Berenhidai Huszár Péter Nap a lovaspályán
Különleges, múltidéző nap várt azokra a berhidaiakra, akik szombaton, május 14-én kilátogattak a helyi lovaspályára. A Kapu a Holnapért Egyesület Berenhidai Huszár Péter emlékére tartott közösségépítő, történelmi rendezvényt, amelyen a rettegett végvári vitéz életét végigkísérő, a török hódoltság idejére jellemző csatajelenetek és fegyverforgató bemutatók megtekintése mellett, korhű ételeket is kóstolhattak, a gyermekek pedig kipróbálhatták a hagyományos népi játékokat és sétakocsikázáson is részt vehettek.
Mint azt Somogyi Józsefné elnök elmondta, a Kapu a Holnapért Egyesület tagjai a szervezet megalakulásakor — más célok mellett — a kulturális, szellemi, történelmi és épített örökségünk védelme és ápolása területén is megfogalmazták elképzeléseiket. Tették ezt azért, mert az volt a benyomásuk, mintha az itt élő emberek azt gondolnák, hogy Berhida történelme csak az 1900-as években kezdődött volna! Igaz, hogy megkérdőjelezhetetlen Lakath János végrendelete és árvaháza, vagy az ipari robbanóanyag gyár létesülése, de az is fontos, hogy ne felejtődjék el a városunkat alkotó, három település történelme sem, amely bizony megközelíti az ezer évet! Úgy vélte, mellőzött témája volt ez a közbeszédnek és köztudatnak, és az erőfeszítések jelei is, egyelőre halványak, hiszen e témában kizárólag Simon Gyula közösségi bejegyzéseit lehetne említeni, s mindenki figyelmébe ajánlani azokat – fogalmazott az egyesület elnöke.
Somogyi Józsefné megnyitóbeszédét így folytatta:
„A történelem gyakran ismétli önmagát. A múltunk ismerete a jövőnkre tekintve is fontos, így szól a mondás: Akinek nincs múltja, annak nem lesz jövője sem! Törekednünk kell, részleteiben is a történelmünk sokszínűségének elfeledett, kiemelkedő események, személyeinek bemutatására.”
Ehhez kapcsolódott a szervezet szombati rendezvénye, amely meglehetősen messzebbre visszanyúlva az időben, berenhidai Huszár Péter életpályáját és tevékenységét részletesebben megismerve, megérthetjük, hogy hasznos üzeneteket, tanulságokat küld nemzete mai utódainak – tette hozzá.

Hogy ki volt, és milyen jelentőséggel bír berenhidai HuszárPéter városunk múltjában, arról Varga Károlyné Amália emlékezett meg. Történelmi visszatekintését azzal indította, hogy nem egy mesebeli hősről, hanem a méltatlanul elfeledett, magyar végvári vitézről, az egykori Berenhida — mai Berhida — egyik kiváló vitézéről van szó, aki csaknem félévezreddel ezelőtt, a 16. század rettegett huszárja volt. Egy élő, valóságos és roppant bátor harcos volt ő a maga korában.
„Őkigyelme olyan tanácsbéli vitéz volt, amilyet az Isten csak jókedvében ad a népnek. Nemcsak a neve, de a szíve, lelke, s minden gondolata huszár volt. Örök példája és dicsősége ő a magyar könnyű lovasságnak, s egyike azoknak, akik a lovasság hírét messzeföldön elterjesztették.”
– idézte a korabeli feljegyzésekből.

Arra is választ kaptunk, miért fontos a berhidaiaknak tudni a bátor törökverő vitéztől?
Egykor az 1500-as években ugyanis, még Berenhida volt településünk neve. Akkoriban Berenhida földbirtokosa a gazdag, nagy befolyású Huszár család volt. Ebbe a köznemesi családba született Péter és öccse Mátyás. Huszár Péter kivételes képességű bajvívó és törökverőként vált ismertté, aki már gyermekkorában végvári vitézként szolgált, és olyan kitűnően kitanulta a kardforgatás mesterségét, hogy nem akadt párja széles e hazában, így igen korán nagy hírnevet szerzett magának. Hazafias gondolkodású, a vakmerőségig menő, bátor vitéz volt! Számtalan bajvívást kezdeményezett a török vitézeknél. „Bajt vívott életre-halálra, s mindahányat megnyerte. Reszkettek a neve hallatán, ugyanakkor tisztelték is a személyét.”

Bár sok-sok esztendő telt el azóta, múltunk megismerése ma erősíti nemzeti öntudatunkat, hiszen a rendezvényen látottak-hallottak nem csak történelmi ismereteinket bővítették, hanem a lovaspályán eltöltött nap településünk közösségét is erősítette. Sokfélék, és sokféleképpen gondolkodók vagyunk, de meg kell találnunk azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek összekötnek bennünket, s ezek egyike mi más lehetne, mint településünk múltja, amit ma, a 21. század vágtató és lassítani képtelen világában is megélhetünk, ha van hozzá jó szándék és akarat.

Élmény volt a változatos programokat megélni, és öröm volt látni, hogy a hosszú, két évig tartó pandémia okozta bezártság után, olyan sok család kilátogatott a lovaspályára, ahol városunk apraja és nagyja is remekül szórakozhatott. A török hódoltságot idéző bajvívási bemutatók, valamint Simon Csilla hastánc produkcióját követően, a finálé sem maradt el: a Berhida Táncegyüttes és a Vadrózsa citerazenekar fergeteges bemutatójával és tábortűzzel zárult az első Berenhidai Huszár Péter Nap Berhidán.