Idén is megszervezik a rászoruló gyermekek megajándékozását
Tavaly csaknem háromszáz berhidai gyermek kapott nem várt karácsonyi ajándékot. A cipősdobozba csomagolt meglepetések a lakossági összefogásnak és számos önzetlen támogatónak köszönhetően jutottak el a nehéz helyzetben élő gyermekekhez. Az ötletgazda Jónásné Babai Angelika volt, aki segítőivel együtt úgy döntött, idén is megszervezi az ajándékokat tartalmazó dobozok gyűjtését.
A kezdeményezésről sokat hallhattunk, számos településen bevált, de Berhidán tavaly szervezték meg először, és mivel óriási sikere volt, már akkor eldőlt, folytatni kell. Persze, a lelkes önkéntesek, a támogatók és a lakosság összefogása nélkül nem ment volna. Jónásné Babai Angelika és Némethy Judit úgy döntött, idén is bevállalja a mozgalom berhidai lebonyolítását.
„A közösségi oldalaknak és a szájhagyomány útján terjedő híreknek köszönhetően, az emberek hamar értesültek a megmozdulásról. Mégis, a legmerészebb álmunkban sem számítottunk arra a csodára, amit az utolsó hetekben tapasztaltunk meg! A bedobozolt ajándékok mellett, szinte naponta kaptuk a felajánlásokat magánszemélyektől és vállalkozásoktól egyaránt. Rengetegen érdeklődtek, hogy elfogadunk-e úgy adományt, ha nem dobozolják be. Hogyne, hiszen örültünk minden felajánlásnak! Majd mi becsomagoljuk! Aztán lavinaszerűen zúdultak ránk a különféle, értékes adományok, némelyekért magunk mentünk a helyszínre.” – mesélte a nagy decemberi hajrá után Angelika.

Tavaly több mint száz berhidai családnak, azaz mintegy háromszáz gyermeknek juttatták el a cipősdobozba zárt szeretetet, a karácsonyi meglepetést. Angelika mosolyogva mesélte, hogy november végén már ki sem látszottak a dobozokból, ezért le is zárták a gyűjtést, hiszen a kiosztásukra is időt kellett fordítaniuk. Az adományok azonban még mindig hegyekben álltak, mert számos olyan felajánlás is érkezett, ami nem fért bele egy cipősdobozba, mint például babakocsi, gyerekágy, rengeteg gyermekruha és játék, mégis minden felajánlás hamar gazdára lelt, a legmegfelelőbb helyre került.
-„Számomra az volt a legcsodálatosabb, hogy amikor megérkeztünk, a dudaszót meghallva, futva érkeztek a gyermekek az autóhoz és ujjongva kiáltották: Hát mi is kapunk ajándékdobozt? Jaj, de jó! Egyik kisfiú odaszaladt és Juditot, majd engem is átölelt. Ez volt az a pillanat, ami minden munkát, fáradságot megért számunkra! Több helyen mondták a szülők, jobb ha a gyerekek nem látják a csomagot, mert az kerül majd a fa alá, hiszen a családnak nem telik ajándékra, de így őket is várja majd karácsonyi meglepetés.
Ajándékozzanak Önök is egy cipősdoboznyi szeretetet! Hogy mi kerüljön bele? Olyan tárgyak, amelyek örömet szerezhetnek a nehéz sorsú csöppségeknek: színesek, könyv, játék, ruhadarabok, némi édességgel gazdagítva.
A cipősdobozok gyűjtőhelyei:
Ica Virágbolt (Városháza mellett)
Andi ABC (Régi Aranka Bolt)
Trafik (Peremartoni, Berhida központ)
II. Rákóczi Ferenc Iskola
A gyűjtés határideje december 10.