Beszélgetés a helyi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény vezetőjével
Negyedik éve vezeti a Berhidai Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatot városunkban. Amikor átvette az intézmény irányítását, Goda Attila nem volt ismeretlen sem az önkormányzat, sem az ügyfelek számára, ugyanis korábban már dolgozott a helyi intézményben. Aztán pár éves kitérő következett a gyámhivatalnál, majd Hargitai Tünde nyugdíjba vonulását követően, az intézmény vezetőjeként tért vissza.
Az irodájába lépve, az íróasztala előtti kanapén sorakozó, színes plüssjátékok ragadják meg a tekintetem, élükön egy hatalmas és széles mosolyú csacsival. — Le kell kötni a gyermekek figyelmét, amíg a szülőkkel beszélgetek, ők eljátszanak – magyarázza mosolyogva, miközben hellyel kínál a barátságos környezetben. — Néhány játék sajátom, de legtöbbje adományokból került hozzánk. A gyerekek szeretik megölelgetni őket. Néha, ha nagyon megtetszik nekik valamelyik, magukkal is vihetik – folytatja Goda Attila, amikor belevágunk a beszélgetésbe.
-A segítő-támogató intézmény működéséről szeretném kérdezni. Úgy vélem, akinek még nem volt szüksége rá, nem sokat tud a munkájukról, hogy mivel is foglalkoznak?
-Intézményünk, ahogy a nevében is áll szociális segítséget nyújt, azaz családsegítéssel, gyermekjóléttel foglalkozik, ehhez kapcsolódik még a szociális étkeztetés, az idősek nappali ellátásának működtetése, valamint az idősek házigondozása. Bár, ez utóbbit már csak akkor veszik igénybe az idős emberek, amikor nagyon, nagy a baj, nem tudnak önállóan étkezni, mozogni, és olyannyira leromlik az erőnlétük, egészségi állapotuk, hogy ágyba kerülnek, képtelenek ellátni az alapvető szükségleteiket. Ilyen esetben sem az érintett, hanem leginkább a család fordul hozzánk, mert az idősek még akkor sem veszik a bátorságot, hogy segítséget kérjenek. Szerencsére, itt nálunk jól felkészült, elhivatott gondozónők látják el a feladatot, akik képesek meggyőzni a rászoruló idős embert, hogy szüksége van a rendszeres gondozásra. Érhető, hogy nehezen fogadják el a legyengült állapotukat, és talán szégyellik, kellemetlen számunkra a kiszolgáltatottság, de végül megtapasztalják, hogy könnyebben átvészelik a napokat, és rövid időn belül nem csak elfogadják, de alig várják a gondozónők érkezését, hiszen társaságot is jelent számukra.
-Az idős gondozást bárki igényelheti? Fizetni kell érte?
-Létezik egy, a törvény szerint kidolgozott tarifarendszer, amit a gondozott személy rendszeres ellátása, jövedelme alapján állapítunk meg. Igen, bizonyos összeget ki kell fizetni érte, és lehet sokan ettől is ódzkodnak, de akinek nagyon kevés a havi jövedelme, ingyen is megkaphatja a szolgáltatást, amennyiben rászorul. De tapasztalatból tudom, a gondozónőink sokkal többet megtesznek annál, mint amit a szabályok előírnak!
-Emellett igénybe vehetik az idősek nappali ellátását, ami az Árpád közben működik, ahol közösségben lehetnek kortársaikkal. Mennyire népszerű körükben ez a szolgáltatás?
-Sajnálatos módon, meglehetősen kevesen élnek ezzel a lehetőséggel! Kár, mert rendszeresen üzemel, reggeli, ebéd uzsonna és különféle elfoglaltság is várja ott az időseket, mégis nehéz őket rávenni, hogy ott töltsék az idejüket napközben. Pedig társaságban lehetnek, nem kell otthonukban egyedül érzeni magukat, együtt ebédelhetnek, vagy ha kedvük van, társas játékot játszhatnak, együtt nézhetik a televíziót, társaloghatnak egymással. Mégis nehéz kimozdítani őket otthonaikból! Pedig itt nemcsak közösségben lehetnek, de ha szükséges, a gondozók a ruháikat is kimossák, ők zuhanyozhatnak, meleg ételt kapnak, és télen fűtött helyen tölthetik el a hétköznapjaikat. Kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, mint ahányan megtehetnék. Nem szükséges az egész napot ott tölteni, ha nem szeretnék. Mehetnek esetleg ebédre, és csak délutánra maradnak, ahogy nekik megfelel. Talán elsősorban a kiszolgáltatottság miatti szégyenérzet tartja vissza az időseket. Igaz, sokan tagjai a valóban jól működő, két berhidai nyugdíjas klubnak, és amíg az erőnlétük engedi, megelégszenek azzal a közösséggel, és csak akkor kérnek gondozási segítséget, amikor már nagyon elgyengülnek. A gondozók számára gyakran az a megrázó, ha két-három hét után elhunynak pedig, ha korábban kérnének segítő gondozást, talán hosszabb ideig köztünk maradhatnának.
-Az idősgondozás lelkileg is megterhelő feladat. Hányan végzik ezt városunkban?
-Három gondozónő látja el a feladatot úgy, hogy Vilonya is hozzánk tartozik. Egyikük az idősek nappali ellátásában van jelen, de váltják egymást, és szükség esetén ketten mennek ki házhoz. Emellett két közfoglalkoztatott dolgozó is segítségükre van a házimunkában a napköziben. És tegyük hozzá, hogy intézményünk munkatársai az ellátási területen télen-nyáron kerékpárral közlekednek, és a legzordabb időjárásban is el kell látniuk a gondozottakat.
-Az idősek ellátása mellett fontos feladat a családsegítés és gyermekjólét. Nem titok, hogy nincsenek könnyű helyzetben a szociális munkások, hiszen Berhidán nem kevés a hátrányos helyzetű családok száma. Miben, és hogyan tudnak nekik segíteni?
-Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi óvodák és iskolák vezetőivel, kiválóan működik közöttünk a jelzőrendszer így, ha bármilyen problémát észlelnek, azonnal szólnak. Ilyenkor a kollégáink felkeresik a családot. Bár sokan úgy gondolják, nem is olyan nehéz a családsegítő dolgozók munkája, hiszen csak ellátogatnak az otthonokba és elbeszélgetnek a család tagjaival. Fontos tudni, hogy a kollégáim mindegyike kiválóan felkészült, megfelelő végzettséggel rendelkezik, és elhivatottan végzi a feladatát. Anennyiben szükséges, a családsegítés mellett bármikor képesek ellátni az idősgondozást is, arról nem beszélve, hogy olykor jogászok meg ügyvédek is egy kicsit, mert ismerniük kell a jogszabályokat, olykor nem csak azokat, ami a mi munkánkkal kapcsolatos, hanem azon túl is. Ha ugyanis, bárki hozzánk fordul azzal, hogy segítsünk egy nyomtatványt kitölteni, nekünk akkor is meg kell oldani, ha még soha nem volt hasonló problémával dolgunk. Előfordult, hogy a bíróság ide küldte az ügyfelet, hogy mi írjuk meg neki a peranyagot. Volt olyan esetünk, hogy a bíróságon kiderült, utoljára hozzájuk is csak 1983-ban került hasonló jellegű ügy, amiben periratot kellett írnunk. Mégis lezajlott az eljárás, mert a kolléganő megírta a beadványt, és befogadták.
-Városunkban hányan foglalkoznak családsegítéssel?
–Négyen és ők is gyakran dolgoznak terepen, rendszeresen járnak családlátogatásra, ahogyan ma is kint vannak. Ha adomány érkezik hozzánk, akár ruha-, akár élelmiszeradomány, azokat szortírozzák, elosztják és máris viszik a gondozott családokhoz. Azokról a családokról, akik a látókörünkben vannak, folyamatosan gondoskodunk, segítjük őket.
-Bárki hozhat adományt? Szívesen fogadják?
-Természetesen! Mindig nagy szükség van gyerekruhára, de a felnőtt ruhaadományok is gazdára lelnek. Ha vannak olyan – esetleg hagyatékból megmaradt ruhaneműk – amit a településen már nem tudunk elosztani, összegyűjtjük, és elszállítjuk a hajléktalan szállóra, ahol még biztosan hasznát vehetik az ott ellátottak. Tehát, bármilyen felajánlás érkezik hozzánk, mindenképpen rátalál a rászorulókra. Nagyon örülünk például, a gyerekjátékoknak. Szomorúan tapasztaljuk ugyanis, hogy nagyon sok, általunk gondozott családnál óriási hiány van gyermekjátékokból, társasjátékból és mesekönyvből is. Olykor, sajnos a mobiltelefont előbb a kezükbe kapják a gyerekek, mint egy kreatív fejlesztő játékot.
Számomra az a legszomorúbb, hogy a gondozásba került családok sorsa „átöröklődik”. Mivel már korábban is dolgoztam Berhidán családsegítőként, visszatérve azt élem meg, hogy a korábban ügyfélként megismert családok akkori csemetéi mára maguk is apák, anyák lettek, de szinte ugyanott tartanak, mint a szüleik. Amit 15-20 éve ők gyermekként éltek meg, most az ő gyermekeik vannak ugyanabban a nehéz helyzetben. Megrázó és szomorú ezt megélni, és elgondolkodtató, hogy vajon sikerül-e, meg lehet-e ezt a folyamatot állítani? A vesszőparipám az, hogy mi az ügyfélért vagyunk — de nem helyette! Segíthetünk abban, hogy a legégetőbb problémáját könnyebben megoldja, de ennél többet nem tehetünk! A többi rajta áll: neki is tenni kell ellene, meg kell akadályoznia, hogy újra és újra megismétlődjék ugyanaz a probléma! Gyakran szembesülünk azzal is, hogy sokan azt sem tudják, mire jogosultak, és felfoghatatlan, hogyan tudnak megélni nulla jövedelemből? Természetesen, amit a törvényes keretek engednek, kijárjuk számunkra, de ez csak átmeneti megoldás csupán, egy kicsi, keskeny ugródeszka, ahonnan tovább lehet, és kellene lépniük, hogy kijussanak gödörből.
-A közmunka segítség-e azoknak, akiknek nincs se állásuk, se jövedelmük? Olykor azt hallani, hogy még a közmunkára sincs elég jelentkező. Mi lehet ennek az oka?
-Erre egy magyarázat van: az adósság. Sokan köztartozásokat halmoztak fel, ha felveszik őket közmunkára, automatikusan letiltják a jövedelmük 50 százalékát. Így gyakorlatilag alig marad a fizetéséből… Emiatt inkább feketén, alkalmi munkát vállalnak, ami egyik napról a másikra lehet ugyan megoldás, de a későbbiekben nem lesznek semmilyen ellátásra, legkevésbé nyugdíjra jogosultak. Egyet viszont biztosra kijelenthetek, hogy itt Berhidán nem éhezett, nem éhezhet gyermek! Bátran állítom, nem tapasztaltunk ilyet! Bébiételről is gondoskodunk, beszerezzük, és a közétkeztetés is jól működik, sok gyermek az óvodában, iskolában ingyen megkapja. Ami pedig szükséges a csecsemők ellátásához, mindenképpen beszerezzük.
Mint kiderült, Attila nemcsak a szociális segítségnyújtásban egyensúlyoz a lehetőségek és a szükségletek között, hanem pihenésképpen, egy különleges a sportban is.
-A gyermekeket illetően, mivel van legtöbb gond?
-Az iskolai magatartással. Nemrégiben sikerült iskolarendőrt alkalmazni az Ady Iskolában, mégis nagyon sok fejtörést okoznak az ott felmerült magatartási problémák. Korábban napi szinten odajártunk, és volt rá példa, hogy összehívtuk a szülőket, a gyámhivatal, a rendőrség képviselőit is, hogy egy közös megbeszélésen kezeljük a problémákat. Úgy tűnt, a szülők és a gyerekek is megértették a következményeket, és egy ideig rendben is volt minden, majd mégis újra kezdődött. Sajnos, mindig megvannak a rossz magatartás hangadói, akik magukkal húzzák a többieket. Pedig nagyon fontos, hogy itt, még az általános iskolában megtanulják az alapvető magatartási rendet, a közösségi normákat, hiszen ezt fogják tovább vinni, átadni a későbbiekben.
-A pszichológusunk is lelkiismeretesen végzi a feladatát, rendszeresen elbeszélget a „problémás” gyerekekkel. Mégis, minden nehézség ellenére kijelenthetem: nem itt Berhidán van a legnagyobb probléma! Sok településsel tartjuk a kapcsolatot, sokfelé jártam, és tapasztalataim alapján állítom, hogy a köztudattal, vagy inkább a „rossz nyelvekkel” ellentétben, nem itt Berhidán a legrosszabb a helyzet, sem a halmozottan hátrányos helyzetűek számát, sem a problémás ügyeket illetően! Sajnos, valamiért elhíresült, de nem fedi a valóságot. Gondok, problémák tekintetében a járás más települései sem szűkölködnek, és nem épp Berhida áll a legrosszabb helyen.
-Ez nyilvánvalóan az intézmény jó működésének, illetve az önök munkájának is köszönhető.
