/

Szappanrózsák, textilszobrok, kerámiák és festmények

7 perc olvasás

Mint az már több esztendős hagyomány, idén is az Alkotó ember, kreatív közösség című kiállítás ünnepélyes megnyitójával, kedden vette kezdetét a Berhidai Napok rendezvénysorozata. Ezúttal tizenhat kiállító szépséges, ismert és néhány esetben újszerű technikával készült alkotásaiban gyönyörködhettek az érdeklődők a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár emeleti termében berendezett tárlaton.

Mint azt Turcsányi Istvánné, a szervezet elnökének köszöntőjéből megtudhattuk, az Összefogással Berhidáért Egyesület évente kétszer kínál közös bemutatkozási lehetőséget a helyi kézműveseknek és alkotóknak, s bár nincs sem korhatár, sem műfaji elvárás, a tárgyak sokféleségük dacára is, nagyszerűen megférnek egymás mellett, képesek harmonikus látványt nyújtani a látogatóknak. A kiállítók soraiban idén is szép számban akadtak olyanok, akik a munkáikat már nem először tárták a nyilvánosság elé, mégis mindig tudnak újat felmutatni, meglepetést okozni, mint ahogy azok is jelentősen színesítették a tárlatot, akik először jelentkeztek műveikkel.

Összesen tizenhat alkotó, különféle nyersanyagból, más és más kézműves technikával készült tárgyait láthatunk, többek között – a teljesség igénye nélkül — szappanból készült, illatozó rózsacsokrokat, varrott és horgolt takarókat, mesefigurákat, kerámia eszközöket és dísztárgyakat, textilből készült használati tárgyakat és faliképeket, szépséges hímzett, kötött és horgolt terítőket és számos, változatos stílust felvonultató festményt. Olyan tárgyak ezek, amelyekkel akár a saját otthonunkat is szívesen díszítenénk.

A játékosság és a természetes anyagok alkalmazása is jellemzi a kreatív alkotókat

Ám vannak, akik a kreativitásukat jótékonysági célra is felhasználják. Mint kiderült, létezik egy „Takaró Angyal” elnevezésű Facebook csoport, amelynek tagjai színes, kötött anyagokból meleg pokrócokat varrnak és a csoporton keresztül rászorulóknak – családoknak, hajléktalanoknak, óvodáknak — juttatják el azokat. Szívmelengető ötlet és cselekedet!  

Az elmúlt hosszú hónapok a vírusveszély miatti szükséges intézkedések okán soha nem tapasztalt korlátok közé szorították az életünket – hangzott el a megnyitóban. Talán épp ez a pillanat lehetett az, amikor sokak számára a kreativitás, az alkotás öröme jelenthette az egyedüli kiutat ebből a béklyóból, eseménytelenségből. Korántsem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy szép számban akadtak olyanok, akik ebben az egyébként „áldatlan” időszakban fedezték fel magukban azt a tehetséget, amely eddig önmaguk előtt is rejtve volt: az alkotás, a „valamit tenni, létrehozni” vágyát és örömét. Mások meg, akik ezt már korábban felismerték, még inkább kiteljesedhettek, esetleg új utakat, új kifejezési formákat kerestek – vélte megnyitó beszédében Bálint-Ábrahám Edit, hozzátéve, hogy a mű – készüljön bármiből és vegyen igénybe csupán pár órát, esetleg napokat, heteket és hónapokat – a végeredmény mindig értékes lesz. Mert – bár kezükkel hozták létre mégis, miközben készült, gondolatok és érzelmek szőtték át, amelyek mindenképpen nyomot hagytak, akkor is, ha másoknak fel sem tűnik. Mindenki olyan eszközzel és abban a formában vetíti ki a gondolatait és érzelmeit, ami hozzá a legközelebb áll. Thomas Huxley-t idézve pedig hozzátette: „Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét”, amit ez a kiállítás is hűen tükröz.      

A kötött Süsü meg a többi állatfigura a játékosságra utal

Az idei „Alkotó ember, kreatív közösség” elnevezésű tárlat megnyitóján a Rokolya Néptánccsoport sárközi néptánccal, valamint Csillak Jánosné citeramuzsikával gondoskodott a jó hangulatról. A kiállítóknak Turcsányi Istvánné egy szál virággal és emlékoklevéllel köszönte meg a részvételt. A kiállítás szeptember 17-ig, hétköznap és szombaton 10-től 18 óráig, vasárnap 14-től 18 óráig tekinthető meg.  

Kövess: