradt a jövő nemzedék számára

A pedagógusnap alkalmából azonban érdemes kissé elgondolkodnunk, és egykori vagy szeretett, vagy akár épp kevésbé kedvelt nevelőinkre emlékezni! Elgondolkodhatunk azon is, mi is kell hozzá, hogy valaki megfelelő pedagógus legyen? Ma már egészen más, mint sok-sok évvel ezelőtt, de a személyes tulajdonságok most is épp olyannyira szükségesek, mint egykor, hiszen meg kellett tanulnunk többek közt, az érdekeink érvényesítését, amiben egykori pedagógusainknak is fontos szerepe volt, merthogy a mai döntéshozók is jártak egykor iskolába! Ma már – ismerte el — az iskolák felszereltségének is döntő szerepe van az oktatásban, hiszen az elmúlt két év, járvánnyal sújtott időszaka is bebizonyította, hogy egyre fontosabb, de mégsem mindenható! Mert a tanár, a gyermek és a szülő hármasánál továbbra is a személyiségi tulajdonságok dominálnak, s jelentős befolyással bírnak a végkifejletre.

Halas Adelaida magával ragadó verses-zenés műsorral köszöntötte a berhidai pedagógusokat

Ebben a bonyolult rendszerben — amelyben lassan már mindenről szó esik, csak a gyerekről nem – ideje lenne, ha mindenki felismerné azt, amit Gárdonyi Géza írt: „a lámpás én vagyok”, s ez a tanítókra, tanárokra vonatkozik, nem másra! Ezért soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy köszönetet mondjunk a pedagógusoknak! – mondta Pergő Margit, aki szavainak hangsúlyt adva, felolvasta Jankovich Ferenc: Tanítónknak című versét. Majd külön köszöntötte dr. Frisch Gyuláné, Márta nénit, akit nagyon sokan ismernek településünkön, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban vette át gyémánt pedagógus diplomáját.

Végül az ünnepség résztvevőinek Halas Adelaida színművész — olykor megindítva, máskor mosolyt csalva arcukra –, bensőséges műsorral kedveskedett városunk pedagógusainknak, akik távozáskor a tisztelet és köszönet jeléül, egy-egy szál virágot myújtott át Nyírő István alpolgármester és Guti László jegyző.

Jankovich Ferenc: Tanítónknak

Mi már tőled sokat kaptunk,
de tőlünk te keveset,
az arcodból, a hangodból
sugárzik a szeretet.

Fogadd tőlünk ezt a csokrot,
mit kötött a szeretet,
hála-hála mindig hála
jó tanítónk teneked
.

Kövess: