Zuhogó esőben tartották meg a díjátadó ünnepséget
Városunkban csaknem egész nyáron át nélkülöznünk kellett a csapadékot, ám az áhított égi áldás jól megkésve, de szinte percre pontosan a XXXIII: Berhidai Napok szabadtéri rendezvényeinek megnyitó- és díjátadó ünnepségére érkezett meg. Az eseményt azonban, szerencsére nem kellett elhalasztani, csupán a sportpályán felállított, nagysátorba költöztették.
A rangos városi kitüntetések és elismerések átadása előtt Pergő Margit polgármester köszöntötte a megjelenteket, kiemelve: a városnapi rendezvények mára hétfőtől egészen vasárnapig tartó sorozattá alakultak, így több program, több napon keresztül volt látogatható, és ezáltal mindenkinek több esélye van kiválasztani azt, ami leginkább érdekelte. Az egész heti programokat illetően, a szűkös pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve — nem csak a mennyiségre, hanem a minőségre is törekedtek. A polgármester arra is kitért, hogy az eseménnyel kapcsolatos, kulturált formában megfogalmazott véleményeket és észrevételeket szívesen fogadják, hogy a jövőben még jobb kínálattal szolgáljanak a helyieknek.
A köszöntőt az idei városi kitüntetések és elismerések átadása követte.

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete áprilisban meghozott határozatával Díszpolgárrá választotta Németh Zsanettet példamutató sportteljesítménye és kimagasló sportszakmai érdemei elismeréseként. Településünkön az a hagyomány, hogy az adott esztendő rangos elismeréseit a Berhidai Napok Díszünnepségén adják át a díjazottnak. Különösen fájdalmas, hogy ezt a címet már nem láthatja, és nem veheti át személyesen. Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó, a magyar női birkózás egyik legismertebb alakja volt. A kiváló sportoló a Berhidai Diák Sport Egyesületben kezdte a birkózást, mindössze 6 évesen. Egykori – első – edzője, Nesó Sándor úgy emlékezett róla, hogy Zsanett volt a legeredményesebb, s egyben az egyik leginkább tiszteletre méltó tanítványa. Tisztelettudó, segítőkész, tehetséges, és felettébb intelligens lány volt. Zsanett Berhidáról indult, eredményeivel nemcsak önmagának, hanem szülővárosának is dicsőséget szerzett. Olyan ember volt, aki rövid idő alatt is maradandót alkotott. Kitartása, alázata, küzdeni akarása és embersége példát mutat mindannyiunk számára. Ez a kitüntetés örökre őrzi nevét, és emlékeztet bennünket arra, hogy életével, emberségével és példamutatásával gazdagította közösségünket. Zsanett emlékét szeretettel, büszkeséggel és hálával őrizzük!
Németh Zsanett Díszpolgári Címét édesanyja és testvére vette át.

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete Berhidáért kitüntetést adományozott Zakor Tündének a hivatalban végzett kiemelkedő tevékenységéért. Tünde 1988. február 1. óta, azaz közel négy évtizede kezdte meg a Berhidai Polgármesteri Hivatal jogelődjében a közszolgálati munkáját. 2001. július 1. óta látta el magas színvonalon a pénzügyi vezetői feladatokat. Vezetőként mindig a pontosság, a szakmai igényesség és a törvényesség iránti elkötelezettség vezette. Tündi, közel 40 évnyi elkötelezett szolgálat után 2026. június végétől nyugdíjba vonult, lezárva egy olyan pályafutást, amely méltán állítható példaként mindannyiunk elé. Tündi családanyaként és nagymamaként a gondoskodás, az odafigyelés és az összetartozás értékeit képviseli. Családja iránti szeretete és elkötelezettsége ugyanúgy tiszteletre méltó, mint szakmai pályafutása.

Önkormányzatunk Elismerő Oklevelet adományozott Fekete Józsefnek, a település értékeit növelő, maradandó eredmények elérésében elért eredményéért. József Balatonkenesén nőtt fel, szakmáját pedig Székesfehérváron sajátította el. 1975. február 5-én lakatosként kezdett dolgozni a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál, ahol munkáját mindig lelkiismeretesen és becsülettel végezte. A rendszerváltást követően is hű maradt a gyárhoz, ahol különböző cégeknél dolgozott egészen 2010-es nyugdíjba vonulásáig. József 10 éve tagja az Őszi Napfény Nyugdíjas Klubnak, ő az a személy, akire mindig lehet számítani. Nélküle nem lehet Betlehem, tojásfa, májusfaállítás. Fáradhatatlanul dolgozik, szervez. Ha kell, kolbászt tölt, vagy nyársat készít a közös szalonnasütéshez, nyulat, hóembert fűrészel raklapból, valamint elmaradhatatlan szereplője a klubban a nőnapi műsoroknak. Igazi aktív ember, vidám természete jó hangulatot varázsol. Két gyermek szerető édesapja és három unoka büszke nagypapája, akiknek öröméért ma is szívesen tesz meg bármit. Életútját a szorgalom, a család iránti szeretet és a közösségért végzett önzetlen szolgálat teszi igazán példamutatóvá.

