/

Középmezőnyben az utánpótlás focicsapat

3 perc olvasás

A bakonyszentlászlói sportegyesülettel kötött együttműködési szerződésnek köszönhetően, tavaly nyáron sikerült Berhidán újjászervezni a futball utánpótlást. A Bakonyszentlászló-Peremarton néven működő futballszakosztály eddig elért eredményeiről Lujber Péter, a sportegyesület elnöke számolt be a képviselő-testület bizottságainak.

A sportegyesület 140 tagja közül jelenleg negyvenhárman fociznak az U9-es és az U11-es csapatban. Eddig a megyei tornák csaknem mindegyikén részt vettek, és dacára annak, hogy a vírusjárvány miatt gyakran nehézségekbe ütközött a csapatok rendszeres edzése, és a játékosok egybentartása, mégis erős középmezőnyben tudhatják magukat, de megtesznek mindent a jobb eredményekért, hiszen mindegyik csapatnak elkötelezett, kiváló szakmai képességekkel rendelkező edzője van. Berhida a térítésmentes sportpálya és öltözők használatának biztosításával támogatja az egyesületen belüli utánpótlás nevelést, míg Bakonyszentlászló önkormányzata a működési költségekhez járul hozzá, de mint azt Lujber Péter szóbeli beszámolójában közölte, idén TAO támogatásra is pályáztak. Ha megnyerik a kért 24 millió forintnyi összeget, abból egyrészt a Peremarton-gyártelepi sportpálya öntözőrendszerét szeretnék felújítani, másrészt sporteszközöket, felszereléseket vásárolnának, és egy honlap készítését is tervezik.

Berhida önkormányzatának eddig is karban kellett tartani a saját tulajdonában álló sportpályát, ugyanakkor kötelező feladatainak egyike a helyi sport támogatása. Tekintettel arra, hogy térítésmentesen adja használatba a Peremarton-gyártelep településrészi sportlétesítményt, a karbantartási kötelezettség és a rezsiköltség továbbra is városunkat terheli, de cserébe ott edzhetnek, mérkőzhetnek a megyei másodosztályba sorolt, ígéretes berhidai ifjú focisták, akik között nemcsak kisfiúk, hanem kislányok is lelkesen rúgják a bőrt.

Kövess: