/

Május 10-én ünnepeljük a madarak és fák napját

7 perc olvasás

Idén az év fája a nagylevelű hárs, az év madara a zöld küllő

Nem szorul magyarázatra, miért is fontos az emberiség számára ez a nap, amit a természet, az élővilág védelmének napjaként tartunk számon. Környezetünk védelmének szükségességét és fontosságát sem kell ma már bizonygatni, hiszen mindannyian tapasztaljuk a tönkretett, végsőkig kihasznált élővilág, a mérgező anyagokkal szennyezett levegő és élővizeink okozta káros hatásokat. Ám meglepő módon, a madarak és fák napjáról való megemlékezés hazánkban sokkal régebbi időpontra, pontosan 120 évre nyúlik vissza.

Az európai államok 1902. május 19-én kötöttek egyezményt a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Magyarországon Chernel István ornitológus még abban az évben megszervezte az első Madarak és fák napját, de az ünnep hivatalos bevezetésére csak pár éven belül, Herman Ottó kezdeményezésére, 1906-ban került sor. Elsősorban az iskolák számára írták elő, hogy faültetéssel, madárodúk kihelyezésével, tavaszi takarítással és egyéb, a természet védelmével kapcsolatos rendezvényekkel emlékezzenek meg e nap jelentőségéről. Ezen kívül a témával kapcsolatos újságcikkek és könyvek is felhívták a figyelmet a természet védelmére.

A II. világháború után azonban feledésbe merült e nap jelentősége, és csak 1994-ben éledt fel, s vált újra országos mozgalommá, majd 1996-ban megjent a kormányrendelet, amely május 10-re rögzítette e jeles nap megünneplését. Ezen a napon minden évben megválasztják az év madarát és az év fáját is. Ennek elsődleges célja, hogy egyaránt felhívják a figyelmet az erdeink, köztereink és kertjeink gyönyörű, különleges fáira és madaraira. Ebben az évben a zöld küllő az év madara. A 2022. év fája címet pedig a nagylevelű hárs nyerte el.

Képünk illusztráció. Rengeteg gyönyörű madár él a bolygónkon, jó lenne, ha mind megmaradnának!

Hogy a madarak és fák napja egyre nagyobb jelentőséggel bír, talán napjainkban már nem kell bizonygatnunk, hiszen lépten-nyomon halljuk, olvassuk, és tapasztaljuk is, mekkora veszélyben van a bolygónk! Amiért elsősorban mi emberek vagyunk a felelősek! Klímaváltozás, globális felmelegedés, elsivatagosodás, növény- és állatfajok pusztulása, kihalása fenyeget bennünket. Régóta figyelmeztetnek a környezetünkért komolyan aggódók, hogy nem írtani, hanem telepíteni kell az erdőt, nem írtani kell a vad élővilágot, hanem óvni, féltve őrizni, mert a fák ritkításával, nemcsak a levegő tisztasága forog veszélyben, de a madárfajokat is halálra ítéljük, s vele a természet egyensúlyát is tönkretesszük.

Tavaly a kertünkben a terebélyes és dús lombozattal ékeskedő sárgabarack fánkon – nem kis meglepetésünkre — egy fülesbagoly rakott fészket. Csak akkor tűnt fel, hogy osztozunk az otthonunkon, amikor a fiókái esténként fülsüketítő, halasztást nem tűrő csipogással a vacsorájukat követelték, és csak akkor csendesedtek el, miután mind megkapták az adagjukat. Élvezettel figyeltük őket, mígnem a fiókák önállósodtak, s mind elhagyták a fészküket. Idén egy seregély gondos „építkezését” sikerült meglesnünk, amint az egyik tujafát választotta utódai felnevelésére. Mivel aprócska portánk dacára is elég sok a magas fa, minden tavasszal sokféle madár csivitelésének örülhetünk a saját kertünkben. Csodás zene ez füleinknek!

Nem ő fészkelt a kertünkben, de kicsit hasonlít a barackfán megtelepedő családra, azonos madárfajt képviselnek

A madarak és a fák védelme természetesen nem csak egyetlen napra korlátozódik, de mindenképpen dicséretes, hogy kitűzhettünk egy dátumot, amelyen felhívjuk a figyelmet az élővilág védelmére. Településünk oktatási intézményeiben rendszeresen megemlékeznek a madarak és fák napjáról, hiszen fontosnak tartják az ifjú nemzedék figyelmét ráirányítani arra, hogy a természet megóvásáért mindannyian felelősek vagyunk. Ne ringassuk magunkat abban a tudatban, miszerint „kevesek vagyunk mi a világ megváltoztatásához”, mert ez nem igaz! Mindenki odafigyelésére és tettére nagy szükség van, s bár apróságnak tűnhet, de egy-egy fa, cserje vagy bármilyen növény elültetése és gondozása nagyon is nagy dologgá lesz, ha a mindenki kiveszi a részét belőle.

Kövess: