Szegedi Ágnes útikalauza élethez és elmúláshoz
Olyan „sokízű” ez a könyv, mint a Merci-Köszönöm csokoládé – fogalmazott Fehér Péter könyvtárvezető, Szegedi Ágnes író-olvasó találkozójának résztvevőit köszöntve. Valós, de happy and nélküli, emberi történeteket és verseket is olvashatunk az Éppen ráértem című könyvben. A nemrégen megjelent kötet bemutatóját városunk Kossuth utcai könyvtárában tartották a múlt pénteken. Kár, hogy a helyi irodalomkedvelők többsége — úgy tűnt — „éppen nem ért rá”, pedig a szerzővel való találkozás mélyen megérintette, megható pillanatokkal ajándékozta meg a maroknyi érdeklődőt.
Szegedi Ágnes nem hivatásos író, de mint kiderült az Éppen ráértem című kötete már második a sorban. A szomszédos település Ősi Kovács Alkotóműhely oszlopos tagjaként kamatoztatja édesapjától örökölt írói és versmondói tehetségét. Civilben azonban a napjainkban korántsem népszerű, szociális munkásként dolgozik a gyermekvédelemben és családsegítőben, de mellette hétvégeken még hospice szolgálatot is vállal. A hospice súlyos, gyógyíthatatlan betegek humánus, méltóságukat védő ellátása, amely a fájdalomcsillapításra és a testi-lelki szenvedések enyhítésére összpontosít a betegek végnapjaiban. A szociális munka nehezen elképzelhető empátia és mélyen érző, de erős lelkület nélkül. Ugyanakkor Fehér Péter kérdései nyomán, Ágnes végtelenül pozitív és roppant derűs személyisége is kibontakozott előttünk, hiszen nemcsak a ezekről a szomorú találkozásokról mesélt, amelyekre hospice szolgálata során került sor, hanem az elmúlás természetességét, a távozás méltóságát és a élet felemelő pillanatait is kiemelte.
Földi életünk vége, a halál gyakran tabunak számít a mai társadalmunkban, így — ha tehetjük – leginkább el is hárítjuk magunktól, mert nem szívesen nézünk szembe vele, nem szeretünk beszélni róla, főleg akkor, ha szeretteinkről van szó. Ágnes azonban sok ember mellett ült ott az utolsó napjaiban, óráiban vagy perceiben. Őszintén megosztotta hallgatóságával, hogy számára óriási megtiszteltetés az a bizalom, ahogyan ebben a nehéz helyzetben, ismeretlenül is befogadják, és elfogadják őt, amikor felkeresi őket otthonaikban. Ő pedig ebben a szomorú időszakban is arra törekszik, hogy oldja a rettenetes súlyú helyzetet, segítve, hogy a haldoklók életük utolsó pillanatáig megőrizhessék emberi méltóságukat. Van, aki élete legszebb pillanatait idézi fel, másoknak megmosolyogtató sztorik jutnak eszébe, és olyan is van, aki megelégszik a csenddel és a puszta érintéssel, hogy valaki fogja a kezét, és nincs egyedül. – Alapvetően a hozzátartozók érzik úgy, nekik nehéz a búcsúzás. Ám a a távozónak nehezebb, mert szeretné az utolsó pillanatig megőrizni emberi méltóságát – fogalmazott a könyv szerzője.
Szegedi Ágnes nem rejtette véka alá, hogy hatalmas belső erejét az élő hitének köszönheti. Negyvenéves elmúlt, amikor a zátonyra futott a házassága után megkeresztelkedett, és rendbejött az élete. Azóta nemcsak naponta imádkozik, hanem rendszeres látogatója a templomoknak, bárhová viszi is az útja. Ugyanakkor, bár voltak mélypontjai és súlyos válságai, a hit erejével sikerült maga mögött hagyni rákbetegségét és anyagi nehézségeit is. Embersége, együttérzése a tapasztalatain is nyugszik, ezért újabban „sétáló coach” (magyarul kócs) szolgálatot is vállal. Mint hallgatóságával megosztotta, ez a lelki segítség egy kellemes természeti környezetben tett sétát jelent. Egyszerűen csak együtt sétálgat és közben beszélget az alanyával mindaddig, amíg felszínre kerülnek a mélyen elrejtett, emberi érzelmek, átélt sérelmek, lelki fájdalmak, amelyek később el lehet engedni.
Az „Éppen ráértem” könyvben lélekemelő verseket és megható emberi történeteket olvashatunk, ezért hasonlította a Fehér Péter a „Merci-Köszönöm” sokízű csokoládéhoz, ám bár a happy-and jó érzése nem minden esetben, de a lelki feltöltődés biztosan garantált olvasása közben. A kötet kikölcsönözhető könyvtárainkból.