-Hatalmas sikerélménynek számít, ha a segítségünkkel, a gondozásunknak köszönhetően eljut valaki a középiskoláig, illetve szakmát szerez, esetleg a technikusi végzettségig viszi! És van ilyenre is nem egy példa! Ezek a pozitív eredmények visznek előbbre, adnak erőt nekünk a mindennapi munkánkhoz. Büszke vagyok a kollektívára, mindenki megfelelő képzettséggel rendelkezik, és lelkiismeretesen végzi a munkáját. Nem állítom, hogy nincsenek kudarcaink, de tovább lépünk, és folytatjuk. Az eredményes munkához szükséges a megfelelő szakmai képzettség, az elméleti tudás is, de mégis a mindennapi gyakorlat tanít meg minket igazán arra, miként végezzük jól a feladatunkat. Emberekkel dolgozunk, mindenkivel meg kell találnunk azt a közös hangot, amivel megértjük egymást, és együtt tudunk működni, és úgy vélem, ez többé-kevésbé sikerül.
Nem csak hivatásában, Goda Attila a sportban sem a legegyszerűbbet választotta.
-Említette, hogy a rendőrségnél kezdett, majd végól a szociális munka mellett döntött. Miért választotta ezt a nem könnyű hivatást?
-Igen, a rendőrségnél kezdtem a pályafutásomat, azaz a középiskola után mindjárt a köz szolgálatába kerültem 1990-ben. Bár nem terveztem, végül egyik kollégám feleségével együtt elvégeztem a szociálpedagógiai főiskolát, és már a képzés során ráéreztem arra, hogy ez a döntésem nem volt véletlen, és az évek során egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez az én utam. De egy ideig nem ebben a szakmában dolgoztam, ám a sors mégis ide sodort Berhidára, és az akkori intézményvezető örömmel alkalmazott. Jó kollektívába kerültem, megtetszett, megszerettem a közösséget és a munkát is. Fontos volt, hogy könnyen sikerült kapcsolatot teremteni az emberekkel, és az is, hogy segíthetek. Igaz, 2019-ben átmentem a gyámhivatalba, ami szakmailag jó döntés volt, mert nagyon sokat tapasztaltam és tanultam, de mivel inkább irodai munkát kellett végeznem, nem igazán voltam megelégedve. Örültem, amikor a korábbi vezető, Hargitai Tünde azzal keresett meg, hogy nyugdíjba vonulna, de engem szeretne utódjául. Így 2022-ben sikerrel megpályáztam az intézményvezetői állást, és átvettem tőle az intézményt, amit — az elért eredményeket megtartva — kissé átalakítottam. Ezt ő hozta létre, az ő érdeme, én készen kaptam, sőt a nagy tervét is tovább dédelgetem, és bízom benne, hogy egy napon sikerül megvalósítani. Eszerint egyesítenénk az intézmény valamennyi szolgáltatását egy épületbe összevonva, más szolgáltatásokkal is kiegészítve. Folyamatban van, a terveket kidolgoztuk, már csak megavalósításra várnak. Sokat tanultam Tündétől, aki felépítette és évtizedekig vezette ezt a szociális intézményt, és ezt szeretném, természetesen a magam szakmai tapasztalatával, tudásával és munkamódszerével folytatni, tovább vinni.
-A berhidai intézményben be vannak töltve az álláshelyek, dacára annak, hogy – enyhén szólva – nincs túlfizetve ez a hivatás. Látva, tapasztalva viszont, hogy rengeteg a probléma ezen a területen, sokkal több jó szakemberre lenne szükség. Erről mi a véleménye?
-Valóban nincs megfizetve, hiszen a bértáblánk már nagyon sok éve semmit sem változott. Ahhoz, hogy a bérminimumot megkapják a kollégák, az önkormányzatnak több százezer forintot hozzá kell adni, amit a saját költségvetési forrásából kell kipótolnia. Nem könnyű így a fiatal munkaerőt bevonzani. Ráadásul ez a feladat lelkileg is megterhelő. Sokkal kellemesebb fizikai munkában elfáradni, mint szellemiben, és olykor nehéz feldolgozni is mindazt, amit tapasztalunk, hiszen emberi sorsokkal, súlyos és szomorú helyzetekkel is szembesülniük kell, mégsem szabad érzelmileg elgyengülni, mert nekünk nem az a dolgunk, hogy együtt sírjunk az ügyfelekkel, hanem hogy segítsük őket a krízishelyzetüket megoldani. Ez nem mindenkinek sikerül. Szerencsére a berhidai városvezetésnek a munkaerő megtartása a fontos, hiszen ez a működőképesség alapja. Ha szükséges, a továbbtanulást is támogatja az intézmény.
