/

Kertbarátok vetőmag börzéje

3 perc olvasás

Tavaly a súlyos vírushelyzet miatt – mint ahogy sok más, megszokott rendezvény — a Berhidai Kertbarát Kör Vetőmag börzéje is elmaradt. Pedig egyes hírforrások szerint, az utóbbi egy-két évben egyre többen fordultak a növények felé, és azok is elkezdtek kertészkedni, akiket korábban nem érdekelt a kert. Az idén március 4-én és 5-én megtartott börze pedig mindenki előtt nyitva állt.

A két nap alatt a berhidai termelők által ajánlott és kipróbált magvakból válogathattak azok, akik ellátogattak a Kossuth utcai művelődési ház emeletén berendezett helyi vetőmag börzére. A kertbarátok  közössége a saját terméseikből összegyűjtött magokat ingyen kínálták az érdeklődőknek, közben válaszoltak a kérdéseikre, megosztva tapasztalataikat és ha arra szükség volt jó tanácsokkal is szolgáltak egyes zöldség fajtákkal kapcsolatban.

A kiállított vetőmagokra leadhatták rendeléseiket az érdeklődők.

A múlt esztendőben a rendkívüli aszályos időjárás egyáltalán nem kedvezett a hobbikertészeknek. Így, aki nem tudta rendszeresen öntözni a veteményesét, igen kevés termést sikerült betakarítania. Ez a körülmény azonban legfeljebb a kezdőket kedvetleníthette el, a tapasztaltak ugyanis jól tudják, hogy rengeteg tényezőtől függ, mikor lesz szép és bőséges termésük. A kitartó és szakszerű munka pedig alapvetően kifizetődik, ezért megéri tanácsot kérni a tapasztaltaktól. A kertbarátok utóbbiakban nem szűkölködnek, hiszen a berhidai kör az idén nem kevesebb, mint 50. évfordulóját ünnepli.

Sajnos, a hétvégi vetőmag börzén tapasztalt érdeklődés ezúttal alul múlta a korábbi évekét, ami korántsem jelenti azt, hogy kevesebben szeretnének idén veteményekkel foglalkozni, hanem talán csak a hosszú hónapok alatt megélt, közösségi események elmaradása felejthette el velünk azokat a rendezvényeket, amelyeket megszoktak és szívesen látogattak. Ha majd végleg megszabadulunk a pandémiától — amit szívből remélünk, végre visszatérhetünk a régi életünkhöz. A saját kertünkben termelt zöldségek íze pedig megéri a fáradságot, és mindenért kárpótol bennünket. 

Kövess: