Advent negyedik gyertyája egyben a szeretet közös ünnepét is elhozta településünkre
Miután a Szent Kereszt templom terén, a Kapu a Holnapra Egyesület által felépített, csodálatos városi adventi koszorún december 21-én fellobbant a negyedik gyertya, ami a szeretet lángját szimbolizálja, a berhidai ünneplő közönség átsétált a közeli parkba, ahová a Mindenki karácsonya közösségi rendezvényre várták az érdeklődőket.
Városunkban sokéves hagyománya van a Mindenki karácsonya ünnepnek. Ilyenkor meghitt kulturális műsor keretében köszöntik egymást helyiek, és egy pohár forró ital és finom sütemény mellett megosztják jókívánságaikat rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel. A korábbi években a Városháza tere adott otthont ezeknek a műsoroknak, majd a helyi tájház lett hangulatos helyszíne az ünnepségnek. Közben elkészült Berhida központjának ékessége, a Lakath Park, ami ugyancsak kiváló színtere lehet a közösségi rendezvényeknek, így az idei közös karácsonyi műsornak is nagyszerű hangulatot kölcsönzött.

Az is hagyomány, hogy a rendezvény szervezésben és a meghitt műsor összeállításában a helyi művelődési ház munkatársai mellett a civil szervezetek és kulturális csoportok is kiveszik a részüket, valamint az oktatási intézmények is bekapcsolódnak. Ennek köszönhetően, az idén is jó hangulatú, bensőséges ünneplésben vehettek részt a berhidaiak. Pergő Margit polgármester asszony köszöntőjét és karácsonyi gondolatait követően, a Gyöngyvessző gyermektánccsoport népi szokásokat felelevenítő produkcióját láthatta a parkot elfoglaló közönség.

Az Őszibúza népdalkör karácsonyi énekekkel fokozta az ünnepi hangulatot.

Majd az Ady Iskola Violin kórusa – ahogy minden alkalommal – ezúttal is lenyűgözte az ünneplőket.

Végül a zenés műsorra Sihell Ferry és a Bogáncsvirág tanodások kórusának produkciója tette fel a koronát.

Közben a résztvevők komfortérzetéről a is gondoskodtak, hiszen a sátorban rengeteg finomságot kínáltak a szervezők: karácsonyi mákos és diós bejgli, mézes és egyéb süti várta az ünneplőket, de a nyirkos hidegre tekintettel, a forró csoki és tea, meg a forralt bor is jól jött, hiszen – bár a műsornak vége lett, de időközben a Bezerédi téren már a csodálatosan kidíszített járművek kezdtek gyülekezni, innen indult ugyanis a Karácsonyi Csillag elnevezésű, fénnyel teli autós felvonulás, amit idén második alkalommal szervezett meg Pénzes Norbert. Két, három, négy, vagy akár több kerékkel rendelkező járművek sorakoztak fel egymásután, hogy körbejárják Berhida utcáit, és káprázatos fényeikkel lenyűgözzék a lakosságot, némi vidámságot és egy kis csodát hozva a közeledő ünnepre várva. A műanyag kismotorok, a kerékpárokon, rollereken és motorokon, valamint a személyautókon át a traktorokig vonultak fel a gondosan felékesített, fénylő járművek. Remek látvány, nagyszerű élmény volt kicsiknek, nagyoknak egyaránt!

Köszönet illet mindenkit, aki részt vett az adventi és karácsonyi ünnepi műsorok szervezésében, fellépést vállalt és persze, a háttér munkálatokban és a közönség vendéglátásban is önzetlenül segítettek! Így épül és ünnepel egy kisváros összetartó közössége! Reméljük, hogy ez a lelkület és lendület vezérel bennünket jövőre is! Ehhez kívánunk településünk minden tagjának hitet, sok erőt, kitartást és jó egészséget!

Boldog Új Évet Berhida!
