/

Finom falatok és kitűnő hangulat

7 perc olvasás
SAMSUNG CAMERA PICTURES

Hagyományos falusi disznóvágás a Kistónál

A hétvégén benépesült a berhidai Kistó közösségi tere. Ínycsiklandó illatok szálltak a februári friss levegőben, miközben nagy volt a sürgés-forgás az üstök, rostélyok és a finomságokat előkészítő asztalok körül. Mindez a hagyományos, falusi disznóvágások hangulatát idézte fel azokban, akik eleget tettek a Kapu a Holnapra Egyesület szíves meghívásának, és szombaton kilátogattak a Kistóhoz.

Egykor, talán nem is olyan régen, nem múlhatott el a tél disznóölés nélkül. Ilyenkor lett a gondosan hizlalt sertésből – feldarabolva és sokféle módon feldolgozva — a családot hónapokig jól tartó eledel. A disznótorok megrendezésére a farsangi időszak volt a megfelelő. Egy-egy disznóvágáson nem csak a szűkebb, hanem a nála szélesebb család – testvér, sógor, koma — is kivette a részét a teendőkből. Egymásnak segítettek, hogy hajnaltól az esti órákig minden fontos munkával végezhessenek, és végül mindannyian részt vegyenek a disznótoron, amikor az ínycsiklandó, friss húsból készített finom vacsorával megpecsételték jól végzett munkájukat.

Bár a falvakban még nem halt ki teljesen a disznóölés hagyománya, a városi emberek zöme, különösen a fiatalabb nemzedék, nem tart haszonállatot, így nem is találkozik már a hagyományos, disznóvágáshoz kötődő szokásokkal.  Ezért, a városunkban a közelmúltban megalakult Kapu a Holnapra Egyesület úgy döntött, feléleszti Berhidán a falusi disznóvágás hagyományait. Rendezvényüket nem szűk körnek, hanem a berhidai közösségnek szánták, szívesen látva mindenkit, aki a finom disznótori ízek kóstolgatása mellett, a hosszú bezártság után, egy kis baráti beszélgetésre, jó hangulatú közösségre vágyott.

Disznótoros, jó hangulatban elfogyasztott ebéd a szabadban

— A Kapu a Holnapra Egyesület 2020 januárban alakult meg, tizenöt lelkes, aktív tagjuk van. Célunk Berhida kulturális életének színesítése, az örökségvédelem és a hagyományápolás. Ez volt a szándékunk a mai rendezvényünkkel is, hiszen Berhidán még senki nem rendezett falusi disznóvágást a település közösségének. Nos, mi belevágtunk, és úgy látjuk, sikerre is vittük!  — mondta érdeklődésünkre Somogyi Józsefné, a szervezet elnöke. Hozzátette: Ez az első ilyen, de hagyományteremtő szándékkal szerveztük, tehát folytatni szeretnénk a jövőben. Tagjaink szívvel-lélekkel dolgoztak azért, hogy ez a mai esemény létrejöjjön, és olyan legyen, amilyenre terveztük. Szerencsére, rengeteg támogatónk volt, és sok magánszemély is segítette a munkánkat. Az érdeklődők számát tekintve is elégedettek lehetünk. A résztvevők láthatóan jól szórakoznak, jó a hangulat, élvezik a közösséget.

A Kistóhoz látogatókat nem csak a finom falatok vonzották – bár valóban ínycsiklandó, hagyományos ízeket kóstolhattak –, hanem a régi szokásokat felidéző kulturális programot is örömmel nézték végig. Hallhattak többek között humoros disznótori kántálást, a Vadrózsa Citerazenekar muzsikája mellett költhették el ebédjüket, majd a jó hangulatot a Berhida Táncegyüttes műsora még tovább fokozta.

Sok munkát igényelt, de megérte! — vélték a szervezők

Az egyesület elnöke elárulta azt is, hogy tagjaik már egy hete elkezdték a felkészülést, szombaton pedig kora reggeltől állták a sarat, hogy mindennel idejében elkészüljenek. Rengeteg munkával járt, de úgy vélték, megérte befektetni az időt és energiát azért, hogy az emberek együtt legyenek, és jól érezzék magukat egymás társaságában.


– A helyieknek láthatóan szükségük van ilyen és ehhez hasonló, egyszerre sok résztvevőt befogadó rendezvényekre, amelyek nem csak egy-két órát tartanak, hanem akár egész nap jelen lehetnek, találkozhatnak, ráérősen elbeszélgethetnek egymással és akár új ismeretségre is szert tehetnek. Meggyőződésünk, hogy a városban van helye az egész napon át tartó, kulturális rendezvényeknek is, amelyen hagyományápolással egybekötve, összetartó közösséget is építhetünk, hogy a lakosok így igazán idetartozónak, berhidainak érezzék magukat. Nyárra is tervezünk egy rendezvényt, amely az örökségvédelemmel, történelmünkkel lesz kapcsolatban – zárta szavait Somogyi Józsefné.

Kövess: