Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnal az „Itt kávéztak ők” című könyvének bemutatóján
Bár ezzel a napjainkban is népszerű itallal nem szolgáltak a résztvevőknek, de számos új ismerettel, érdekes és legendás kávéházi történettel igen. A Petőfi Művelődési Házban a március végén megtartott, teltházas irodalmi rendezvény témája ugyanis, az egykori irodalmi kávéházak két évszázadok át tartó, fontos kulturális szerepe volt.
A magyar kultúra történetében csaknem kétszáz éven keresztül roppant pezsgő élet zajlott a kávéházakban, hiszen ezekbe – főként a budapestiekbe — nem csak kávézni tértek be az emberek, hanem leginkább azért, hogy ott művészekkel, írókkal, költőkkel, újságírókkal találkozzanak. Az odajáró alkotók egy részének nemcsak a találkozások helyszíne volt, hanem számos esetben a műveik egy részét is ott írták meg. A fővárosi kávéházak fénykorának történetéről Nyáry Krisztián „Itt kávéztak ők” címmel könyvet írt, különös tekintettel a magyar irodalom remekeire, akik rendszeres látogatói voltak ezeknek a kávéházaknak. A szerző a berhidai író-olvasó találkozón több érdekes történetet is megosztott hallgatóságával, amelyekkel emberileg is közelebb kerültek hozzánk költőink és íróink, akiknek az életrajzát csupán a tankönyvekben leírtak alapján ismerjük, de a hétköznapjaikról keveset, vagy semmit sem tudunk.
A kávéházakat Petőfi korától egészen a 1960-as évekig rengetegen látogatták, elsősorban azért, mert bár Budapest nagyon gyorsan fejlődött, de a régi építésű lakások zöme sötét és nyirkos, vagy szűkös volt, ezért kellett egy hely, ahol kellemes melegben sok emberrel lehetett találkozni. Ráadásul, a kávéházak már a 19. század elején olyan helynek számítottak, ahová társadalmi ragjától, anyagi helyzetétől függetlenül bárki betérhetett, és nem csak a kávé miatt, hanem új információkért, illetve a találkozásokért és persze, a szórakozásért váltak népszerűvé. A tulajdonosok számos plusz szolgáltatással igyekeztek a látogatók kedvében járni: kávézóikat billiárd- és sakkasztallal is felszerelték, lehetett kártyázni, közben pedig olcsó, de jó minőségű ételeket is felszolgáltak, valamint a magyar és számos külföldi sajtó híreit is elolvashatták, de jó zenével is csalogatták vendégeiket. Így olyanok is odajártak, akik nem kifejezetten a kévét szerették, hanem azt a közösséget és szórakozást, amit itt megtalálhattak. Ezek a kávéházak ugyanis, fontos találkozóhelynek számítottak, és mivel a kortárs irodalom művelői is látogatták, egy idő után már nem lehetett elválasztani őket az irodalmi élettől. A költők, írók hosszú időket töltöttek ott. Úgy tudbi, Petőfi Sándor olykor napi 30-40 kávét is elfogyasztott. De arról is vannak feljegyzések, hogy a kispénzű vendégek számára – hogy ne érezzék könyöradománynak az ingyen fogyasztást — kitalálták a soha ki nem fogyó, úgynevezett „javító kávét”, amiből hol egy kis kávé, hol egy kis tej hiányzott még, így a pincérek mindig újra tölthették a csészét, amit persze, nem számoltak fel. Sőt, később még a „javító” bablevest is kitalálták számukra!
Vajon miért érte meg a vendéglátósoknak eltűrni, kiszolgálni az egyetlen kávé mellett fél-, vagy egész napon át ott ücsörgő, a magyar irodalmunkat képviselő vendégeket? Mert ők jól tudták, hogy odavonzzák a jómódúakat is, így élő reklámjai voltak a kávéházaiknak. Volt olyan kávéház, amit ismert írók mentettek meg. Ilyen volt a Hadik, ahová Karinthy Frigyes kezdett rendszeresen járni, pusztán azért, mert a közelében lakott, így odavonzotta a barátait és a közönséget is, ugyanis az írók, költők asztaltársaságai gyakran zajosak voltak, folyton ugratták egymást, viccelődtek, a vendégek pedig épp úgy élvezték, mint egy színházi előadást. Irodalmunk nagyjai jól ismerték és tisztelték is egymást. Erről tanúskodik az a történet, amikor Rejtő Jenőt valaki lekicsinylően „csak” bohózatíróként említette, mire József Attila a védelmére kelve kijelentette: de abban ő a legkiválóbb, ahogyan az ott kávézó cipész a maga szakmájában szintén a legjobb, ő maga pedig a magyar költészet legjobbja! Rejtő Jenő nagyon jól keresett, akkoriban a 2000 pengő hatalmas fizetésnek számított, ezért előfordult, hogy József Attila részére előre kifizette a teljes étlapot, és azt kérte, naponta ABC-rendben szolgálják majd fel neki – mesélte Nyáry Krisztián.
Természetesen a dedikálás sem maradt el.
Sajnos, a II. világháború után ezeket, az egyébként roppant demokratikus kávéházakat bezárták, illetve „presszósították”, így, ha egy-kettő működött is, teljesen elveszítette egykori patinás, irodalmi kávéház jellegét. Igaz, a későbbiekben volt egy nosztalgia a felébresztésükre, néhányat újranyitottak, de már nem költöztek oda az írók, költők, talán azért nem, mert megváltozott körülöttünk a világ. Ma már a kávéházakban legfeljebb író-olvasó találkozókon vehetnek részt az érdeklődők, de már nem járnak oda rendszeresen a kortárs írók és költők.
Az Itt kávéztak ők című könyv írójával könyvtárunk vezetője, Fehér Péter beszélgetett. A sok érdekes, és olykor mosolyra fakasztó történetekkel mindenképpen sikerült felkelteni a hallgatóság érdeklődését, a könyvében pedig még számos hasonlót olvashatnak. Nyáry Krisztián művét – és a korábbi köteteit is – kikölcsönözhetik a helyi könyvtárainkból.