/

Éljünk Szent István örökségéhez méltóan

8 perc olvasás

Emlékünnep Szent István napján

Nemzetünk egyik legnagyobb ünnepe augusztus 20-a. Az államalapítás tiszteletére Berhidán is hagyományosan impozáns emlékünnepséget tartottak. Az eseményt a Szent László katolikus templomban megtartott szentmise előzte meg, majd a templomtérről a Berhida Táncegyüttes vezetésével, a Rokolya Néptánccsoport, valamint a Berhidai Lovasok Közhasznú Sportegyesület tagjainak részvételével, hagyományőrző aratófelvonulás indult a Városháza elé, ahol az ünnepi műsor részeként, Felker Zsolt plébániai kormányzó megáldotta az új kenyeret.

Augusztus 20-a egyik legrégebbi ünnepünk, amely a magyar állam megalapításához, és az államalapító Szent István király emlékéhez fűződik. Az évszázadok, évtizedek során azonban időnként változott, nemcsak az ünnep tartalma, de egyházi kötődése is. Volt az új kenyér, az aratómunkások és 40 éven át a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe, mígnem 1991-ben a szabadon megválasztott Országgyűlés augusztus 20-át Szent István napjaként, hivatalos állami ünneppé nyilvánította.

Az aratófelvonukás résztvevői a templom elől indultak (Fotó: Forintos Imre)

Városunk emlékünnepségét a Búzavirág és az Őszi Napfény Népdalkör összevont csoportja aratódalokkal nyitotta, majd Felker Zsolt plébániai kormányzó megáldotta az új búzából sütött kenyeret. Az atya megemlékezett azokról a berhidai polgártársainkról, akik már nem lehetnek az ünneplők soraiban. Mint mondta, a járványveszély miatt roppant nehéz időszak áll mögöttünk, s még előttünk is. Mindennapi kenyerünk megszerzése nehezebb a megszokottnál, ezért is van okunk arra, hogy hálát adjunk azokért az emberekért, akik azon fáradoznak, hogy a kenyér asztalunkra kerüljön. Kiemelte: ahogy Szent István fontosnak tartotta az imádságot, így a mi lelkünkben is éljen az istenhit, amelybe kapaszkodva erőt nyerünk a nehézségek leküzdésére.

Az ünnepség aratódalokkal kezdődött (Fotó: Forintos Imre)

Szabó István alkalomhoz illő szavalatát követően Kontics Mónika, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület munkaszervezet vezetője osztotta meg Szent István napjához, az államalapítás emlékéhez fűződő gondolatait. Kiemelte: István király uralkodása alatt Magyarország a keresztény Európa része lett. A haza, hazaszeretet, nemzet, nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség, hit, tisztelet, tisztesség, türelem, a befogadás, gyámolítás, kegyesség, irgalom, becsület és a többi erény – ezek voltak az alapjai Szent István országának. Ezeket az értékeket kell ma is követnünk ahhoz, hogy továbbra is büszkén állíthassuk magunkról, hogy magyarok vagyunk, Magyarország a hazánk, európaiak vagyunk és Európa éppúgy a hazánk.  Kontics Mónika úgy vélte, Európa fejlődéséhez járult hozz az a sokszínűséget támogató eszmeiség, melyet ugyancsak István király fogalmazott meg: „Lám gyönge és töredékeny az egynyelvű és egy erkölcsű ország.” A vendégek befogadása, gyámolítása éppen úgy erőteljes aktuálpolitikai kérdés, mint a vallási alapon működő államberendezkedés hatása a társadalom működésére, fejlődésére, vagy az autokrácia és a mai modern demokrácia kibékíthetetlen ellentéte.

Kontics Mónika hangsúlyozta:

„Magyarságom és európaiságom büszkeséggel tölt el, és néha kiváltságosnak is érzem magam. Ugyanakkor dühít és felháborít, ha valaki ezt ki akarja sajátítani magának, mivel a kiváltságot könnyű fölényességgé változtatni, ami nagyon távol áll államalapításunk eszmeiségétől. Ha kiváltságos csoportok csak a maguk gazdagodására fordítják a rendelkezésükre álló erőforrásokat, legyen az gazdasági, társadalmi, kulturális vagy egyéb jellegű, akkor számomra ők nem képviselik azt az államalapításkor megfogalmazott és nemzetünket megszilárdító értékeket. melyek ma is fontosak számunkra.”

Záró mondataiban arra figyelmeztetett, hogy mindannyiunknak felelőssége van abban, hogy a szentistváni örökséget megtartsuk.

„Élhetünk a magunk boldogulására, de eljön az idő, amikor hozzá kell járulnunk közösségünk fejlődéséhez, példát kell mutatnunk embertársainknak, gyermekeinknek. Azért kell többnek lennünk, mint egyéni érdekeink és szükségleteink kiszolgálói, mert csak így lehetünk méltók Szent István örökségére.”

Az emlékünnepség folytatásában a Berhida Táncegyüttes gömöri néptáncokkal örvendeztette meg a közönséget, majd az esemény méltó zárásként Pergő Margit, városunk polgármestere megszegte a megáldott, frissen sült ropogós kenyeret, és körbekínálta vele az ünnepség résztvevőit.

Kövess: