Ha jártak mostanában a berhidai, Kossuth utcai könyvtárban, biztosan feltűnt, hogy némileg megváltozott a belső tere. A könyvespolcok elmozdításával és a könyvek helyének átszervezésével sikerült egy gyermekkuckót is kialakítani, ahol otthonosan érezhetik magukat a legkisebb látogatók is.
Pár éve, a digitális világ egyre nagyobb térhódítása miatt, sokan kongatni kezdték a vészharangokat, miszerint a nyomtatott könyvnek itt a vége. A világháló elnyeli majd a köz- és magánkönyvtárakat, mindenki csak a kütyüket böngészi, elektronikus formában olvas regényeket, mert így olcsóbb és kényelmesebb is lesz. Szerencsére, az idő megmutatta, hogy az igazi klasszikus könyvek nemcsak maradtak, hanem továbbra is népszerűek, és remekül megférnek a digitális világ vívmányai mellett! A könyvtárakat sem kellett bezárni, legfeljebb csak korszerűsíteni, az olvasók igényeihez igazítani. És nagyon sokan kitartottak a könyvek mellett.
Az olvasás örömét és felbecsülhetetlen értékét, ha úgy tetszik: hasznát nyilván nem kell magyarázni azoknak, akik rendszeresen olvasnak. A gyermekeink is úgy válnak könyvszeretővé, ha erre jó példát látnak maguk előtt. Nem lehet kifogás, hogy a megélhetési kiadások mellett nem futja könyvek vásárlására, hiszen épp erre találták ki a könyvtári kölcsönzést!

Lehet, sokan nem tudják, hogy városunkban két igen jól ellátott könyvtár működik. A Kossuth utcai művelődési ház épületében és a peremartongyártelepi Petőfi kultúrházban is lehet könyvet kölcsönözni, ráadásul ennek csak egyetlen feltétele van: be kell iratkozni, ami ingyenes mind a gyermekek, mind a felnőttek részére. Előfordult ugyan, hogy a vírusveszély miatti óvintézkedések okán egy ideig be kellett zárniuk, de a kölcsönzési lehetőséget akkor sem függesztették fel. Az olvasók elektronikusan megrendelték, majd az ajtóban átvehették a könyveket.
Ugyanakkor a zárás ideje alatt a Kossuth utcai könyvtár belső tere is megújult. Kicserélték a huzatos nyílászárókat, és új, korszerű polcokra kerültek a könyvek. Így nemcsak korszerűbbé, hanem bensőségesebbé is varázsolták a helyiséget. A polcok átmozgatásával sikerült egy kedves gyermekkuckót is kialakítani. Ide várják mese délelőttökre és kisebb foglalkozásokra az ovisokat meg a kisiskolásokat, de a szüleikkel érkező apróságok is bármikor betérhetnek és letelepedhetnek a kényelmes babzsákon, vagy a puha szőnyegen is lapozgathatják kedvenc meséskönyveiket.

Még egy fontos tudni való: a könyvtár állományát évente többször frissítik új, az olvasók által keresett, népszerű könyvekkel. A klasszikus irodalom mellett nagyon sok újonnan megjelent olvasmány várja mind a gyermek, mind pedig a felnőtt látogatókat. Közelednek az ünnepek, ilyenkor a pihentető olvasásra is több idő jut, mint a hétköznapokban. Keressék fel településünk könyvtárait, válogassanak a régebbi és a legújabb kiadványok között! Ha tanácstalanok a választást illetően, Soponyai Ilona könyvtáros szívesen a segítségükre lesz. Bátran vigyék magukkal kisgyermekeiket is, hogy idejében megbarátkozzanak a könyvtár különleges hangulatával!