/

Még a vadászkürt is megszólalt a Bezerédi téren

5 perc olvasás

Gyermekhéttel ünnepelték a gyermeknapot Berhidán

Városunk legkisebbjeit szólították meg azok a programok, amelyeket a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtárral karöltve szervezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Roma Nemzetisági Önkormányzat és a Romani Design. Így emlékeztek meg, az egyébként országszerte május utolsó vasárnapján ünnepelt gyermeknapról. Berhidán az idén hétfőtől-péntekig, minden napra jutott egy-egy izgalmas rendezvény, amelyeken nemcsak jól szórakozhattak, de új ismeretekkel is gazdagodtak a nebulók.

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy világszerte tartsanak egy — az országok által szabadon választott  időpontban — gyermeknapot, amelynek célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről, egymás közti megértéséről és a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Magyarországon május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Gyermeknapot. Persze, a felnőttek az év minden napján nagy odafigyeléssel foglalkoznak a nebulókkal, nemcsak a jólétükről gondoskodnak, hanem a megfelelő oktatásukra, nevelésükre és persze, szórakoztatásukra is sok időt szánnak. Mégis van egy kijelölt nap, ami csak az övék, őket ünnepeljük a nekik szentelt, vonzó, játékos rendezvényekkel. Településünkön azonban az idén – a szervezők összefogásának köszönhetően — szinte egész hétre jutott egy gyermekrendezvény.

Őriás buborékok — mindenki élvezte

A berhidai gyermekhét a múlt hétfőn meseelőadással kezdődött. Az Eleven társulat Az Öreg halász és a nagyravágyó felesége című színházi bemutatóval várta a gyermekeket a Petőfi művelődési ház színháztermében. Másnap színes, különleges divat kiegészítőket, fülbevalókat, kitűzőket és karkötőket készíthettek a Romani workshop kreatív délutánján. Majd szerdán erdei vadak nyomába eredtek azok, akik vették a fáradtságot és részt vettek Somogyi László fővadász Bezeredi téren megtartott előadásán. A gyerekek sok tudnivalóval gazdagodtak a közelünkben is előforduló vadakról. Megtanulták, hogy az őzeknek és szarvas fajtáknak agancsuk van, a muflonnak viszont szarv nő a fején. Arról is hallhattak, hogy a vadászok nem csak lőnek a vadakra, hanem gondoskodnak is róluk: télen táplálékot és menedékhelyet biztosítanak számukra. Az interaktív előadás során Somogyi László néhány fontos vadászati kelléket is bemutatott a gyermekeknek, így még a vadászkürtöt is megszólaltathatták, és megbarátkoztak a szelíd, kilenc éves, igen tapasztalt és fegyelmezett vadászkutyával.  

Nem csak nézni lehetett, meg is foghatták a vadak agancsait

A gyermekhét csütörtökön kispályás focikupával folytatódott az Ady Iskola pályáján, ahol pom pom lányok is bemutatkoztak, majd a pénteken a Kistó kultúrpakban többórás tavi bulival zárult a rendezvénysorozat. A kora délután rendőrkutyás bemutatóval kezdődött, majd zsonglőr produkció következett és még sok érdekes kalandjátékba is bekapcsolódhattak, akik kilátogattak a Kistóhoz ezen a kellemes délutánon. A múlt héten bőven volt választék gyermekprogramokban, így mindenki meglelhette a kedvére valót.  

    

Kövess: