Peremartoni Nap az Ipari Robbanóanyaggyár 100 évfordulója jegyében
Úgy tűnik az idei, 2022. esztendő a jelentős évfordulók jegyében telik városunkban. A napokban fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Berhidai Kertbarát Kör, míg az Ipari Robbanógyárat kétszer ennyi, azaz 100 éve alapították, és 15. születésnapját ünnepelte a Pere-rúzs tánccsoport. Utóbbiak június 11-én egésznapos, tartalmas és valamennyi korosztályt megszólító rendezvénnyel lepték meg az érdeklődőket.
A Peremartonért Egyesület már sok éve várja a berhidaiakat egy olyan, kora nyári közösségi rendezvényre, amelynek programjaira a helyi civil szervezeteken kívül szívesen látnak minden érdeklődőt. Az idei Peremartoni Nap azonban minden eddiginél különlegesebb volt, mert egy, a településrészen élők számára jelentős évforduló, az Ipari Robbanóanyaggyár alapkőletételének 100. évfordulója jegyében telt. A délelőtt folyamán az érdeklődők kisvonattal rövid „gyártúrán” vettek részt, közülük sokan eddig csak kívülről láthatták, most először léptek, illetve „vonatoztak” be a területére. Ez idő alatt a Petőfi művelődési ház udvarán gyermekprogramok, érdekes játékok várták a legkisebbeket, miközben a felnőttek felkészültek a hagyományos bográcsos főzőversenyre, amelyen ezúttal is finomabbnál finomabb ételek rotyogtak a bográcsokban.

Kora délután a Peremartonért Egyesület tagjai — a jövő nemzedékének is üzenve –, a gyár jubileuma alkalmából emléktáblát avattak, valamint egy időkapszulát is elhelyeztek a Tulipán utcai emlékműnél. — Utóbbiba a gyárról, a lakótelepről és az ottani intézményekről a napokban készült, friss fotók kerültek, de elhelyeztek benne egy június 11-i újságot is. A kapszula a mai iskolás gyermekeink jövőképét is magába zárta, hiszen közülük sokan leírták, mit várnak az élettől, mit szeretnének a jövőben megvalósítani. Ugyanakkor elhelyezték benne Kálmán Andrásné Nagy Zsanett, A víztorony mesél című versét is. Talán, újabb 50-100 év múlva valaki kíváncsi lesz az elrejtett kapszula tartalmára, s ha lesz köztük, aki rábukkan a levelekre, rácsodálkozhat majd, mi minden változott a világban, s mi valósult meg a leírt álmokból – mutatott rá az egyesület elnöke, Némethné Závori Márta az emléktábla avató ünnepségén. Miután a berhidai római katolikus egyház plébániai kormányzója, Felker Zsolt megáldotta a gyártelepen élők számára nagy jelentőségű „ereklyét”, Pergő Margit polgármester és Gerőfi Roland önkormányzati képviselő, a Peremartongyártelepi Településrészi Tanácsadó Testület vezetője elhelyezték az időkapszulát a 100. évfordulóra felállított emléktábla közelében. Majd Siklósi Imre és Fekete Krisztián, az egyesület tagjai örökzöld, terülő növényt ültettek mellé, hogy hosszú éveken át elrejtse, védje és őrizze a kapszulát értékes tartalmával együtt.

A Peremartoni Nap programja a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár zsúfolásig telt színháztermében folytatódott, ahol előbb a Pere-rúzs tánccsoport remekbeszabott, számos vendégfellépővel színesített születésnapi zenés táncrendezvényét, majd Horányi Juli akusztik koncertjét élvezhették a vendégek.
Az alapkőletétel 100. évfordulója alkalmából, „A gyár 100 éve” címmel nosztalgia fotókiállítás nyílt a művelődési ház előcsarnokában. A fényképek egy része a régmúltat, néhány színes felvétel pedig a pár évtizeddel ezelőtti időket idézte fel.

Mint megtudtuk, a gyár egykori dolgozói és hozzátartozóik a jubileumi évfordulóra készülve, egy nosztalgia klub megalakítását is felvetették, valamint azt is tervbe vették, hogy az emlékeket felidéző beszélgetésen elhangzott történetekből, a jubileum tiszteletére egy kis emlékkönyvet is összeállítanak majd, hiszen sokan itt kezdték el pályafutásukat, itt dolgozták végig aktív korukat, s élik ma a nyugdíjas éveiket, és ma is sajátjuknak érzik az egykori, összetartó közösséget.