A fotón versenytársaival a 2025. évi bolognai nemzetközi rúd és légtorna megmérettetést követően.
-A gyermekellátásról, gyermekvédelemről sok szó esett mostanában, nem véletlenül, mert nagy bajban van. az ágazat. Lát-e ebből kiutat?
-Sajnos szakmailag tényleg súlyos helyzetben van a gyermekvédelem. Mi itt helyben alapellátást biztosítunk, nem feladatunk gyermeket kiemelni a családból, az a gyámügyre tartozik. Viszont, ha szükségesnek ítéljük, javaslatot tehetünk, és közreműködünk a folyamatban, hiszen mi ismerjük a családot, a körülményeiket, az életvitelüket. Az úgynevezett kiemelés azonban nagyon hosszú folyamat. Csak akkor nagyon gyors, ha óriási a baj, amikor azonnal cselekedni kell. Ilyen, szerencsére ritkán, de Berhidán is előfordult, hogy eltűnt a szülő, otthagyva a gyereket, és azonnal lépni kellett. Egyéb esetben, amikor vannak ismert problémák, elsősorban kezelni próbáljuk azokat, de nagyon nehéz. Mindig a gyermek érdekeit kell előtérbe helyezni, ám nem könnyű eldönteni, mi lesz számára jobb, mert a rendszer hibájából, az intézményi és nevelőszülői hálózat sem működik túl jól. El kell dönteni, kiemeljük-e a gyereket, aki otthonba kerülve, folyton szökésben lesz, iskolába sem jár majd emiatt, vagy folyamatosan látogatjuk a családot, figyelemmel kísérjük. Ha kell, rendszeresen a „nyakukra járunk”, hogy biztosan járjon iskolába, a szülőkkel is megértetve, hogy ez mindenkinek jobb. Nem követhetünk el hibát, mert annak súlyos következményei lesznek, nem csak rövid, de hosszú távon is. Sosem az a cél, hogy elvigyük a gyereket a családtól, törvényadta joga, hogy a vérszerinti családjában nevelkedjen, amennyiben a család el tudja látni a feladatát. Ha problémák adódnak, nekünk ebben az a feladatunk, hogy segítséget adjunk a megoldásban. A kiemelés csak legvégső drasztikus megoldás, amikor már tényleg nem tudunk segíteni, annyira elfogadhatatlanok a körülmények.
-Már csak egy kérdésem van: volt-e olyan pillanata, amikor megelégelte, és azt mondta: ennyi volt, nem csinálom tovább?
-Még nem volt ilyen. Persze, vannak rossz napok, de vannak jobbak is! Odáig azonban még nem jutottam, hogy feladjam. Jó a kollektíva, jól összedolgozunk a kollégákkal, és úgy jövök be reggelente, hogy nem csak a munkahelyemre, hanem a második otthonomba is léptem. Néha vannak közös programjaink, például csapatunk is részt vesz a berhidai rendezvények főzőversenyeiben, mert jó közösségben lenni. Egyébként meg, szabadidőmben sokat sportolok, hetente háromszor edzésre járok, remek tevékenység ez arra, hogy „kiengedjem a gőzt”. Néha van úgy, amikor a rengeteg jogszabályba elveszve, és a papírmunkába elmélyülve olykor kicsit elegem lesz, de olyankor egyszerűen kimegyek egyet sétálni, felfrissülni. Ehhez kiváló hely nekem a Lakath park! Szeretem körbejárni, elcsendesít, megnyugtat. Igaz, néha összefutok ismerős családdal is, örömömre szolgál elbeszélgetni velük. Nem fordult még meg a fejemben, hogy hivatást változtassak. Jövőre lejár a kinevezésem, de természetesen újra pályázni fogok, és meglátjuk!
A fotókról: Goda Attila ugyan említést tett arról, hogy szabadidejét gyakran edzéssel tölti, arra azonban nem tért ki, hogy tulajdonképpen nem csupán egyszerű testedzésről van szó, hanem egy igencsak ritka sportot űz, ráadásul nem is akármilyen sikerrel! Legutóbb tavaly, a Bolognai Pole & Aerial by U.N.A. World Cup rúd és légtorna nemzetközi megmérettetésén szerezte meg a harmadik dobogós helyet. De erről talán majd egy legközelebbi alkalommal faggatom a szociális intézmény vezetőjét. Addig is eredményes munkát kívánok a hivatásában, valamint sok sikert az általa űzött különleges sport terén!