Száznégy éve határtalanul itthon vagyunk a Kárpát-medencében
Ahogy akkor, 1920-ban, azon a szégyenletes és végzetes döntéshozatal napján, 104 év múltán, a berhidai megemlékezés kezdetén is felzúgtak a templom harangjai. A Kapu a Holnapra Egyesület június 4-én a Szent László-templom szomszédságában nemzeti emléknapot tartott a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján. A rendezvény végén pontban nyolc óra 24 perckor — csatlakozva a határokon és kontinenseken is átívelő, sok-sok településhez — az Együvé Tartozás Parkjában is fellobbant a nemzeti összetartozás tüze.
-Gyásznap ez a mai – kezdte a harangzúgás közepette beszédét Varga Károlyné, Ami a Kapu a Holnapra Egyesület elnöke – Június 4-e, a történelmi Magyarország halálos ítéletének a napja. Az első világháború lezáró, trianoni békediktátum elérte, hogy a magyarság harmada került a határainkon túlra. Az akkori Magyarország népessége öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát. A magyar békeküldöttség különvonata 1920. január 5-én indult el a keleti pályaudvarról. Magyarország képviselőit a Szózatot éneklő tömeg búcsúztatta, óriási bizakodással, remélve a jót. Az Apponyi Albert által később a történelmi Magyarország védőbeszédének nevezett előadás mindent magában foglaló érvrendszere olyan információkat is tartalmazott, amelyek a győztesek előtt addig nem voltak ismertek, de hiába a szónoki remeklés, a trianoni döntés megakadályozása ellen folytatott közdelem, az ítélet már készen volt – fogalmazott az elnök, majd Apponyi beszédéből idézett néhány kulcsmondatot.
„Talán az ítélkezés ténye lehet ez Magyarországgal szemben? Önök, uraim, akiket a győzelem e bírói székhez juttatott, önök kimondották egykori ellenségeiknek, a központi hatalmaknak bűnösségét, és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így! De akkor azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség arányában kellene eljárni. és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és a létét a leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb.” Mert az európai hatalmak a történelmi Magyarországot, amely a nagy háborúból a vesztes oldalon került ki, nem megbüntetni akarták, mint a többi vesztest, hanem megölni. Ez a szándék az ország szétdarabolásában mutatkozik meg. Ezért zúgtak 1920. június 4-én perceken át a harangok az akkori országban.
Beszéljünk róla mindennap, mondjuk el magyar gyermekeinknek, tanítsuk Trianont, hogy tudják, kik és mit tettek velünk! A trianoni trauma óta eltelt évtizedek alatt hatalmas volt a magyarság lemorzsolódása, de a nemzeti együvé tartozása érzése megmaradt. A magyarság, a nemzeti nyelv, a nemzeti kötődésű irodalom, a hitélet, a művészetek, a népi alkotások, a hagyományőrzés, a viselkedési szokások tovább élése révén, a fizikai, földrajzi, állami és jogi széttöredezettség ellenére, az országhatárok fölött is átívelően él tovább. Mi száznégy éve, határtalanul itthon vagyunk a Kárpát-medencében – fogalmazott Varga Ami. Majd Káplán György énekművész, a magyar kultúra lovagja, aki nem először tisztelte meg fellépésével Berhidát – a szavaival élve –, irredenta dalokat énekelt, amelyek sok éven át tiltottak voltak, nem hangozhattak el, mint például az „Ott, ahol zúg az a négy folyó”.
A június 4-re való emlékezéssel a múltat megváltoztatni nem tudjuk, de a jövőnkre hatással van, hiszen a diktátum miatt a nyolc ország területére szétszakított magyarság nemzeti összetartozásának és egységének az emléknapja, és arra figyelmeztet, éljünk e világ bármelyik pontján, együvé tartozunk. Ezért, ahogyan sok közeli és tőlünk nagyon távoli településen határokon innen és túl, 20 óra 24 perckor a magyar és a székely Himnusz elhangzása mellett, Berhidán is fellobbant a nemzeti összetartozást jelképező tűz lángja.
