Méltóságteljesen ünnepeltünk március 15-én
Amíg az országban sokan – politikai szimpátiájuktól függően – a fővárosi menetekre és nagygyűlésekre készültek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulóján, itt Berhidán, a mi kis városunkban — a helyi diákok által bemutatott, bensőséges előadásában gyönyörködve — idén is békésen és méltóságteljesen ünnepeltünk. – „Nem szabadna hagyni, hogy hiábavaló legyen a szabadságharc katonáinak halála, se az azt követő háborúk hőseinek áldozata – hangsúlyozta Kálmán-Nagy Zsanett ünnepi gondolataiban.
Bár voltak ellenérzések azzal kapcsolatban, hogy a sokéves hagyományt megszakítva, idén nem a Városháza dísztermében, hanem a Petőfi művelődési házban tartották meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett ünnepi megemlékezést, mégis sokan eljöttek együtt ünnepelni. A helyszíncserének csupán egyetlen oka volt: a II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola harmadikos és hetedikes osztályos tanulói közös műsorának előadásához túl szűkösnek bizonyult a házasságkötő terem pódiuma. A Petőfiben viszont – a népes közönség őszinte örömére — a diákok a nagyszerű verses-zenés és rengeteg látványos, szimbolikus elemmel gazdagított előadásukkal nagyszerűen benépesítették a színpadot, felemelő élményt nyújtva az ünneplőknek. A Himnusz közös eléneklése után az iskola igazgatója, Kálmán-Nagy Zsanett adta meg az alaphangot hazánk egyik legbecsesebb nemzeti ünnepének. Ünnepi beszédében felidézte a forradalom és szabadságharc eseményeit, a jelen és a történelmi múlt összefüggéseit.
178 éve – azaz, amikor épp lehet – emlékezünk ’48/49 hőseire. Ők e hazáért az életüket is odaadták. Miért az áldozat? A szabadságért? Hogy a következő generációk egy modernebb, egy szabadabb országban éljenek idegen parancsok nélkül? Megalkuvás, dogmák és korlátok nélkül? Ők ott és akkor ebben a hitben haltak meg. Mert ők, ’48 hősei még együtt hitték, hogy birodalomból egyszer szabad nemzetállam leszünk. S a nemzetállam népeként nem függünk hatalmas rendszerektől. Hogy nem mások mondják meg, mi jó nekünk, merre haladjunk, hogy mit szabad majd és mit nem. Az azóta eltelt több mint másfél évszázadban azonban sorra olyan világokat éltünk, ami ellenkezője volt mindannak, amiről hőseink álmodtak – mutatott rá az intézményvezető a történelmi körülmények és események tükrében.
Nemzetállammá csak jó pár évtized múlva váltunk a wilsoni elvek alapján, de Trianon volt az ára. Inkább volt ez rémálom, mint a 48-as hősök álminak beteljesülése. A Horthy korszakban a hitleri Németország szomszédjaként egy önálló külpolitikai lépést sem tehettünk. Majd a Szovjetúnió irányítása alatt a kommunizmusban teltek el hosszú évtizedek, mígnem 1989-ben végre ledőlt a vasfüggöny és darabokra hullt a nagy medve birodalma (Vagy talán mégsem?) A 90-es évektől járt nekünk is egy kis idő az útkeresésre.
Jelenünk mindennapjaihoz érkezve így folytatta: De itt az a fránya geopolitika, ami talán sosem teszi lehetővé, hogy ne függjünk nálunk nagyobb hatalmaktól. A globalizáció világában nehéz kilógni, kimaradni a közösből, a szövetségekből… Felemelt minket, magához emelt a NATO, majd az UNIÓ. Szabadság ez? Petőfi népe újra térdre rogyott! Számos szabály, kapocs köt mindkettőhöz. Bár azt mondják, nem muszáj, csak irányelvek! Igen, parányi mozgástérrel!
A tagadhatatlan pozitívumok: Szabad utazni, dolgozni, tanulni bárhol; gondolhatsz, mondhatsz bármit; lehetsz bárki; akárki; lehetsz más… Amíg ez az érdek!
Ember! Azért túl szabad ne akarjál lenni! Túl sokat ne tanulj és lehetőleg ne is gondolkodj! Viseld el, ha függened kell valamitől! Sőt, az a legjobb, ha félsz is! Hatalom – Pénz (fegyverek, olaj vagy arany – kinek, hogy tetszik!) Érdek. Lehet-e szabad valaki egy olyan világban, ahol e három számít? Egy világban, ahol érdekből húznak meg rossz helyen határokat? Ahol több ezer civilnek kell meghalnia hatalmi harcokban? Ahol a bűnösök egy része több ezer kilométerre a frontvonaltól kényelmes fotelben nézi róluk, a kisemberről a háborús filmeket?
Majd feltette a számunkra legégetőbb kérdést: Ebben a kicsi országban, a Kárpátok alatt elbújhatunk-e a világ globális folyamatai elől? Bizonyára nem! De, ami a legszomorúbb, hogy még magunk elől sem bújhatunk el saját országunkban! És a másik magyar elől sem! Ami a legszomorúbb: Most és itt, 2026 tavaszán nyoma sincs annak az egységnek, közös akaratnak, amivel egykor a forradalom győzni tudott. Széchenyi egy alkalommal kitiltotta az ifjú és heves természetű Kossuthot a Kaszinójából. Számos politikai és gazdasági kérdésben nem értettek egyet. De, amikor a haza érdekei úgy kívánták, félretették az ellentéteket. És egy volt a cél, egy az akarat! Melyik politikus képes ma erre? Hány magyar képes ma erre? Talán csak a milliók töredéke…
Van-e megoldás? „A megosztott nemzet esendő. Mert most valami ellen, valaki ellen, valamivel szemben buzdítanak, pedig valamiért, valakiért! Értünk, Magyarokért volna a helyes… Mert most nem vagyunk méltók azokhoz, akik egykor értünk küzdöttek, értünk haltak.
Nem szabadna hagyni, hogy hiábavaló legyen a szabadságharc katonáinak halála, se az azt követő háborúk hőseinek áldozata – fogalmazott, majd a választ is megadta, miként lehetünk méltók hozzájuk: Hinni kell abban, hogy ha levetkezzük magunkról politikai hovatartozásunk köntösét és anélkül emberként, barátként — mert az bizony barátságokat, családokat is elválaszt, egymás ellen fordít — fordulunk egymáshoz, akkor tudunk még értékeket létrehozni! Engedjük el mindazt, amire nincs ráhatásunk és csak azt építsük, azt formáljuk, amire igenis van! – emelte ki, majd gondolatait tovább fűzve hozzátette:
S ha a gyermek a világ gonosz dolgairól, a háborúról kérdez? Mit mondjunk akkor? Ha kérdez, és csak akkor, nem örökös félelmet keltve, hogy igen van, hogy a világ kegyetlen és igazságtalan; egyes részein háború dúl; és igen, mi felnőttek is félünk. Mondjuk azt, hogy reménykedünk és hiszünk is. S hogy a hitünk erősebb, mint a félelem. S végezetül, de nem utolsó sorban maradjon ember és maradjon magyar: értse, érezze, őrizze a jövőnek a piros-fehér-zöld jelentését!
Mert van a hatalom, meg az állam! Ne szeresd az államot, ha nem megy! Szeresd a hazát! – zárta szavait Kálmán-Nagy Zsanett intézményvezető, megerősítve sokunkban a tudatot, hogy a számunkra fontos nap, április 12-e, a választások után is — bárkik lesznek is a nyertesek — ugyanúgy felkel majd a nap, virágoznak a fák, ránk pedig számos megoldandó feladat vár, mert az élet nem áll meg!