Saját és alkotótársai képeivel tért vissza Berhidára a volt iskolaigazgató
Pásztor János festő-grafikus neve nem ismeretlen a berhidaiak számára, hiszen egykor az Ady Endre Általános Iskola igazgatója, és képzőművészetet oktató tanára volt. Nyugdíjasként a Bakonyba, Csesznekre költözött, közel a természethez, ahol meglelte az alkotás öröméhez, kiteljesédéséhez szükséges harmóniát. Sok esztendő után, szeptember 7-én többedmagával tért vissza, hogy egy különleges és sokszínű kiállítással lepje meg településünk képzőművészetkedvelőit.
A Berhidai Művelődési Ház és Könyvtár kiállítótermében hat alkotó, Pásztor János és a CSAT, azaz az általa alapított és vezetett, Cseszneki Alkotó Társaság öt tagjának munkáiban gyönyörködhettünk. Egy csoport – foglalkozzanak bármilyen tevékenységgel is – akkor hatékony és sikeres igazán, ha van egy olyan vezetője, aki elkötelezett a közös munkálkodás és a közösség építése iránt. János ilyen vezető, aki összetartja, összezárja a társaságot, keresi a lehetőségeket a bemutatkozásra, és ezzel is inspirálja őket az újabb és újabb művek megalkotására, és szélesebb körű megismertetésére – mutatott rá megnyitó beszédében Sárváriné Rieder Zsuzsanna művelődési menedzser.
Pásztor János erről így vallott:
„Cseszneken vannak egyéni alkotók fémmel, fával, földdel, de közösségi képzőművészeti és iparművészeti élet eddig nem működött a településen. Világéletemben művészettel foglalkoztam, tanultam és tanítottam, ezért a faluban kiállító és alkotó tereket szerveztem, de az időszaki programok mellett kellett valami állandó is, ezért úgy gondoltam, hogy az általam eddig ismert fafaragók, festők, fém és textiles alkotókon túl, ismerjék meg az úgynevezett „rejtőzködőket is.”
Pásztor János iskolaigazgatóként több évtizedes pedagógiai tapasztalattal érkezett Berhidára, és olyan eredményeket sikerült elérnie néhány év alatt, amelyekkel az intézmény a megye 10 legjobb iskolái közé került. Nemcsak az iskolai rajzórákon tanította képzőművészetet, hanem azokon kívül is képezte a tehetséges diákokat, mégpedig olyan eredménnyel, hogy például, a várpalotai gimnázium rajztagozatára jelentkező növendékének elég volt annyit mondani, hogy Berhidáról jött, és Pásztor János tanítványa volt, máris megfelelt a felvételin.
János több évtizedes pályafutása során számtalan elismerésben részesült, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is komoly díjakkal ismerték el művészeti tevékenységét. Egyéni és csoportos kiállításait vége láthatatlanul sorolhatnánk. Legutóbbi szakmai sikerét mégis érdemes kiemelni: Tavaly Japánban, Osakában szerepelt egy festményével azon a csoportos nemzetközi kiállításon, amelyen a legjobb művek közé válogatták a képét.
Életének és művészeti munkásságának több állomása volt, de bárhol is járt, soha nem magát helyezte előtérbe, mindig csoportban gondolkodott. Egész életét ez a szemlélet kísérte, a Budapesti Művészeti Gimnáziumban, majd Pécsett a főiskolán, később Sásdon ahol rajzszakkört vezetett, és a sásdi iskolában felnőtt csoportot, majd a dombóvári megyei stúdióba vitte magával a tagokat, aztán a Takácsi Alkotó Közösségben, amit szintén ő hozott létre, és Várpalota volt a következő állomás, ahol 1985-ben be is lépett az ottani képzőművészeti körbe, aztán egy új szakasz kezdődött el az életében, amikor átköltözött Csesznekre.
Munkásságát méltatva, Sárváiné kiemelte: Pásztor Jánosnak esztétikai, etikai és szociális érzékenysége soha nem hagyta nyugton, mindig terepfelmérést végzett az adott helyen arról, milyen a közélet, a közművelődés, a közoktatás, hisz ez hatotta át az életét. Szerény művész, így amig tanított és mellette alkotott, azt tartotta szem előtt, hogy színes világa, kreativitása és sokszor formabontó szemlélete milyen hatást gyakorol a növendékeire. A velük folytatott közös tevékenység, az együttműködésen alapuló, közös alkotói folyamatok voltak számára fontosak. És az a gyakorlati hatás, amelyet az egykori növendékek sikerélménye és alkotóművészeti kötődése fejez ki leginkább. János úgy adott teret az egyén fantáziája és az egyéni kifejezőerő érvényesülésének, hogy közben minden résztvevőt egymás felé fordított, hogy aztán adott pillanatban közös világot építsenek föl.
A Berhidán megnyílt tárlaton a CSAT öt alkotójának munkáiban is gyönyörködhettek az érdeklődők. Dencs Zsanett színvilága átjárókat nyit meg a távoli dimenziók, illetve ember és ember között. Dósa György, aki civilben matematikus, sajátos, színes portréival hívja fel magára a figyelmet. Német Sarolta Kincső látásmódja és gondolkodása a mindent körbeölelő világról egyszerre meditatív és ugyanakkor üntörvényű is. Szilvási Beáta öt fotót hozott, és vallja, hogy nem művész, csupán fotóin mindig kereste a furcsát, a meghökkentőt, a különlegest, azt mit lehet belelátni abba a pillanatba, amit lencsevégre kap. Fekete Katalin építész, leginkább a tér és annak képzése, síkokon való megjelenítése foglalkoztatja.
A kiállítás megnyitóját Lohonyai Zoltán gitárzenéjével tette hangulatossá, olyannyira sikeresen, hogy Pásztor János a CSAT egyik hölgytagjával táncra is perdült, hiszen – mint azt előtte megvallotta – jó érzéssel tért vissza Berhidára, öröm volt számára ismerős arcokkal találkozni.
Aki lemaradt róla, szeptember 15-én, pénteken még megtekintheti a tárlatot a Kossuth utcai művelődési házban. Éljenek a lehetőséggel!