Idén a Berhidai Fiatal a Művészetekért szakmai kitüntetést Gerőfi Gréta vehette át a táncban elért kiemelkedő teljesítményéért. Gréti 9 éve a Dance Action Sportegyesület tagja, ez idő alatt számos szereplésen, versenyen vett részt, melyek között városokat öregbítő fellépések, országos Európa és Világbajnok válogatók is szerepelnek. A tánc területén kimagasló teljesítményt nyújt. Gréti edzője Sülle-Kalocsa Ágnes úgy nyilatkozott róla, hogy „Gréti amióta vele dolgozik, azóta folyamatos fejlődést, kitartást és példamutató hozzáállást mutat. Edzésen mindig fegyelmezett, motivált, és a csapattársaival szemben tiszteletteljes. Rengeteg első, második és harmadik helyezést ért el, több mint húszszoros országos bajnok és többször kitüntetett különdíjas versenyző csapatban.” Gréti nem csak tehetséges sportoló, hanem olyan személyiség, aki hosszútávon értéket képvisel, a Berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola egyik meghatározó diákegyénisége. Szorgalmas, jó tanuló. Munkáját alapos felkészülés jellemzi. Tánctudását az iskola különböző rendezvényein is kamatoztatja, mindig lehet számítani rá, szívesen vállal szerepet az intézmény műsoraiban, legyen az táncelőadás vagy koreográfia készítése.

A képviselők döntése alapján Berhidai Fiatal a Sportért szakmai kitüntetéssel jutalmazta Karáth Dominikot a kézilabdában elért kiemelkedő teljesítményéért. Dominikot a kézilabda szeretete már 6 éves korában elragadta. Először heti három alkalommal járt másfél órát a veszprémi Éles kézisuliba, majd az edzések száma az évek múlásával heti ötre emelkedett. Kitartásának és tehetségének köszönhetően hamar komoly eredményeket ért el. A veszprémi kézisuliban eltöltött 9 év után, a kiemelkedő eredményei alapján 2023. június elején felkeresték a szüleit azzal, hogy Dominikot le szeretnék igazolni Szegedre. Pár héttel később, 2023. június végén, 14 és fél évesen, Dominik egyedül elköltözött Szegedre, a családjától több száz kilométerre. 2018-2026. között számos ezüst- és bronzérmet szerzett csapatával nemzetközi versenyeken is. 2023. augusztusában Balatonfüreden az Akadémiai Tornán aranyérmet szereztek. 2023. decemberében először kapott meghívást a Magyar kézilabda serdülő válogatottba, Győrbe. További aranyérmet szereztek 2024-ben a szegedi Akadémiai tornán, 2025 októberében a franciaországi Nemzetközi Tornán, 2026 januárjában pedig az Országos Diákolimpián. Dominik 2025. márciusáig háromszor öltötte magára a magyar címeres mezt, képviselve hazánkat a nemzetközi versenyeken.

Berhidai Fiatal a Kiemelkedő teljesítményért szakmai kitüntetést vehette át Gerőfi Patrik Roland a tanulmányi versenyen és az úszásban elért kiemelkedő teljesítményéért. Patrik Berhidán él családjával. Általános iskolai tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában kezdte, majd a sportolás miatt hatodik osztálytól a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában folytatta. 2025 szeptemberétől a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika tagozatos diákja. A reál tantárgyak állnak hozzá a legközelebb, számos matematika és kémia versenyen vett részt, mint például a Bolyai matematika- és anyanyelvi csapatverseny, ahol általános iskolai osztálytársaival a vármegye 4-6 helyezések egyikén végeztek, több alkalommal is. 2024-ben a Városi Laboratóriumi Kémiaversenyen első, a 15. Tankerületi Logikaversenyen második helyezést ért el. Patrik kiemelkedő tanulmányi eredményei mellett rendszeresen sportol. Nyolc éves korától úszik, 2020-tól a Balaton Úszóklub, majd 2022-től a versenycsapat tagja lett. Edzőjével, Bartalus Szilárddal nagyon jó kapcsolatot alakított ki. Több vármegyei és regionális versenyen 1. helyezett lett, emellett számos ezüst- és bronzérem színesíti a palettát. Főként pillangó- és vegyesúszásban ért el jó eredményeket. 2024-ben Budapesten az Országos Diákolimpián eljutott a döntőig, ahol 200 méter vegyes és 100 méter pillangó versenyszámokban mérettette meg magát. 2025-ben a Deák Ferenc Általános Iskola végzős diákjaként a kiemelkedő sportmunkáért járó emlékéremben részesült.

Továbbá Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete áprilisban meghozott határozatával Címzetes Főorvosi Cím elismerést adományozott Dr. Izsák Dénesnek Berhida Város egészségügyi alapellátásában több mint 20 éve végzett áldozatos és lelkiismeretes munkája elismeréséül.
A doktor úr távolléte miatt az elismerés későbbi időpontban kerül átadásra.
Minden kitüntetettnek szívből gratulálunk!
